|
Liptai Imre új darabja a Renaissance-Színházban
Pesti asszony
A harc érdekes, mert belekerül minden, ami ebbe a két világban erősítheti és gyengítheti a küzdelmet. Mind a két világnak igaza van, de egészen igaza csupán a maga számára. A pesti asszony nemcsak zsúrdáma, hanem az élet finomabb illatait is kívánja. Művészi tartalmat, amelyet stilizált holdvilágból, de egyúttal emelkedett intelligenciából sző. A faluval is meg tudna barátkozni, ha ott e z t az életet élhetné és nem azt, amelyet az ura szán neki.
Amit akar, csupa egészség, de gyógyítani nem lehet vele a pesti asszonyt, sőt csak arra jó, hogy értékesnek mutassa az asszony előtt azt is, ami benne, az ő lelki összetettségében beteg. Ennek a két világnak a harca játszódik le előttünk előbb a városban, azután a falun. A szerelem parancsára mind a két fél engedni próbál, de ez csak a külsőségekben lehetséges, a lélek mélyén nem sikerül. És a harcot nem is nyeri meg egyikük sem, jelentkezik győztes szavával a megszületendő gyerek: mind a ketten legyőzetnek. Ez az a mese, amelynek eldöntetlen végével sokszor találkozunk az életben és a színpadon, még sem tudunk kibékülni vele. Kedvünk lenne kívánni a szerzőtől, hogy inkább hazudjon, de mert nem teszi, mégis csak meg kell becsülni, hiszen a hatásból ad áldozatot. Ugyanígy cselekszik mindvégig, amikor semmi olyat el nem hallgat, ami talán felesleges, de ami beletartozik a programjába.
Vét ezzel a gyorsabb tempóval járó érdekesség ellen, de megmutatja nagy komolyságát és a végén mégis meg kell állapítani, hogy nem volt hiábavaló, amit az emberek a színpadról elmondottak, legfeljebb azt érezzük, hogy az író nem értékelt mindnyájunkat annyira, hogy könnyebben is megértsük, amit elgondolt. Nem baj, mert a gondolata érdekes volt, és a vígjáték tulajdonképpen súlyos dráma magját hordozza magában. A darab, amelyben ezúttal csak megjelent a falu, de nem győzött, nem a legjobb darabja Liptai Imrének, de semmivel sem kisebbíti azt az értéket, amellyel íróját mérnünk kell.
Losonczy Zoltán |