|
Az özvegyasszony karosszéke
Mije lehet egy szegény özvegyasszonynak? Ha véletlenül milliomos volt a tisztelt férje, aki idő előtt elhalálozott, esetleg lehet sok milliója is. Az ilyen özvegyasszony azonban ritkaság és az özvegyasszony, akiről alább szó van, bizony, bizony nagyon szegény volt, nem örökölt milliókat, de még ezreseket sem, szóval az illető özvegyasszonynak tisztelt férje elhunyta után nem maradt egyebe, mint egy eladó leánya és az a néhány öreg bútor, amelyet még az özvegyasszony szüleitől szállt reája. Az eladó leány szép is, fiatal is, kedves is volt, csak az az egy hibája volt, hogy nem rendelkezett hozománynyal. A szegény özvegyasszony éjszakákat sírt keresztül és folyton azon töprengett, honnan teremtsen annyi pénzt, amennyiből manapság férjhez lehet adni egy eladó leányát. De hiába! A sült ezresbankók csak nem akartak berepülni az ablakon és a szegény özvegyasszony kétségbeesetten tördelte kezét. A leányzó azonban nem esett kétségbe és azt indítványozta, adjanak el valamit a régi bútorokból, amelyekért most sok pénz fizetnek.
Az özvegyasszony nagynehezen beleegyezett, hogy egyik öreg karosszéküket eladják. A szék elkerült az Ernst-muzeumba, ahol legutóbb elárverezték és minthogy valamelyik tudós műgyűjtőnek megtetszett, kaptak érte 10.200 koronát. Mondanunk sem kell, hogy ebből a pénzből a leány férjhez ment, nagy lakzit is csaptak, ma is élnek, ha meg nem haltak.
A tanulság az egész kis történetben az, hogy ahol a legnagyobb a veszély, ott legközelebb a segítség is. Az árverésen ugyanis olyan hihetetlenül nagy összegeket fizettek, hogy a kerület szegényei 190.000 koronát kaptak. Egy csésze százezer koronánál nagyobb összegért kelt el, egy nádból fonott diványért és négy székért pedig pontosan 102.000 koronát fizettek.
Ki tudja hány szegény özvegyasszony adta férjhez ebből a pénzből a leányát? |