Jack London - A vadon szava

Olyan érzésem van, hogy újabb amerikai szerzők könyveit más is bizonyos eleve való bizalmatlansággal veszi kezébe. Valami eleve való bizalmatlansággal, mely kijár az okos megalkuvásnak, ha másban nem, de a művészetben föltétlen. Valami eleve való bizalmatlansággal, mert olyasmit érzünk a legtehetségesebb műveiben is, hogy valahogy ügyesen ki akarják egyeztetni bennük a valódian értékeset, a színtiszta belső kényszerek hangjait, a meghallgatás dobszavaival, azaz amannak becse rovására is.

Hát hisz lehet beszélni a pusztába kiáltás oktalanságáról.

Csakhogy sajna, a művészet terepein, az az ami biztos, hogy itt a gyakorlatiasság a legnagyobb eredmények csappantója szokott lenni. Mert nagyon nagy baj, ha itt a művész nem csak a kiválasztottakhoz akar szólni, hanem a tömegnek is meg akarja adni a magáét, hogy maga is visszakapja tőle a magáét. Lévén akkor nyilvánvaló, hogy akkor a lanton kívül a szirnikszet is meg kell szólaltatnia.

Mindez azonban épp csak eszembe jut, a legnagyobb amerikai filozófussal együtt, aki pozitivista, tehát nem tudom, hogy így filozófus is és a vigasszal együtt, hogy a filozófusok így is a költőktől tanulnak és nem fordítva. De amiről szólni akarok, az a fenti kis regény, az Athenaeum olcsó regénysorozatából, melynek Észak-Amerikában játszik a története és egy szánkutya életét tárgyazza.

Azt sem tudom, legföljebb sok vall rá, hogy ez az író amerikai. Elvégre lehet, hogy csak épp ott járt, ahol kutyaszánok közvetítik a rettentő hómezőkön a forgalmat és ott meglátott és megértett egy ilyen állatot, akár magát, akár egy más embert, akár egy amerikai embert.

Ez az!

---

Föntebb, meglehet jogtalan, bizonyos kártékony gyakorlatiassággal gyanúsítottam meg az amerikai írókat. Más szóval mivel gyanúsítottam meg? Azzal, hogy az amerikai írók hamisítottan tárják fel az amerikai lelket az amerikaiaknak, annak jutányos hitében, hogy így az amerikaiak lelkük nagy ismerőjeként honorálják majd őket. Ez pedig művésznek kontárság, az amerikaiaknak pedig becsapatásuk.

Hangsúlyozva újra, hogy ez lehet alaptalan gyanúsítás is, azért is nem fontos előttem, hogy tudjam, Jack London amerikai-e, vagy sem?

Egyet állítok! (És távol legyen tőlem minden potom elmélkedés.) Ebben a könyvben, igen! Egy kutya élete történetében és belső átalakulásában, fejlődésében, csodaszépen, meghatóan, megfőzően az amerikai lelket írta meg Jack London.

Csodaszépen, meghatóan, azt a lelket, amit amerikainak tud és bámul és hódol meg ma világ, a munka lelkét, a törhetetlenség lelkét, a "küzdj és bízva bízzál!" lelket.

Ez a könyv valami oly boldog, oly érzelgés- és nyavalygásmentes, oly kevély vigaszt közvetít az élet küzdelmekben való nagyszerűségén, hogy valóságos bibliája lehet minden csüggedőnek, szenvedőnek, esendőnek.

Ez a semmi, sőt a végében kissé elgiccsesedő történet úgy megkap és megkönnyeztet, mint egy himnusz, százezernyi tüdőből.

Nem érzem egy pillanatra sem, hogy dagályos szavakat akarok szétkürtölni itten.

Íme, egy kis részlet, bár azt hiszem a legszebb.

Az elkínzott, agyonhajszolt, bicegő és belső sérülésekben halódó szánkutya, mikor a maguk ínségében maguk is elkérgesedett gazdái is kímélni akarják és a szánkó elől a szán hátuljához kötik, ráveti magát a másik ebre, akit hámjába fogtak és el akarja marni a helyéről, mert élete becsvágyának érzi a kötelességet. Az emberek megértik és megkönyörülnek rajta. Visszafogják a helyére, hogy ott lőjjék aztán le az erőfeszítés boldog végkimerülésében.

Nincs egy visszás, nincs egy hazug szó ebben a könyvben. A kutya, a kutyák barátainkká, nemes, okos, hős bajtársainkká válnak az élet küszködéseiben. A kegyetlen viszontagságokban, a ravasz, konok rettenthetetlen erőnek, csak tulajdon hiúságossága elől való vak és süket láza szinte átbuzog szíveikből ezeken a sorokon át. És a szereteté, a ragaszkodásé.

Nincs is szavam más erre a kis füzetre, mint hogy nagy dolog, új dolog, remek dolog. Az élet és a művészet lelkével íródott.

Derék és okos munkát végzett Bartos Zoltán, hogy kifogástalan átültetésében, épp ezekben a minden erőt és bízást szükségelő időkben adta a magyaroknak.

Tersánszky J. Jenő