Első éj a sírban
Ma töltöd a rideg sirban első éjed,
Hova tűnt a sok fény, mely körűlvett téged?
Hideg földben, mélyen vetett a te ágyad;
Hogyan alszod át az első éjszakádat?
Nyirkos földtől nedves a vánkosod s hallga!
Mint sivít a szélben éji madár hangja.
Kialudt a lámpád, fénye nem világít,
Sirodra a sáppadt hold veti sugárit.
Nyugodtan alszod át, végig a sötét éjt,
Vagy te is hallgatod az órák ütését?
Én nem pihenhetek, elkerűl az álom
Hogy ott tudlak téged, fagyok nyoszolyádon.
Bálintitt József
Álmok
Beismerem, rosz uton jártam,
de hát most már késő bánat,
Itt a temető kapujában,
Nem tehetem jóvá hibáimat,
Oh, ezért hát hagyjatok békén,
Haljak meg úgy, mint eddig éltem!
Hiszen itt, az utamnak végén,
Mire is mehetnétek vélem?
Rosz volt az út – mind ezt mondjátok,-
Jó, jó, most én is beismerem.
De ide hoztak édes álmok
Virágok közt meg töviseken.
Tehettem én valaha róla,
Ha egy-egy álom rám szállott
És vitt fel tündér régiókba
S itt hagytam a való világot?
Tehetem én valaha róla,
Hogy nem tudok élni a földön,
S míg már kincseket hord lakomba,
Időm álmodásba töltöm?
A míg más pénzt csinál a rögböl,
Az én lelkem az eget járja
És olyan gazdag az örömtől,
Hogyha akad egy édes álma.
Ti mondtátok, most én is látom,
Hogy ez az út hová is hozott.
Ha hátra nézek a csapáson
Egy-egy sir jelöl minden nyomot,
Szétfoszlott álmok temetője
Ez az út az utolsó nyomig
Mégis álmok visznek előre
Oh, még most is, most is – holtomig!
Ez a bűnöm beismerem!
De hát én nem tehetek róla,
Te ne ítélj meg, jó Istenem
Ha így térek a koporsóba,
Ti emberek hagyjatok békén,
Hiszen úgysem hallgatok rátok!
Majd odalenn a sírnak mélyén
Találom meg a legszebb álmot.
Ninon dalaiból
Ha már a várost összejártuk
És kigyalogoltuk magunk,
Gondtalanul és könnyű szívvel
A temetőbe ballagunk.
A temetőbe jó minékünk!
A sok virágos sír között
Eszünkbe sem jár búslakodni
A szomorú halál fölött.
Van egy zugunk is. Lombos, árnyas,
Egy névtelen kis sír előtt,
A honnan messzire belátjuk
A rózsatermő temetőt.
Míg uzsonnánkat elfogyasztjuk,
Leszáll az alkony nesztelen,
Egymást szelíden átölelve,
Haza sétálunk csendesen.
Egymást szelíden átölelve
Ballag a két hű szerető,
S elmondják százszor is hazáig:
-Beh szép is az a temető!...
Szentessy Gyula
Sírboltok
Ragyogó paloták, büszke sarcofágok...
-Temető ez, -vagy nem halottak közt járom?
Érc-sírok, mik fölött az enyészet foga
Tehetetlen siklik nyomtalanul tova...
A tisztes kegyelet ezörök művében
Van-e hát megnyugvás, megvan-e az Éden?
S annak porát, ki itt nagy álmát alussza,
Vajjon az anyaföld nem kéri-e vissza?
Bámulom a művészt, vésőjét csodálom,
De örök álomba én a földbe vágyom
Elenyészni lassan, elvegyülni véle,
Ez a természetnek célja, erőssége!...
Zöld füves, pipacsos, besüppedt sírhantok,
Hány elfeledett szív porladoz alattok!...
De idők múltával oltárokká lesznek
A rájuk korhadó mohos fakeresztek!
Balla Miklós
