|
Három női akt
A Műcsarnok tavaszi tárlatának zűrzavarából három képet ragadunk ki. Mind a három egy-egy mezítelen női alakot ábrázol, és bizonyára nem véletlen, hogy a három kép egyazon terembe került. Akt van ennél a háromnál több is a kiállításon, de az ifjú Krivátsy Szűcs Györgyének kivételével azok közé az átlag-munkák közé tartoznak, melyeket csak fél lélekkel festenek festőik. Azonfölül nem is igazi képek, hanem inkább csak késznek látszóvá rendezett tanulmányok, de mindenképpen középszerű, vagy gyönge munkák.
Az első terembeli három akt teljessé érlelt, színezésben is, elrendezésben is bizonyos művészi szándékra - kompozícióra - törekvő munka. A három együttvéve imponáló nyomatékkal jelenik meg a tárlat vásári tarkaságában, sőt szimptómás jelentősége is van abban, hogy az ifjabb nemzedék művészi érdeklődésének egy bizonyos irány felé való tájékozódását mutatja. Mind a három komoly munka, művészeik teljes erejükkel, egész fölszerelésükkel törekedtek rajtok szándékuk megvalósítására.
A szándékuk pedig az volt, hogy egy női test foltját egyensúlyosan, s még is úgy helyezzék el a térben, hogy méretei és a kép terének méretei között bizonyos érdekes, az illető művész egyéniségére nézve jellemző arány alakuljon ki, s hogy ugyanilyenféle arány létesüljön az akt és környezetének színei között is. Nem új feladat. Örök feladat. A művészet legértékesebb korszakaiban találkozunk vele. Három művészünk körülbelül egykorú, körülbelül ugyanazt az iskolát járta - a szónak képletes értelmében, - érdekes hát megnézni, ki melyikük hogyan oldotta meg a föladatot.
A maga irányán belül azonban fejlett művész. Mesterségét kitűnően tudja, rajzolni biztosan tud, festeni meg éppen brilliánsul. Aktja egy alvó nő, kit a festő mintha úgy lepett volna meg álmában, azon mód, ahogy teste a fekvő hely alakjához és az alvás kényelmi helyzetéhez öntudatlanul hozzáilleszkedett. Megszerkesztve azon az akton semmi sincsen. Véletlen adta rajta a kar mozdulata és véletlen az, ahogyan a két térd előre igyekszik, közvetlenül a néző szemnek elébe.
Ilyen módon nem éppen a lényeges részek kapnak hangsúlyt. A szerkesztés feladata nem érdekelte ezt a művészt; minden gondja alakjának színes megjelenítése volt. Azzal valóban igen eleven hatást sikerült keltenie. Biztos szemmel figyelte meg a női test finom rózsaszín színeződését, és még biztosabb kézzel állította is meg a vásznon azt, amit a szeme meglátott. Festési módja az a virtuózi ecsetkezelés, melyet festőink a múlt század végén Münchenben tanultak meg.
A festésnek ez a módja meghagyja a kanyargó ecset nyomait a festékes fölületen, a szem valósággal követheti rajta a művész kezét és megérezheti rajta a művész temperamentumát. Az ilyen előadású képet fölületének mozgalmas hatása folytán mindig fokozottan elevennek érzi a szem. A fekvő akt mögé háttérül a mályva és a szamóca színéből kevert piros függönyt festett Szüle. Egymagában igen finom hatású szín, de sem nem ellentéte, sem nem kiegészítő színe az akt fehéres rózsaszínének.
Akkora komolysággal, mint ezen az aktos képén, annyi bizonyos, még eddig egyetlen művén sem dolgozott. Az ő aktja is fekvő női test, de nem annyira a nehézkedés törvényszerűségére ráhagyott tömeg mint Szüléé. Ellenkezőleg, szándék, sőt elhatározás érzik az alak mozdulatában, amely egy kissé erőltetett, nem igazán nyugvó: felében megállított. Az akt balkarjára támaszkodva emelkedőben van és közben gyöngén elfordul tengelyében.
Ami az alak részeinek képzését illeti, Czencz aktja kevésbé a természet véletlenének megrögzítése mint Szüléé, annál jobban is összefoglalt és zártabb ábrázolás, de a modelltől való függés rajta is a kelleténél jobban megérzik. Színes környezetben, kékes-szürke selyemleplen, karmazsin háttér előtt, piros és lila színfoltok között fekszik Czencz aktja. A lepedő megfestése virtuózi: a kelme finomságát, selymes tapintatát, gyűrődéseinek lágyságát szemet megvesztegető módon érezteti. A színek összehatása azonban - a színkompozíció - nem szerencsés.
Pedig csak árnyalatokon múlt, hogy annak hasson. De ennek a tehetséges fiatal művésznek nem fejlődött még ki eléggé a színérzéke, vagy hogy el is romlott már abban a kacérkodó játékban, melyet évek óta folytat az olcsó hatásokkal a népszerűség érdekében. A kétféle piros a lilával nem alakul harmóniává, csak tarka-barkasággá, melyben a színek ereje, zamata, varázsos hatása elvész.
Festési módja fokról-fokra finomodott és egyre tudatosabb lett, színben, rajzban is egyre jobban távolodott a naturalisztikus doktrínától. Az akt - mindenféle helyzetében - régen kedves tárgya művészetének. Ezúttal ő is fekve ábrázolta női aktját, lejtős nyugágyon úgy, hogy testének foltja nem vízszintesen, hanem kissé rézsútosan helyezkedik bele a térbe. Az akt formaképzése részletezés nélkül való: egynek hat az, minden részében egyforma jelentőségűnek, mint a klasszikusok aktjai. A kép nem közelről való megnézésre van megfestve.
Közelről az akt színei kissé szennyeseknek hatnak, a megfestés módja általában korántsem olyan megvesztegető mint Czenczé vagy Szüléé. Megfelelő távolságról azonban annál jobban előtetszenek a festmény kvalitásai. A színképzet, melyet Hatvany ki akart vetíteni, úgy teljes egészében áttekinthetővé válik.
Egyszeriben belelátunk abba a harmóniába, melyet az akt gyöngén rózsás fehérségével alkot az ágytakarónak rendkívül finom számítással kikevert pirosa. Hatvany éppen azokra az árnyalatokra talált rá, amelyek híján Czencz színei nem adnak harmóniát. Nagyon szép Hatvany aktjának mozdulata is. Igaz és természetes, még is annál több: költői érzéssel elképzelt, az anyag súlyától megszabadult, mégis anyagszerű, élő-eleven. Elképzelésében a giorgionei ideál felé kívánkozó.
Elek Artúr |