Archipenko

- Horizont könyvtár. Szerkeszti Kassák Lajos. Ma kiadása. -

A Horizont könyvtár első füzete az orosz Archipenkónak, a ma élő szobrászok legnagyobbikának újabb műveit mutatja be kitűnő reprodukcióban. A füzetet Iván Goll tömör és frappáns bevezetése nyitja meg. Megmutatja Archipenko művészetében elért legújabb fázis formai lényegét. Archipenkót régebbi művei mély és szuggesztív expresszionistásnak és egyben a mozgások és tömegek klasszikusan tiszta és egyszerű szerkesztőjének mutatták.

Az új periódusban ez az utóbbi ereje ragyog tovább, szubjektív expresszionizmusa azonban eltűnik. Ezt az album képei közül már csak egyetlen képviseli: Szomorúság" című kompozíció. A többi új szobor tiszta kubizmus, amelyekben a nagy orosz művész a kubizmus feladatát sokkal tökéletesebben oldotta meg, mint a kubista piktúra. A kubista festészetnek első elindulásától fogva erős törekvése volt, hogy a hazug és illúziószerű eszközöket, elsősorban a vonal és fényperspektívát kiküszöbölje magából és ami ezzel szoros összefüggésben van: újra visszatérjen a lokálszínek alkalmazásához.

Hogy azonban a kubizmus a kétdimenziós vásznon a harmadik dimenziót is kifejezze, újra csak csaláshoz kellett folyamodnia. És ez a csalás teljesen önkényes eszközökkel történt, de mégsem volt kielégítő. Ez vezette a kubista festőket, elsősorban Picassót arra, hogy a képben nem festői látszattal (tehát csalással), hanem valóságosan különítsen el egyes síkokat. Kiemelkedő tárgyakat és papírossíkokat ragasztottak be a képbe, hogy így valódi, de mégis absztrakt téri hatásokat érjenek el. A kubista kép tehát közeledett a relief, a plasztika felé.

Ezzel a fejlődéssel parallel a szobrászat viszont, Archipenko kezében, a festészet felé indult el. Archipenko érezte, hogy a szobor fényárnyék hatása nem emeli ki egészen a szándékolt dimenziós viszonylatokat. Ennek elérésére a fényhatást fokozni és differenciálni kell különböző, önkényesen alkalmazott lokálszínnek a szoborra vitele által. Archipenko nem habozott a felismert elvet bátran és következetesen alkalmazni: kifestette szobrait, amelyeket mint síklapból kiemelkedő mélyreliefeket komponál meg.

A kubista festészetnek és szobrászatnak ilyesforma összeolvadásából keletkezett új művészet nem színezett szobrászat, hanem plasztikus festészet, a piktúrának és a plasztikának egyenrangú szintézise. Ez a szoborfestmény, mint Iván Goll mondja, a dolgok tárgyszerűségét kézzel foghatólag formálja" és önmaga szabályozza az árnyékok játékát."

De nem veszi észre Iván Goll az új technikának és általában az új kubizmusnak a veszélyeit: az egyik hogy valósághatásra törekedve könnyen visszacsúszhat oda, ahonnan elindult, a naturalizmusba, másrészt pedig, hogy végső fokozásban, éppen úgy, mint az expresszionizmus, egyszerűen szabad ornamentikává válik.

A kubizmus eredetileg az absztrahált világnak alapvető igazságait akarta megmutatni, Iván Goll azonban mint nagy eredményt szögezi le, hogy a szoborfestészet a ritmikus vonalak, a világosra vagy sötétre festett foltok összedolgozása által egy, semmi más technika által el nem érhető szépséget nyer."

Tehát érzéki és formai szépség, ornamentális megjelenítésben.

Tételezzük fel, hogy a szoborfestészetnek ez a mélyen ornamentális, zenei hatása a képet csak esztétikailag tökéletesíti anélkül, hogy a főproblémának ártalmára volna. Így csakugyan a szoborpiktúra jelentené az új művészeti kísérletek teljességét és legfőbb eredményét, mert kiküszöbölte a kubizmus paradoxonát: fából vaskarikát erőltetni, két dimenzión ragaszkodni a téri valósághoz és viszont.

Ez a megoldott kubizmus lehet az új művészet csimborasszója, lehet mély igazság kifejezése és lehet új és őszinte esztétikai élmény, de még nem a jövő művészete. Mert közös a lényege a régi művészettel, a naturalizmussal: nem szociális, humanisztikus eszmék kollektív formájú, közérthető kifejezője és hirdetője, hanem pusztán csak (abszolút vagy relatív: mindegy) a valóságnak, a dolgokkal szemben álló emberi látásnak valóságot konstatálása.

A kubizmus mély (ne használjuk a durva és félreérthető naturalizmus szót) valóságművészet de nem etikus művészet. Csak annyiban jövő művészet és csak annyiban etikus művészet, amennyiben közvetett formában sejteti az új, kollektív pszichét: egy kiegyensúlyozott és organikus új rendnek lehetőségét. És ezért sokkal közelebb esik a jövőhöz, mint az anarchikus futurizmus és expresszionizmus.

Hevesy Iván