Rousseau-ról

Nagy emberek szobra ritkán marad meg a kívánatos épségben; sokakéra felfut a legenda, mesebeszéd, ráfogás vadvirágainak indája és idővel olyan koszorúvá kövesedik a fejük körül, hogy ember legyen, aki leveszi róluk. Julius Caesar-nak azt kellett mondani a halála előtt: et tu mi fili Brute! és Goethe-nak: Licht, mehr Licht! - azért, mert a legenda úgy akarja.

Rousseau-nak nevéhez viszont az tapad, hogy "az államok eredetileg a polgároknak közös szerződéséből keletkeztek, melyben minden polgár lemondott a maga korlátlan szabadságáról a közbékesség javára." Valahány német, francia vagy angol államtudományos munkát vesz elő az ember, a magyarokról nem is szólva, mind így mutatja be Rousseau-t s aztán nekiesik a maga kritikájával, lecsepüli, lesajnálja a szegény montmorency-i remetét, hogy micsoda mondvacsinált, minden történelmi ismeret és érzék nélkül, a szobája négy fala közt, ember- és világismeret híján kieszelt elmélet ez, olyan, amilyen csak afféle egyoldalú racionalistától telik, amilyenek a francia forradalom emberei voltak.

Hát nem gondolta meg Rousseau, hogy az államok nem zsinórmértékre készült mesterséges alakulatok, hanem a természetes fejlődés eredményei? Nem vette számba azt a legsúlyosabb körülményt, hogy arra, hogy valamely nép egy szerződést megtartson, magára nézve kötelezőnek elismerjen, nem ősember, hanem meglehetősen nagyfokú fejlettség szükséges, mert az afrikai vadak bizony felrúgnak minden szerződést, mihelyt az érdekük úgy kívánja, vagy a kedvük tartja. A történelem foglalásokról és háborúkról tanúskodik, zsarnoki elnyomásokról és meghódolásokról az állami élet kezdetén, nem pedig ős-szerződésekről. Nem a régi államok, hanem legföllebb a legújabb köztársaságok alakulhattak meg a Rousseau-képzelte módon, stb., stb.

Ha most mindezekre a bölcs kitanításokra szóhoz engedjük a szegény vádlottat, aki mindidáig néma megadással hallgatta ezt az ősz fejére lezúduló sok bölcsességet, vajon mit felelhet? Megilletődve, szerényen lesütött szemmel kinyitja a könyvét és olvassa. : "A társadalmi alakzatok közt a legrégibb s egyedül természeten alapuló a család ... A család tehát, ha úgy tetszik, legelső mintája a politikai társadalmaknak, az államfő képmása az atyának, a nép a gyermekeknek." 

 

Ebből már az tűnik ki, hogy Rousseau igenis ismert a szerződéses államnál régibb alakulatot, éppen a családot, s ezt tekintette az állam csírájának. Akkor aztán olvassa tovább: "A legerősebb sem elég erős arra, hogy örökké úr maradhasson, ha át nem alakítja erőhatalmát joggá s a kényszerű engedelmeskedést kötelességgé. Innen ered az erősebb joga, egy oly jog, mely látszólag csak gúnyból neveztetik annak, de valóságban mégis főelvül van elfogadva ...

Az erő fizikai hatalom; én egyáltalán nem láthatom be, mily erkölcsi kötelezettség származhatnék belőle. Engedni a túlerőnek - ez kényszeraktus, nem a szabad akaraté; legfeljebb eszélyességi elv ... Engedelmeskedjetek a hatalomnak! Ha ennek értelme ez akar lenni: engedj a túlerőnek, akkor a parancs jó, de teljesen felesleges; felelek érte, hogy sohasem leszen megsértve ... Ismerjük be tehát, hogy erő jogot nem szülhet s hogy csakis törvényes hatalomnak vagyunk engedelmeskedni kötelesek."

Mit jelent ez? Azt hiszem azt, hogy Rousseau hűségesen számba vette az államok végleges megalakulását megelőző zsarnoki, erőszakos korszakokat, tehát a maga ős-szerződését már azért sem tekinthette a legelső megalakító lépésnek.

De most jön a java: "Minthogy egy ember sem bír természeti hatalommal embertársai felett, s minthogy az erőhatalom jogot nem szül: az emberek közt létező hatalom jogszerű forrása gyanánt egyedül az egyezmények tekinthetők." Erre már kiegyenesedik a szegény vádlottnak idáig görnyedt alakja és teljes öntudattal odavágja a bírálóinak: "Hát nem tudtuk tik olvasni, avagy csak úgy nagyjából, találomra, a szerző szavainak minden mérlegelése nélkül ítéltek a munkájáról? Mit jelent az, hogy jogszerű forrása, (restent pour base de toute autorité légitime)?

Nem egyebet, mint azt, hogy én Rousseau igenis elismertem egy szerződés nélkül való állapotát, kezdő korszakát az állami életnek, de nevére érdemes államnak, jogállamnak csak azt tekintem, amelyiknek a kormánya választás, alkotmánya szerződés alapján alakult meg." Evvel becsapja könyvét, otthagyja a vádlóit a faképnél és visszafekszik a Pantheon-beli sírjába, a téren ott álló szobrában keresve vigasztalást az újkori meghurcoltatásért.


Mi pedig, késő nemzedék, vonjuk le tanulságul azt, hogy Rousseau a művével nem történelmi hipotézist akar felállítani, okoskodás útján világtörténelmet kiegészíteni, historikusokat tanítani, hanem munkájának nem volt más célja, mint az alkotmányos, a szabad választáson alapuló kormányformák mellett és az abszolutizmus ellen kardoskodni.

Kis könyve nem történelmi, a múltra irányuló, múltat felvilágosító munka, hanem politikai célzatos irat, mellyel az ezentúl-t, a jövendőt akarta szolgálni. Ha van jogunk nekünk, a késő utódoknak, olyasmit adni a Contrat social szerzőjének szájába, aminek csak az eleje van meg a munkájában, akkor az nem lehet az, amit a mai államjogászok mondatnak vele, ti. "ha a jogállam szerződésből keletkezett, akkor a mai államok, mivel köztudomás szerint jogállamok, szerződés eredményei" (ami a történelmi tényekbe ütközik) - hanem csak akkor egészítjük ki Rousseau-nak szavait igazán az ő szellemében, ha így olvassuk: "minthogy pedig a mai államoknak egyike sem, - az egyetlen amerikai köztársaságot kivéve - keletkezett szerződésből, hanem mindegyiknek a kormánya csak az erősebbnek jogán, foglalás alapján indult meg, tehát én Rousseau amondó vagyok, hogy Amerikát kivéve ma nincs egyetlen egy, nevére érdemes állam sem a világon, hanem valamennyi csak zsarnokság. Csináljatok tehát államot" Ő nem azt mondta, hogy államszerződés volt, hanem hogy legyen, mi meg azt reméljük, hogy lesz.

Posch Jenő