Bulman angol természettudós az éneklő madarakat két csoportja osztja:olyanokra, amelyeknél az éneklés tudománya már veleszületett tulajdonság, milyen például a rigó, vörösbegy stb. és olyanokra, amelyek csak mint fiókák tanulják meg csicseregni a fajtáikat jellemző melódiát.

Ebbe a csoportba az olyan madarak tartoznak, amelyek a szülőiktől tanulják el az éneklés müvészetét, mint például a kenderike. Az öreg madarak elbujnak a lombok mögé és énekelnek, mialatt a fiókáik csöndben odafigyelnek? Mikor azután az öregek elhagyják buvóhejüket: a fiatalok legott próbálgatják utánozni az imént hallott dallamot.

Az első leckék után természetesen még nem nagy az eredmény, de később, hosszabb gyakorlat után, a fiókák ép oly szépen fujják az éneket, akárcsak a szüleik. Barsington angol tudós kenderike fiókákat szedett ki a fészekből és pacsirtákkal zárta össze közös kalitkába, a kis zenészek nem a szülőik nótáját zengték, hanem olyan tökéletesen megtanulták a pacsirtaszót, hogy a született pacsirták sem különben.