Csehov drámái

Csehov egy mondanivalóval és egy mondanivalóért lett drámaíróvá: minden drámája egyet beszél. Az orosz nyomasztó vidék, a körzet, amely minden valamirevaló embert, intelligenciát, ambiciózus tehetséget "megrág és felhabzsol".

A szegények aztán rezignált kesergőkként, fuldokló és vegetáló emberekként szoronganak és szenvednek a "sivatagban". Folytonos küzdelem az emberek és a "világ" között. Mint a fuldoklók köpik a vizet és végül is nagyon sok a víz és rezignáltan úsznak a folyón lefelé a hullák.

Nem valóságosan drámai Csehov mondanivalója. A küzdelemnek ember és ember között a helye és ő ember és "világ" közé nyomja. A drámáiban mutatkozó ember és ember közötti kapcsolatok, harcok, vonatkozások másodlagos fontosságúaknak látszanak. Ennek több okát lehet adni. A személyek mindnyájan az élettel csatáznak és mindegyikük külön sebet hordoz magán, amely önössé és önmagábafordulóvá teszi valamennyit.

Ezek az emberek külön szálakkal vannak a sorsukhoz kötve, amelyhez semmiféle más embernek köze nincsen. Szerelem, családi viszonylat, ellenségesség, vagy más ilyen emberek egymáshozvonatkozásai nem határozzák meg véglegesen és súlyosan senkinek sem az útját.

Nehogy félreértsenek, az nem hiba, hogy a hősöket nem az egyszerű emberi indulatok fűtik és mozgatják, és hogy ezek a hősök nem megtestesült emóciók, Otellók és Rómeók, hanem, hogy nem emberek közötti dráma váltja és fejleszti ki ezeket a lelkeket. Csehov másképpen mutatja be az alakjait, drámaiatlan módon.

A lelket a maga teljességében kívánja adni, mint egy pszichologizáló epikus. Az epika eszközeinek használata persze a drámában nem fér el és Csehov a monológok és nagy feltárulások primitív formáival kénytelen élni. Az ún. orosz nyíltság és líraiság folydogálnak hosszan ezekben az áradataiban a beszédnek. A diskurzív líra és filozofálás néhol annyira elhatalmasodik, hogy az ember megfeledkezik arról, hogy drámát olvas - vagy pedig, ha színházban hallja, a színpadot csak mint illusztrációt látja hozzá.

A lélek epikus teljessége Csehov naturalizmusa mellett bizonyít, de különben a dráma külsőségeiben és formájában, ha nem is szakít vele egészen, de "spiritualizálja a naturalizmust."

Csehov az ember és az "élet", a "világ" harcából csak az ember végkimerülését írja meg és nem láttatja az egész küzdelmet. Csehov emberén már drámáinak első jelenetében meglátszik a legyőzöttség és a rezignáció. A legcsendesebb drámaíróként szokták emlegetni, kerüli a katasztrófát és csak egyetlen egy robajos, hangos jelenetet enged meg magának, hogy aztán annál nagyobb legyen és betegebb a csendesség.

Amit a drámaíró Csehov hozott, az egy drámai típusnak a megalkotása volt, a valaha tehetséges, intelligens, összetörött, rezignált emberé, akit az "élet", a "világ" legyőzött.

Faludi János