R. Szentpál Olga tánc-estje
A művészet nevére számot tartó tánc iskoláinak általában talán éppen az róható fel hibájául, hogy hamar építettek még tökéletlen és megingatható alapokra. A tánc térbeli és egyben időbeli voltából ugyanis kétféle iskola sarjadt: a térbeliségből kiinduló, tehát a plaszticitásé, a képzőművészetek mankóján és az időbeliségből kiinduló, többnyire a zene mankóján.
A mankóik azonban túlnőttek a táncolón, az alárendelt viszonyból lett mellérendelt, majd fölöttes viszony, holott éppen táncolni lehet legkevésbé - mankókkal. A test kezdi követelni törvényeit.
Csupáncsak ezek a törvények adhatják meg a táncnak különállását. Anyaga az eleven test lévén, nem kölcsönözhet a képzőművészet más és nem természeti világából, s a zene is csak mint valami azonos inger szerepelhet, a táncoló érzéseinek megrögzítője, amely fejlett szerkezetével egységben tartja a kusza mozgást.
A komoly ízlésű R. Szentpál Olga sokat valósított már meg abból a még- többől, ami a táncnak ideálja.
A XVIII. század zenéjére komponált műsora néhány nagyon nemes törekvéssel és egy-egy végső megoldású darabbal tette tánc-estjét az átlagon jóval fölülállóvá. Mozdulatai sohasem maradnak meg a külső átélésnél - ez legnagyobb érdeme - és kompozíciói is mindinkább távolodnak az egy-ötletűségtől a változatosság felé. Az olcsó eszközöknek teljes elvetése sokkal nehezebbé, de annál értékesebbé tette munkáját. Kivált a többi közül Foerster Sarabandejának tökéletes szerkezetű, klasszikus ábrázolása, egy Fischer Echójára épített tánc s az erővel teljes csoportos, Rameau dallamaira. A zene szellemének mindenütt megfeleltek a Jaschik Álmos tervezte ruhácskák.
R. Szentpál Olga nevelt művésznövendékei megannyi tehetség, különösen egy Láng Rózsi nevű, aki érzéseinek hiánytalan, bátor kiélésével legközelebb jutott a célhoz.
Szedő Mihály
