Könyv a gyermekről

Bécsben jelent meg, két és félszáz oldalon, a Psychoanalytischer Verlag kiadásában, s Freud professzor levele kíséri a nyilvánosság elé. Nem nagyhangú értekezés, nem is érzelgős prédikáció, csak amolyan szerény "adat", egy a sok ezer közül, amelyek sose látnak napvilágot, s ahogy a kiadók is mondják: "forrásmű a lélek fejlődéséhez."

Egy kisleány naplója, egy jómódú s magas rangú bécsi hivatalnok-család kisleányáé, akinek nevére és nagy korára a tartózkodó kegyelet homálya borul, de aki e négy évre terjedő naplójában mindent elmond és mindent kimond s akiről, e sugárzó és féktelen vallomása után, vaskos biográfiák sem írhatnának újat. Tizenegy éves korában, líceumba-lépése előtt, a kisleány s legjobb barátnője elhatározzák, hogy ezentúl naplót írnak mindarról "ami érdekli őket". S mi "érdekli" az iskolásleányt?

Az iskola és a vakáció, a nyaralás és a nyalánkságok, a szülők s az ajándékok, a barátság is, de még csak csírában, a "szerelem" is, színes párájában, a cselédek susogása, a lexikon rejtelmei, s az a bizonyos nagy titok, amely a kis Rita töprengő agyában, lassanként mindennek képe és kútfeje lesz, az emberi tudásé és az egész életé. De azért jut kedve s ideje másra is, kis intrikákra és nagy-nagy rajongásokra, mulatságokra és szörnyű keservekre, marcipán-élvezésre és születésnapokra, amelyeket repeső izgalommal vár minden évben, mert így végre idősebb lesz és aztán az ajándékokat se veti meg.

Körülbelül öt évig tart ez az írás és ez az élet, a kisleány egyre nő és szépül, amit, minden fénykép híján, a nagyoknak idézőjeles nyilatkozataiból látunk, a nagy nyári mulatságok pontosan visszatérnek évről-évre, s a horizont szintén ugyanaz marad, a szülőkkel és a testvérekkel, a barátnőkkel és a fiúkkal, s a nagy titok is végig ott settenkedik a sorok közt, hihetetlen tévedések és képtelen találgatások tömkelegében. Csupa kedv és csupa élet ez az okoskodó kis teremtés, akit a születés és a halhatatlanság, a csokoládé és a tiszt szerelme, a tanár szakálla és a Mikulás szinte egyformán vonz és érdekel, s aki egész kis lényével lelkesedik mindenért.

Mint a napban fürdő énekesmadár, egyre csattog, egyre énekel, és trillázó sütkérezésében szárnyverdesése se látszik kínnak, minden derű és cikázó sugár, játék és bohókás grácia. Problémáknak még se híre, se hamva, a barátságok kötődnek, oldódnak, a forró érdeklődések elsápadnak, a testvéri civakodások lassanként szeretetté okosulnak, a szülőknek imádata mindegyre bensőbb és tudatosabb, s a sietős rajongások, s a pazarló szeretet nem szegényítik, csak érlelik a kisleányt, akinek lelke egyre tágul, kiapadhatatlanul és tisztán.

Az ő bőséges, egyhangú csevegésében benne van az egész gyermeklélek, mohó életvágyával, s hadonászó ragaszkodásával, sértékenységével és fejlő önérzetével, villámgyors hangulatváltozásaival és szerencsés feledékenységével, sose fáradt kandiságával, s istenadta tisztaságérzetével, apró lázadozásaival s imádandó fogékonyságával. - "Wenn inc so grosse Musik höre - írja - muss ich mich immer zusammennehmen, dass ich nicht weine." -

S a hegycsúcsokon a messzi kilátások mindig nagyon elszomorítják: "dass es so viele Menschen gibt, die man gar nicht kennt, und die vielleicht auch sehr nett sind!" - Egy tiszta kis lélek tiszta vallomása ez a könyv, amelyet ez a vehemens és szinte papírt hasító fesztelensége valóságos kinccsé avat, s nemcsak a lélekelemzők szemében. - A tudós, ezen az apró ablakon át, alaposan körülnézhet egy háború-előtti osztrák hivatalnokcsalád életében, amely, miért ne vallhatnók be, a maga enyhe egyhangúságában és temperált érzelmességében nem is olyan nagyon ellenszenves.

A gyermekeire és rangjára gyöngéden s tartózkodva büszke apán, a generális kemény kis leányán, a holdkóros és rajongó rokonleányon, és a mindentudó Rézin, a jó házból való gyermekeknek ezen a tipikus Síbilláján kívül akárhány eleven kép marad az emlékünkben, bécsi tisztek és bakfisok, alpesi nyaralások és családi ünnepségek, s még egy magyarországi utazás is, csárdással és vakmerő leventékkel...

A literátor mulathat a tizenegyéves pipiske irodalmasságán, aki magának és mondanivalójának írásra, tehát megörökítésre méltó fontosságot tulajdonít és akinek eleven kifejezőkészsége valóságos harcot folytat az iskolai tanultság szabatos s kissé üres nagyhangúságával. Tizennégyéves korában már goethei idézettel páválkodik, egy-egy fordulatán meglátszik, hogy otthon a nagyok beszéde, s különösen az érzelmesebb hölgyeké, Marlitt-reminiszcenciáktól vibrálhat, s amikor, hű barátnőjével, egy Gejerstam-regényt lop a nagyoktól, a zokogó megindultságtól abba kell hagynia az olvasást.

Ha egy-egy szép kifejezésre bukkan, mindjárt gombostűre tűzi a naplójában, s édesanyja betegségén és korai halálán lírai helyzetekkel és hangulatokkal vigasztalódik, ámbár itt literátor legyen, aki az ösztönös ragaszkodást a könyvszagú áradozástól elválasztja. - S a tisztán emberi érdeklődés kissé szorongva kérdi, hogy vajon mi várhat a kis lélekre, ez úri-körben úrivá nőtt lélekre, amely, mint egy csöpp panoráma, a tűnő napok semmiségeit kékfényű tájképekké édesíti? A kisleány elárvul, a napló egyszerre megszakad, s a kéz, amelyből a könyv kihullik, a heinei imádságra kulcsolódik...

Gyergyai Albert