Norvégia magának kéri az 1924. évi olympiádot

Hollandia és Amerika harca. – Norvégia fellépése. – Társadalmi akciót indított az 1924-es olympiádért. – Hol maradnak a mi igényeink?

Még alig kezdődtek meg jövő évi antwerpeni olympiád előkészületei és máris erős harc folyik a következő, hetedik olympiád megszervezéséért. A konkurensek sorából kiesett ugyan egyelőre három erős aspiráns, - Magyarország, Németország és Ausztria – de a megmaradt nemzetek annál nagyobb hévvel igyekeznek maguknak megszerezni a következő olympiád megrendezésének dicsőségét.

Eddig két erős jelöltje volt az 1924-iki olympiádnak: Hollandia, amelynek Bernben (1916.) és Budapest (1920.) után már odaígérték a következő olympiádot és Amerika, amely arra hivatkozik, hogy 1904. óta mindig Európa rendezett olympiászt, illő tehát, hogy ujra Amerikára kerüljön a sor.

Most váratlanul ujabb és igen erős érvekkel fellépő olympiád - követelő csatlakozott kettőjükhöz: Norvégia. Norvégiában nagy társadalmi mozgalom indult meg, a politikai és katonai világ legteljesebb támogatásával, mely azt célozza, hogy az 1924. évi olympiád megrendezését Norvégiának harcolják ki. A mozgalom élén Krisztiánia polgármestere áll, főérvük pedig az, hogy 1924-ben ünnepeli Krisztiánia 300 éves fennállásának jubileumát, ugyhogy az 1924-iki évet Norvégia valóságos nemzeti ünneppé avatná, amelynek központjában az olympiai versenyek méltó elhelyezést találnának.

Hivatkoznak a norvégek arra is, hogy sportéletük most van kifejlődőben és ha ők kapnák meg az olympiádot, ez a tény óriási lökést adnak az egész norvég sportnak. Tény az, hogy a norvégek mind a két érve nagy sullyal esik latba a Nemzetközi Olympiai Bizottságnál; míg Hollandia esélyeit csökkenti az, hogy az 1920-as olympiádot is nyugati ország, a szomszédos Belgium rendezi. Amerikának törekvéseivel pedig szemben áll az a már elvben elfogadott álláspont, hogy Amerika csak a többi igénylő nemzet után kerülhet ismét sorra.

Igaz az is, hogy a norvégok a stockholmi olympiád óta óriási eréllyel fogtak hozzá elhanyagolt sportjuk fejlesztéséhez. Ma már footballcsapatuk – melyet régen tucat góllal vertek meg ellenfelei – az első helyre küzdötte fel magát; atlétáik, birkózóik és úszóik is pompás eredményekkel szereztek megbecsülést kis nemzetük nevének.

Nagyon valószínű tehát, hogy a norvég társadalom akciója sikeres lesz; Norvégia fogja megkapni az 1924-es olympiádot. Mert arról, hogy mi és Berlin érvényre juttathassuk a "szerzett jog" címén igényeinket, a mai körülmények között, amikor antant-sporttársaink ádáz gyűlölettel néznek reánk, semmi reményünk sem lehet.

Mi tehát csak örülhetünk annak, hogy oly nemzet kezére bízzák a legközelebbi olympiád megrendezését, amely kívülről nézte a világháborút, s így nem a gyűlölet vezeti a sportban. S talán remélhetjük, hogy addigra – semleges norvég területen – a ma még mindig ellenségként szembeállított sportemberek is kezet nyújthatnak egymásnak.