A Hétfői Hírlap munkatársa fölkereste Friedrich Istvánt az Attila körut 6. szám alatti testőrségi palotában levő lakásán.
Munkatársunk első kérdése, mely a politikai helyzetre, a lappangó kormányválságra vonatkozott, Friedrich István ezeket mondotta:
A nemzetgyülés betegségei
- A kormányválság részemre semmi ujságot nem jelent. Nagyon jól tudom, hogy már hónapok óta van kormányválság és ha ez így megy tovább, akkor még hónapokig fog tartani. Minden vonalon nagy szomorusággal konstatálom a teljes tehetetlenséget és iniciativa-nélküliséget és ezt legjobban abban látom, hogy mindenki a másiktól várja a segítséget.
- A nemzetgyülés nem irányítja senki sem s a kormány, amely állandóan a levegőben lóg, csak folyton átalakul, senkire sem tud támaszkodni és megfeledkezik a kormányzásról. Ilyen történelmi időkben nem fontos a törvénygyártás, hanem fontos az, hogy egy nemzet irányittassék és kormányozhassék. Én 1919 őszén a fehérpénz ügyét, az általános választójog ügyét, az országos állami rendőrség ügyét és sok egyebet, így a nemzetgyülés létesítésének ügyét törvényhozás nélkül intéztem el és mert az intézkedések a célt szolgálták, azokat mindenki helybenhagyta és az egész ország akceptálta.
- Ma nem fontos, hogy a nemzetgyülés kocsiszámra gyártsa a törvényeket, hanem az a fontos, hogy a kormány dolgozzék. Lehet, hogy a kormány akar dolgozni, de eredménye sehol sincs, a lecsuszást én már katasztrófálisnak látom és ha itt acélos kezek bele nem markolnak az eseményekbe, akkor ujból szomoru idők várnak nemzetünkre.
A parlamentesdi
- A nemzetgyülést részemről nem azért terveztem, hogy éveken át parlamentet játszék. A nemzetgyülést én rövid lejáratu konstituante-nak gondoltam, mely néhány országos határozatot hozott volna és a békét ratifikálta volna és a békét ratifikálta volna. A nemzetgyülésnek szerintem már régen át kellett volna adni a helyét az ezeréves alkotmányunknak megfelelő faktoroknak: a parlamentnek és főrendiháznak. Most, hogy a nemzetgyülés parlamentet játszik, természetesen elvesztette az eleven erejét és sajnos, kezdi elveszteni a tekintélyét is.
Világosságot a Tisza-ügyben
Ezután a beszélgetés a Tisza-bünügyekre terelődött. Munkatársunk fölvilágosítást kért azokra a leleplezésekre vonatkozóan, melyekre állítólag Friedrich István nagy energiával készül.
- A Tisza-ügyre vonatkozólag – felelte Friedrich – csak annyit mondhatok, hogy nagyon szeretném, ha a főtárgyalás minél előbb megkezdődne, mert már türelmetlenül várom, hogy a magyar közvélemény ennek a rejtelmes ügynek kulisszái mögé betekinthessen. Az egész Tisza-ügynek rám vonatkozó része egy nagy politikai maffiának a munkája, a mellyel azt hitték, hogy engem el tudnak intézni. De azok az urak nagyon megégették a kezüket és azt hiszem,, a főtárgyaláson olyan körülmények fognak napvilágra kerülni, amelyek élesen be fognak világítani szomoru közállapotainkba. A magyar közvéleménytől csak egyet kérek: engedtessék meg nekem, hogy ott a főtárgyaláson csak magamra gondoljak, csak az én reputációmra és az én becsületemre. Minden más előttem mellékes.
A szabadkőmivesek és a zsidókérdés
Munkatársunk ezután a szabadkőmüvesek elleni harcról kérdezte a volt miniszterelnök véleményét és fölemlítette azt, hogy a keresztény közvélemény azt veti legujabban a szemére hogy a zsidókérdésben megtagadta eredeti álláspontját és jelszavait és "liberális vizekre evezett át". Friedrich ezekre így felelt:
- Én az Anonymus-páholynak voltam a tagja. Ki kell jelentenem, hogy soha páholyomban egy szót nem hallottam a haza és a vallás ellen. Nem is türtem volna, de barátaim sem türték volna ezt. Államtitkár koromban megválasztották a nagypáholy felügyelőjévé. Ebben a minőségemben azonban nem müködtem. Utoljára 1918 november 2-án, vagy 3-án voltam a páholyházban, a kormány képviseletében és sürgettem a polgárság tömörítését a szélsőséges irányzatokkal szemben. Igaz, hogy a magyar szabadkőművességnek Széchényitől és Kossuthtól kezdve, kiváló államférfiaink nagyrészt tagjai voltak, de tény az is, hogy a szabadkőművesek nemzeti és keresztény alapon álló tagjai nem tudták megakadályozni, hogy a szabadkőművesség a Kunfi-Jászi-féle destrukció irányzatában ne terelődjék. A szabadkőművességnél is ugyanaz történt Magyarországon, mint majdnem mindenütt. A gyenge, gerinctelen keresztény társadalom utat engedett az internacionális destrukciónak. Ez a keserves élettapasztalat állított engem a keresztény nemzeti irányzat legfanatikusabb harcosai közé; szakítottam a szabadkőművességgel és odaáltam a lerongyolt és államhatalmi segítségre szoruló keresztény társadalom mellé.
- Hogy a zsidókérdés tekintetében én álláspontot változtattam, az merő valótlanság. Én az életre becsületemmel és teljes rapulációmmal odakötöttem magam a keresztény nemzeti küzdelemhez. E földön az én részemre már más zászló nem létezik. Ha kell, megbukom vele és elsöpröm a küzdőtérről, de irányt én már változtatni nem fogok. Az igaz azonban, hogy én nem helyeslem a zsidóellenes orditozásokat és haszontalan tüntetéseket, hanem a komoly és főleg a gazdasági kérdések mélyébe ható, intézményes megoldásoknak vagyok a híve.
Kevesebbet lármázni és szónokolni, de mélyebb ekével szántani.
A jövő engem ebben a kérdésben is igazolni fog és én meg vagyok győződve arról, hogy e kérdés megoldásánál még engemet elő fognak venni, mert rám szükség lesz.
