Gróf Andrássy Gyula és kisérete vasárnap reggel félhét órakor érkezett meg Miskolcra. A pályaudvaron Lichtenstein László főispán üdvözölte. A társaság azután hosszu kocsisorban bevonult a városba.
A beszámoló délután 4 órakor volt a Korona-szálló nagytermében, amelyet zsufolásig megtöltött a közönség. Gálffy Ignác pártelnök üdvözlőszavai után Andrássy Gyula gróf a többek között a következőket mondotta:
- A keresztény nemzeti egyesülés pártjának egyik legszebb hivatása fentartani azt a nagy nemzeti tradiciót, amely abban áll, hogy a politikai pártok nem ismerjenek osztályérdeket, ne ismerjenek egyes foglalkozási érdekeket. Karolják föl mindegyiket, de a vezérmotivum a nemzet nagy érdeke, az egységes nagy nemzeti szempont legyen. Miután ez az, ami a kereszténypártban megtaláltam, természetesen csak annak sorai között volt helyem. Szememre vetik, hogy ezzel hűtlen lettem a multamhoz. Nem kell bizonyítanom, hogy egész életemben a nemzeti jelszó alatt küzdöttem. A nemzeti életet kivántam előmozdítani, sokszor igen nehéz viszonyok között, ugy hogy e tekintetben csak a régi nyomon haladtam tovább. A szociális szempontokat szintén egész életemben honoráltam. Tehát itt sem jöhetett volna szóba semmiféle ellentét a multtal.
A kérdés csak az, hogyan van a kereszténységgel a dolog és hogyan van főleg a zsidókérdéssel. (Halljuk! Halljuk!)
Én ebben a kérdésben fölfogásomat igenis módosítottam, de nem akkor, amikor itt fölléptem, hanem már sokkal korábban. Programmbeszédemben a zsidókérdést egyik legfontosabb kérdésnek tekintettem. Akkor mondotta, hogy a zsidók könnyebben jutottak hozzá a nyereséghez, mint mások. Mindkét forradalomban nagyobbarányu volt – ez kétségtelen – a zsidóság részvétele, mint minden más felekezet, vagy más faj részvétele. (Ugy van! Ugy van!) Innét is ujra nagyfoku gyülölet támadt. Ha meggondoljuk, hogy Magyarországon a zsidóság helyzete jobb volt, mint bárhol, természetesnek kell találni, ha a kereszténység szervezkedik. Ezektől folyik mai magatartásom.
Szememre vetik, hogy változtam. Igaz, hogy változtam, de kérdezem, bűn-e a változás, bűn-e, hogy változnak a politikusok, akik a nagy reformokat megcsinálták, amelyek az emberiséget továbbvitték?
- Nekünk kerülnünk kell a nagy összeütközéseket. A lehetőségig a középuton kell haladnunk és mindent el kell követnünk, hogy mindent elkerüljünk, ami az erőszakos eszközökkel való megoldáshoz vezet. A tapasztaltak után nem lehet türni, hogy a zsidóság a gazdasági élet bizonyos ágaiban azt a hatalmi poziciót megtartsa, amelyet eddig zavartalanul élvezett. Minden hazafiasan érző, vagy a helyzetet ismerő zsidónak ezzel meg kell barátkoznia. Minden erővel azon kell lennie, hogy a zsidóság ne tegye a magáévá minden zsidó ügyét, hogy ne küzdjön tovább, az eddigi hatalmi célokért és ne zsidó-politikát, hanem nemzeti politikát folytasson. A zsidó-befolyás uj megszilárdulása, a régi alap helyreállítása, kifelé is ártana poziciónknak.
De ha ez kétségtelen, kétségtelen az is, hogy ezt nem változtathatjuk meg erőszakos, programszerű fellépéssel, egyéni akcióval, durva önsegéllyel és jogtalansággal. Nem szabad egy felekezetet vagy egy egész fajt a maga összességében elítélni, lenézni, mert ezzel számtalan nemes és becsületes, egyéin vérig sérthetnénk. A faj és a felekezet nem lehet egyesek bünéért felelős, sőt a többség bünére sem. Itt is konkrét megoldást csak az idő, csak saját magunk belső megreformálása hozhat. Foglalkozzunk a gazdasággal, a kereskedelemmel intenzivebben, mint eddig, neveljük ezirányban jobban a keresztény szellemet.
Tétlenséggel csak az erőszakos megoldást követelők malmára hajtanók a vizet. A bevándorlást meg kell szüntetni. Azokat a bevándorlókat, akik nem érezték jól magukat a magyar államban, ki kell utasítani. Támogatni és fejleszteni kell a szövetkezetet. De a legfontosabb, hogy a keresztény önérzet ébredjen fel. Ébredjen fel az az érzet, hogy egymásra vagyunk utalva, egymáson segítenünk kell. (Élénk tetszés.) A keresztények minden téren, gazdaságilag, erkölcsileg és szellemileg adjanak egymásnak előnyt a zsidók fölött. (Élénk tetszés.)
Ez volt az én álláspontom, mielőtt beléptem volna a pártba és ez meg is felel a párt programmjának. Semmi ellenmondásba nem tévedtem, csak azon tapasztalatok tanulságait vontam le, amelyeket a forradalomban szereztem.
A jövő feladatai
Áttérek most fölszólalásom másik céljára, hogy képét adjam jövendőbeli müködésemnek. Legelső föladatnunk az, hogy a társadalom erkölcsi fölfogását átalakítsuk, megneveljük a keresztény és nemzeti szellem számára. A másik nagy föladat, hogy a nemzeti momentumokat biztosítsuk, hogy háttérbe szorítsuk az osztályuralmat, az osztályszempontokat.
- Jelenleg nem annyira a kézimunkások szociális kérdései állanak előtérben, mint inkább a szellemi középosztályé, a hivatalnoki karé. Ez az osztály az, amely a legtöbbet szenvedett és szenved és csaknem érthetetlen, hogyan tudja magát fix fizetéséből fenntartani. A legfontosabb teendő tehát, hogy ezeken segítsünk. Erre a legelső eszköz a valuta megjavítása, amelyen lankadatlan erővel dolgozik – sok ellenkező érdekkel dacolva – a pénzügyminiszter.
A sajtó kérdését rendezni kell. A cenzura erre nem kielégítő eszköz. A mai sulyos viszonyok között nem lehet a régi sajtótörvény alapján megmaradni, ezt mindenki belátja. Kell tehát egy uj sajtótörvény, egy erősebb törvény, amely szigoruan bünteti a bünösöket.
A közjogi kérdések közül föl kell említenem a választójog kérdését. A választójognál bizonyos korlátozások szükségesek. Biztosítani kell az intelligencia befolyását, de nagy népréteget nem szabad kizárni a választójogból. Másik közjogi kérdés a törvényhatósági választójog. Természetes, hogy a mai állapot nem tartható fönn, amikor egészen más társadalmi rétegek dominálnak az ország törvényhozásában, mint a törvényhatóságokban.
A királykérdésben a párt álláspontja az, hogy ezt a kérdést jelenleg ki kell kapcsolni.
Ami a külpolitikai magatartásunkat illeti: egész Európát biztosítanunk kell arról, hogy mi mindent megteszünk a világbéke fenntartására.
Ezek után zárom szavaimat. Arra kérem önöket, hogy tartsanak ki a keresztény politika mellett és támogassanak abban a küzdelemben, amelyben a párt és én is állunk.