Az ütemmérő, vagy metronom, mint tudjuk, az a szerkezet, amelynek segélyével meg lehet határozni a bankjegyeknek időbeli ritmikus mozgását, tehát valamely zenemű taktusainak időegységét, lassubb vagy gyorsabb - ütemét.

Képzeljünk el egy megforditott svájci ingaórát, amelynek sétálója fölfelé van fordítva s ide-oda jár. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy e zenei instrumentum keletkezésének érdekes története van. Ilyen készüléjk szerkesztését már több század előtt megkisérelték a zenészek, de kielégitő eredményt nem tudtak elérni.

Végre Malzel Nepomuk János bécsi udvari műszerésznek sikerült a XIX. Század elején a most használatos ütemmérőt megszerkesztenie. Malzel 1772-ben született Regensburgban: iskolái elvégzése után atyja, aki jóhirü mechnaikus és orgonaépitő volt, vette maga mellé tanulónak. Emellett azonban kiművelte magát a zongorajátszásban s olyan tudásra tett szert, hogy maga is órákat adhatott.

Hogy az orgonaépitésben tökéletesithette magát: 1792-ben Bécsbe költözött. Ekkor jött arra a gondolatra, hogyan lehetne a különféle zenei hangszereket egy hangszerré összesiteni. Igy alkotta meg az ugynevezett panharmonikon nevű hangszert, amely a klárinétot, a trombitát és a violin cellót egyesitette magában. Ezt a kombinált hangszert 1805-ben nagy tetszés mellett mutatta be a nyilvánosság előtt. Nagy sikere volt ennek a hangszernek Párisban is, ahol nem kisebb zenész, mint Cherubini irt külön zenedarabokat az uj hangszer számára.

Ezután találta fel Malzel a trombita automatát, amely I. Napoleon és Mária Lujza esküvőjén tragadta bámulatra az embereket. Ebben az időben tüntette ki Malzelt az osztrák császár az udvari kamarai gépész cimmel. Abban az időben a Stöckel-féle metronom volt használatban, amelynek megjvitását Malzel is megkisérelte, de jelentősebb siker nélkül.

Hire járt, hogy Wienekel nevű amsterdami mechanikus uj metronomot szerkesztett. Ez az ütemmérő a ma használatos ütemmérőhöz hasonlitott. A készülék ingájár Malzel fokokra osztotta be s az egyes fokokat largo, adagio, andante, allegro, prestu jelzéssel látta el, erre a készülékre Malzel Párisban szabadalmat kért. Kiába tiltakozott ez ellen Winckel, az amsterdami mechanikus, Malzelnek sikerült a föltalálás dicsőségét egyedül maga számára lefoglalni.

Bécsben és Londonban gyárat rendezett be és metronomjával az egész zenei világot meghóditotta. Most már azután mindenki a Malzel-féle metronomot használta s általános volt a hiedelem, hogy annak független feltalálója Malzel, az amsterdami Winckel neve többé szóba sem került. Beethoven és Antonio Saliero 1818-ban közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben a Malzel-féle ütemmérőt, mint nélkülözhetetlen segédeszközt ajánlják a tanulóknak, akik bármely hangszeren való játszásban vagy az énekben akarják magukat kiképezni.

Malzel 1823-ban Amerikába utazott, hogy ott is gyárakat aéapitson. Mint dusgazdag ember halt meg 1838-ban Filadelfiában való utazása közben.