A Magyar Szinház intim társalgótermében kerestük fel Csortos Gyulát, a Silvió kapitány szerzőjét, abban a pillanatban, mikor a dráma premierjének első felvonása után legördült a függöny. A szinpadi siker mámoritó hatása meglátszott a testhez simuló frakkban s ragyogó ingplastronban tündöklő szerzőn, aki láthatólag meg volt illetődve, a hatalmas sikertől, melyet darabja aratott.

- Hogy mit érzek e pillanatban, – mondotta Csortos, - azt szavakkal kifejezni talán nem is lehet. Épitőmüvész, ki évekig tartó tervezgetését, szorgos munka és verejtékező vajudások után ott látja pompázatos szépségében a monumentális épületet, oszlopsoros, szoborcsoportos, tornyos diszében pompázni, talán az érezheti ugyanazt, amit e pillanatban én érzek.

Szinpadi sikerben, hosszu szinészi pályafutásom alatt, hála Istennek volt már részem, és ez a szinpadi siker erősen különbözik a régiektől. Eddig mindig csak magamért, a szerepeimért aggódtam, csak az én sikerem érdekelt, a darab további sorsa, sokszor hidegen hagyott. De most negyven emberért szorongtam. A szereplők, a rendezők, ügyelők, diszletezők, világitók, sőt még a sugó müködését is visszafojtott lélekzettel lestem, - mert mindezeknek óriási befolyása lehet egy darab sikerében, vagy bukásában.

De meggyőződtem arról is, amit már régen hittem s amit oly sokszor hangoztattam is, hogy a szinpadon a vezető szerep a szinészek kezében van. Az iró!? ….Az mellékes. Ha szinészek jól játszanak, teljes a siker s a legjobb darab elbukik, ha hozzá nem értő szinészek kezében a szerep.

Silvió kapitányban a Magyar Szinház müvészei minden várakozásomat felülmulták. Mindegyik ugy játszott, mintha nem a szerepüket, hanem saját énjöket, saját drámájukat adták volna. A siker igy nem az enyém, minden siker az övék.

E pillanatban lélekszakadva rohant be a társalgóba a rendező, karonragadta Csortos Gyulát s vonszolta befelé, a szinpadra. A közönség tomboló tetszéssel látni kivánta a szerzőt…