Ajkam megért a hüvös hallgatásra,
Fel nem piroslik gyujtó csókadásra,
Szavak fullánkja ívén rést nem éget,
Nem kiván dalt, se bort, se bölcsességet.

Szemem megért a csendes lehunyásra,
Ha lenne is még érdemes, ne lássa,
Pillám páncélja déli vágytól védje,
Jobb vágytalan az éjszaka setétje.

Fejem megért a férfibölcsességre,
Nem kérdem már, hogy életem mi végre?
Nem éget láza oktalan miért-nek,
Mindegy: szeretnek, vagy ha meg nem értnek.

Szivem megért a néma szenvedésre,
Nem zajlik benne lázadó "azértse!"
Fájó-fanyarra higgadt vére óbor...
Uram, elég volt minden földi jóból!