Az még nem alázat,
Mikor meghajlik térdben a lábad,
De közben szunnyad a szív
És másutt, messze csatangol az ész.
Vagy omlana bár a szív, de most meg a nyak merev.
Avagy bölcs főd nem tudja követni
Konok szived parancsát.
Most este van s míg fázva gubbasztasz
S kinyújtani testedet nem mered,
Mert híves a lepedő és hosszu az ágy,
S úgy ülsz, felhúzva lábaid:
Most tiszta a vágy,
S most érzed, úgy-é, nagyon érzed,
Míly közel esik a szivedhez a térded.
S míg görbe gerinccel, hajlott nyakkal
Csüggeszted alá a fejed,
A homlokod is be közel került a szivedhez!
Az: nem súrolja most a földet,
S ezt: nem hordod most felszegetten.
A Közönyt elűzted, a Kevélyt megölted.
S most térd és homlok
Egy magason van,
A sziveddel is egy magason van.
S míg kontyod előregyűrűzve kibomlott,
Gyerekként omlasz el így a karomban.