Walt Whitman magyarul

A bécsi Bán-Verlag magyar nyelvű Whitman kötetet adott ki Falanx-könyvtár című sorozatában és ezzel egy kissé pótolta azoknak a mulasztását, akiknek első kötelességük lett volna Whitmant, az új költészet ősét és minden új törekvés örökké termékenyítő forrását magyarul megjelentetni. Az új irodalmunkban eddig szégyenteljesen tátongó rés ezzel azonban nincs egészen betömve, mert a végre-valahára közönség elé került magyar Whitman nem teljes.

Csak egyetlen, bár kétségtelenül jól jellemző ciklust kaptunk a nagy amerikaitól. De kezdetnek ez is szép és elég. Mindenestre okosabb volt ciklust adni, mint szemelvényes gyűjteményt, ha már teljes kiadást nem lehetett megkockáztatni a mai gazdasági viszonyok mellett. Mert Whitmannél minden ciklus egységesen rohanó lírai áradat, amelyben minden hullámnak az erejét, lüktetését és irányát az előtte és utána csapó határozza meg. A whitmani ciklus egyes része, nem önmagában határolt és lezárt "Kunstwerk", mint az individualista líra termékei, hanem csak alkotó eleme egy nagy egésznek, amelyből kiszakítva elvesztené igazi értelmét.

Gáspár Endre, aki a kötetet fordította és frappáns, tömör bevezető cikkel látta el, jól megérezte ezt és választása is céltudatos volt: Whitman egyik legreprezentálóbb versciklusára a "Song of Myself"-re esett. Fordítása általában jobb és megértőbb, mint az eddig szórványosan megjelent magyar Whitman-fordítások. Az eddigi magyar fordítások közös hibája, hogy Whitman nyers, sokszor triviálisan köznapi vagy tudományosan elvont szavakkal kevert nyelvét megfinomítják, eleurópaisítják, hozzá hasonlítják az európai líra esztéta-nyelvéhez.

Minden fordításnál végzetes baj az, ha a fordító szellemben, életérzésben távol áll az eredeti mű szerzőjétől. Withmanhez nem szabad idegen kéznek nyúlnia, ha még olyan művészé is az a kéz. Whitmant csak megértő rajongónak, odaadó rokonnak szabad fordítani, különben költeményei, ezek az anarchikus életdarabok és élethimnuszok, elvesztik igazi elevenségüket, akárcsak az akváriumok halai.

Gáspár Endre megértő, rajongó és azért hű interpretátora Whitmannek. Nem finomítja annak robusztus egyszerűségét és nyerseségét, nem csiszolja le a Whitman-versek érdekességét az európai poétika hamis ragyogást adó smirglijével. Amiket vét a whitmani nyelv és ritmika ellen, azok inkább a másik irányba rontanak: szűkíti a whitmani ritmus szélességét vagy nehézkessé teszi a whitmani szavak dinamikus erejét. Egy példa a ritmusszegényítésre: "And now it seems to me the beautiful uncut hair of gravesť fordítása: "S most sírok szép nyíratlan hajának látom."

Ehhez a példához azt is meg kell jegyezni, hogy általában az "s" mint kötőszó nagyon gyakran sziszeg Gáspár fordításaiban. Az eredeti "and" halmozásait akarja kikerülni. Ez pedig teljesen felesleges igyekvés, mert a sok "és" lehet ugyan monoton a fülnek, de emeli a Whitman-versek biblikus és mitikus primitivitását. A másik hibára, a szavak elélettelenítésére ilyen példákat találunk Gáspár fordításaiban: ezt az egyszerű, kristálytiszta szókötést: "the other I am" így adja vissza: "másik lényegem", "to inform him" rámutatást pedig így: sietek "közölni az illetővel".

Ilyeneket egy olyan kitűnő fordítónak, mint Gáspár, nem volna szabad csinálni. De ilyen kakofóniákat sem, mint: "jogaiéi". Nem vagyunk nyelv-purifikátorok, de nagyon rosszul hangzónak találhatjuk az ilyesmit: "Az ég gyönyöreit bírom és a pokol kínjait bírom", holott erre még csak a szószerinti szövegragaszkodás sem késztethette, mert ennek a sornak az eredetije így van: "The pleasures of heaven are with me and pains of hell are with me". Hangsúlyozni kell azonban, hogy a kifogásolt hibákhoz hasonló tévedések egészen szórványosak a könyvben. A fordítás általában kitűnően sikerült és jól megmutatja Whitman stílusát tömörségében, elevenségében és plasztikusságában egyaránt.

Hevesy Iván