Szinte ütemesen csapnak le ránk a mellünknek szegezett bojkott kalapácsütései. Kezdte a francia sportsajtó, amely hangos lármával követelte az ellenség (még mindig ellenség!) sportjának a bojkottját.
Követte a példáját az angol football szövetség, amely a FIFA kebeléből akarja kizárni a központi hatalmak football szövetségeit. S végül mint döntő faktor, mint a kis kalapácsok között a kőtörő pöröly, lecsapott az angol olympiai bizottság is. Ez után már igazán le kell tennünk minden reményről.
Az angol olympiai bizottság ugyanis kimondotta, hogy azzal a feltétellel fogadja el Belgium meghívását az 1920. évi antwerpeni olympiára, hogy ellenséges nemzet nem lesz ott.
Így. Most legalább tisztában vagyunk azzal, amire számíthatunk, miben reménykedhetünk.
Anglia és Franciaország is konokul hirdetik a bojkottot s bizony nem valószínű, hogy Svédország megállíthatja a vágtató szekeret. Az 1920. évi olympiász tehát megint csak holmi fiók-olympiásszá devalválódik, olyanná, amilyen a Perching-olympiász volt. Mert nem igazi, nem ideális olympiász az, amelyen nem léphetnek a küzdőtérségre a világ legjobbjai is kivétel nélkül.
S éppen ezért máris tiltakozással kell élnie a Magyar Olypiai Bizottságnak az ellen, hogy az 1920. évi antwerpeni ünnepséget olympiásznak nevezték el. Talán Coubertin bárónál is lehetnek érdeklődni, hogy mit szól az olympiász-jelzővel folyó furcsa játékhoz.