Az óriás teknős 2.
Az ember természetesen azonnal a fenékre száll a menekülő teknőssel, de ezzel mit se törődik, hanem e közben inkább összecsavarja az állat mellső lábait és fölhuzza a hátára hogy jól összekapaszkodhassék bennük addig, amíg az embert is, a teknőst is fölhuzzák a csónakba. Néha a társai, hogy segítenek barátjukon, megragadják a haját és ugy huzzák föl a magasba. Két három teknőst jó napi zsákmánynak tartanak.
Sokkal egyszerűbb, gyakoribb és kiadósabb módja a vadászatnak az, amikor tojásrakás idején fogják el a teknőst. Az esetlen, lomha állatok ugyanis épp oly gyámoltalanok a szárazon, mint aminő ügyesek a vízben. Számos-szigetén, amely a világháboru előtt német gyarmat volt, a bennszülöttek az erdő fái közé rejtőzve lesik, míg a teknősök kikapaszkodnak a homokos partra és csöndesen maradnak egészen addig, míg a szorongó állatok meglehetősen messze távoznak a víztől.
Ekkor hirtelen előrohannak, körülfogják a teknősöket és hosszu póznákkal a hátukra fordítják őket. Ebből a helyzetből egyetlen egy teknős se tud szabadulni, ámbár, csakhogy megfordulhasson, dühösen vergődik az uszóival, vagyis a lábaival és idővel ugy el is kínozza magát, hogy szemeit elönti a vér és kidülednek üregeiből a nagy erőfeszítéstől.
A bennszülöttek megeszik a teknős husát, amelyről azt mondják, hogy nagyon jóizű, de az európaiak szerint kissé rágós. Sokkal inkább üldözik, illetőleg pusztítják a teknőst azzal, hogy fölássák homokba rakott tojásait, melyekből olajat főznek. Az öreg nőstények elpusztítását még csak kiheverné a faj, de a sok száz- és százezer tojás elrablása komoly veszedelme dönti és épp ugy kipusztítással fenyegeti az egész fajt, mint ahogy a kapzsi cet- és fókavadászok is teljes kiírtással fenyegetik a ceteket és fókákat a halzsírért.