Az Ady-kommentárokhoz

Ady, a költő, nagy belső háborgások-vergődések, már majdnem-lemondások hosszú állomásai után küzdötte ki a maga új formanyelvét, új versét, de világ- és maga-látása, -érzése első szárnycsattogtatása idején is ugyanazt az Adyt pompáztatja elénk, akinek őt egész életművében látjuk.

Életrajzi adatainak bővebb ismerete, első versei és prózai munkái eszmei-gondolati tartalmuk szerint merőben a későbbi Adyra utalnak s ezekben az írásokban nemcsak egy nagy biztos lendületű nekiiramodás heves és mohó mozdulatait követhetjük szemmel, hanem könnyedén és játszva fedezhetjük fel bennük Ady egész emberi karakterét: emberségének széleskeblű szép pózait, emberek és életviszonyok "világos, bíráló nézését", kiolthatatlan vágyát a jobb, a több felé, ezt a tipikus vonását a forradalmi mámorú temperamentumoknak és - fajtájának szenvedélyes szerelmét, mely a prófétai lelkek ősi pszichológiája szerint éppen az aggodalmas szeretet lázában fordul a maga fonákjára.

Az Ady-életérzés-világfelfogás kora kialakulásának és kezdettől egymásba-láncolódó tételekbe törekvő egységének számos jelével találkozunk Ady első írásaiban is. Akárhány nagy költői motívumára, filozófiai vagy művészi életértelmezésére mutathatunk rá, melyek ott-hangoskodnak már az ifjú Ady első költeményeiben, tárcáiban is.

Az Ady-művészet témái, életfilozófiájának alapvető gondolatai, majdnem mind, sorra felvonultathatók Ady első, a Szilágy, Debrecen, Szabadság és Nagyváradi Naplóban közölt munkáiból. S ezek a költői és világnézeti eszmék és hangulatok a legtöbbször nemcsak nagy vonásokban odavetve jelentkeznek, hanem egész későbbi tartalmi kifejezésükben is. Két Ady-könyvemben nem egy ilyen egyezésre figyelmeztettem, most két Ady-vers régebbi vonatkozásait, genezisét ismertetem: az egyik: A csodák esztendeje (A Mindentitkok verseiből), a másik: Nóta a halott szűzről (Vér és Arany).

A csodák esztendejé-vel eszmékben és hangulatban rokon Adynak egy a Nagyváradi Napló 1903. aug. 26. számában megjelent Lázban a világ c. tárcaírása. Íme, a legjellemzőbb részletek:

Az ember pedig még mindig álmélkodik. Az augusztusi éjszaka egén káprázatos ragyogású csillag támad. Venus elhalványul, megriad a Hold. A ragyogás egyre veszettebb. A veszett ragyogás delíriumában széthull a nagyszerű csoda... Másnap újsághírekben álmélkodik a mai normál-emberlény... Mennyi századot élt már a homo sapiens! És még mindig inkább csak a hátát borzongatják, mint az agyát, a szép, a nagy titkok... És a még mindig silány drótokon közlekedő emberi érdeklődés beutazza a világot. Szállnak a hírek. Emitt automobilok gyilkolnak. Amott dinamittal csinálják a népszabadságot.

Lemészárolnak egy koronás satnya testet... Nagy tengerszántó hajók süllyednek el. Folyók kicsapnak medreikből. Alagutakban megfulladnak ezerek... Íme a sok szenzáció közül néhány. És a legújabbak. Csaknem egy időben irtózatos orkán pusztítja Párizst... Megmozdul a föld Zágráb alatt. Húsz-harminc helyen perzsel, pusztít a tűzvész. Leszakad a Szamos-híd... És ma a trópus lángoló levegőjét szívjuk lankadtan: holnap novemberi hidegben didergünk. Élnek körülöttünk mindig csendes lelkek.

És váratlanul viharozni kezdenek. Egyesekre és tömegekre ráfekszik néha valami szűkölés, szorongató érzés. Néha valami izgató, kergető erő mozgatja őket... És csodálatos halálba ugrások, véres drámák, gyilkosságok, öngyilkosságok, zendülések, kavarodások, botrányok teremnek nap mint nap. Az újságíró-bölcsesség csak hókuszpókuszokkal, gyerekes pamacsolással tud képet adni mindezekről. Nem látja bennük az egységet, az egy törvényt.

Most lázban él a világ. Teleírt, eseményes az élet. Nyugtalan, vajúdó a Kozmosz. Összevissza erők titkos, rejtelmes áramlatai kavarognak. Talán, sőt bizonyosan, nemcsak az apró kis Föld ég ebben a lázban. Talán, sőt bizonyosan, idáig csak sok verődés után, elgyengülve s kicsiségünkhöz mérten megkicsinyülve jutnak el e titkos, rejtelmes áramhullámzások... És mégis. Ami egy kis porszem dobása, egy kis véletlen epizódja a világerők tusájának: nekünk rettenetes katasztrófa...

A Nóta a halott szűzről c. költemény élmény-forrását Ady egy riport elé írt reflexióiban találtam meg (Nagyváradi Napló, 1903. aug. 20.) Nem messze Nagyváradtól "két szép papkisasszony": Juliska és Ilonka öngyilkosok lettek. Ady a következő glosszákat fűzi a szenzációs hírhez:

Ragyogó, fehér szüzekre hull ma a göröngy egy kis falusi, gyér akácos temetőben. Zsoltárokat kántálnak a poros úton s a sír mellett. Jámbor, kellemetlen, öreg paraszt anyókák sírnak be a hideg zsoltármelódiákba. Egy palástos férfiú reszkető hangon fogja hirdetni, hogy praedestinatum est... Aztán fejfát visznek a sírhoz. A fejfán egy-két évig minden héten új koszorú lesz erős szagos virágokból. Ostoba, szentimentális mesék szólnak hosszú téli estéken két öngyilkos papkisasszonyról s a banális gonosz mostoháról...

Így lesz... Pedig Juliskát és Ilonkát másként kellett volna eltemetni. Fehér, ragyogó, szűzi testük kint pihent volna a kertben virágravatalon. Hadd áztatta volna ott az augusztus fényes, hideg éjszakának a harmata ezt a két szép testet. Éjfélben, mikor a csillagok buknak oltó tüzes, égi utakon, ezüstös holdfényben, bágyadtan, titokzatosan ragyog az éjszaka, a lombokon át csodálatos suttogó hangok szállnak - jöttek volna a halottvivők.

Délceg, szépséges, de szomorú és sápadt ifjak jöttek volna, kik a halál vőlegényei. Édes trubadúrok, kik meghalnak a szomjúságban. Kik kínra és dalra születnek, kiknek életük célja, titka és átka az, hogy ragyogó, fehér, tiszta szüzekre szomjaznak. És meghalnak e szomjúságban, miként meghaltak Juliska és Ilonka. Mert úgy rendelteték, hogy a délceg, szépséges, szomorú sápadt trubadúrok s a ragyogó, fehér, tiszta szüzek szomjúhozzák egymást és sohase leljenek egymásra.

Úgy rendelteték, hogy nem nekik való helyekre plántálódjanak nemes ember-növények. E sápadt, szomorú trubadúroknak kellett volna vállaikra emelniük Juliskát és Ilonkát s vinni, vinni az ezüstös, rejtelmes, csillagveszejtő, suttogó éjszakában... Vinni, vinni. És többet ne látta volna őket senki. Sem a halott szüzeket, sem a szomorú halottvivőket.

És megrázkódott volna ez a komisz, brutális élet egy nagy vád súlyától... Miért teremt kegyetlen szeszéllyel a földinél szebb, finomabb s mámorítóbb világra termett lelkeket, ha itt csak összetörés, halálos szomjúság, mélységes bánat és elkárhozás vár reájuk.

A jóval későbbi versben a próza duzzadó friss romanticizmusa klasszikussá ízesedett, az átélés energiája elhalkult, a motívumok leegyszerűsödtek, de a szűkebb szavú sápadtabb elképzelésen is átüt a meghiggadt régi hangulat színe és illata. Nagyon lehet, hogy a mese lokalizálásában a "receparti Athén"-képzet is közrejátszott.

Adynál közönséges a tréfás-gúnyos fogalmak, szólások átkomolyítása, pátoszi-erőre-magasztosítása (pl. Ki egyetlen bús, vaksi szemmé teszed a testünk... Áldassál, emberi verejték, S én induljak el a nagy éjbe, mint ki nagy kanállal evett... Könyörgés víg halásért, Istenem, Halál, te tudod, hogy tőlem elmultak a bálok, lakodalmak és hős murik... A Halál pitvarában, mind a Szeretném, ha szeretn.-ben).

Ady pillanatnyi hirtelen asszociáció-szökelléssel az említett képzet értelmi és hangulati mivoltát megmásítva választhatta Athént a történés színteréül, egyúttal klasszikus illúziót is vivén bele abban az élménybe, mely váradi hírlapírósága idején olyan megrázó erővel hatott rá. Valószínű, hogy Ady Heine Frühlingsfeier c. költeményét is ismerte, biztos nyomok jelzik, hogy 1903-ban sokat olvasgatta a "dalok dalolóját", talán ennek a Heine-reminiszcenciának is van valami része az Ady-vers létrejöttében.

A csodák esztendeje és a Nóta a halott szűzről az Ady-líra egy érdekes egyéni sajátosságát is feltárják. Ady lírai témáit néha évekig hordozta magában. Egyszer nekem is említette, hogy Az ős Kaján-t két évig érlelte a lelkében, de számos más költeménye is hosszú évek vissza- és visszatérő elmélkedésének, hangulatának szülötte.

Ennek a témába való belemerülésnek két következménye van, az egyik, hogy egy-egy élethangulatnak több, néha sok olyan megnyilatkozása pattan ki, melyek eredetileg mind egy "alapeszmére" vihetők vissza (ez magyarázza meg az Ady-versek ciklusokba-kívánkozását-sorakozását), a másik az előbbivel szorosan összefügg: költeményei a régi lírától megkülönböztetetten nem "alkalmi" versek, hanem állandó, mindjobban elmélyülő, a szó legpszichológiaibb értelmében dokumentumszámba menő lelki élményeknek nagy-emberi és nagy-művészi megformálásai. Ady eddig meg nem jelent költeményeinek, prózai írásainak az Ady-követelte szempontok szerint összeállítandó kiadása eddig nem is sejtett világosságot derítene Ady élet-alkotásának zárt és teljes egységére.