A bankok és a tőzsde pénzhiányról panaszkodnak.
A részvényárfolyamok gyengülését éppen ennek a körülménynek tulajdonitják. A pénzintézetek ügyforgalmában kétségtelenül érezhetővé vált a pénzmennyiség csekélysége. Ez ugyan a hitelüzletben alig nyilatkozik meg, mert hiszen normális hitelüzlet, amelynek főalkateleme a váltóleszámitolás, ma tulajdonképpen nincsen; ellenben az értékpapirlombardnak, nemcsak további értékpapirszerzés céljára, hanem általában mint a hitel egyik formájának lényeges megszoritása jelenleg a pénzhiányra való hivatkozással kétségbevonhatatlan tény.
Minthogy e jelenség fennforgását a piac összes tényezői állitják, valónak kell elfogadnunk, hogy az 57 milliárdos bankjegyforgalom napjaiban itt a budapesti piacon tényleg pénzhiány van. Különben ugyanezek a tünetek Bécsben is mutatkoznak, ahol a bankokat üzleti tevékenységük kifejtésében szintén ez a körülmény akadályozza.
Ha vizsgáljuk ennek a paradox jelenségnek előidéző okait és magyarázatot akarunk arra találni, hogy a rengeteg papirpénz-infláció idején hogyan lehet pénzhiány, nem találunk választ sem a magas részvényárfolyamokban, sem a valuta-árakban. Hiszen ezeket a magas árakat a részvények és valuták eladói megkapták koronákban és a piactól ezek a müveletek pénzt nem vontak el.
Azzal sem lehet magyarázni a papirpénztömegek eltünését, hogy nagy összegek árukészletekbe vannak fektetve, mert az utóbbi hetekben külföldről nagy árumennyiségek egyáltalán nem érkeznek és az árukészlet semmi esetre sem szaporodott oly mérvben, hogy ez nagy papirpénzösszegeket tart ma lekötve.
Már csak annál is kevésbé, mert hiszen az árukészletek nagy része éppen a lánckereskedelem müködése révén sürün cserél gazdát, ugy, hogy a mindenkori eladók ismét pénz birtokába jutnak, amelyet az áruhiány következtében nem fektethetnek be ismét és nyomban uj árutömegekbe. Az ingatlanforgalom is igen gyér, és mint pénzlevezető csatorna alig jöhet számba.
E körülményéket tekintetbe véve, nem lehet más magyarázata a jelenlegi pénzhiánynak, mint a papirpénz-tezaurálás. Ez azután megadja a nyitját a rejtélynek. A helyzet tényleg az, hogy a lakosság egész munkakeresete és még meglévő megtakaritott pénze, tehát tőkéje, de a lánckereskedelem és spekuláció nyereségeinek és esetleg munkanélküli jövedelmének is tetemes része ez igen magas élelmiszerárak következtében fogyasztásra használtatik fel, vagyis élelmiszerek bevásárlására szolgál.
Nap-nap után látjuk valamennyi élelmiszer rettenetes megdrágulását.
Liszt, hus, cukor, zsir és minden egyéb élelmicikk hétről-hétre ijesztő mérvben drágul, ugy, hogy nemcsak a keresmény és a tőkekamat, hanem maga a tőke is hovatovább elfogyasztatik. Ez annyit jelent, hogy a papirpénztömegek mind nagyobb része végeredményben a termelők kezébe kerül, ahol azután végleg megreked. Milliárdnyi bankjegy vándorolt el és vándorol még most is óráról-órára a falvakba, ahonnan többé nem jön vissza, minthogy a pénzfelhalmozás valóságos szenvedéllyé fajult.
Ennek következménye azután, hogy a gazdasági élet gócpontjaiba, valamint az államkincstárba nem folyik vissza a papirpénz, amelynek keringése ekként teljesen megszünt. Az állami és közgazdasági élet folytatására szükséges papirpénz csakis folytonos további pénzjegy kreációval szerezhető be és ez okozza a bankjegyforgalom szakadatlan és ijesztő megduzzadását, ezzel az inflációt és ennek eredményeként valutánk folytonos romlását.
A városokban a tezaurálás jelenleg korántsem ölt akkora mérveket, mint a föld népénél, sőt egyenesen köztudomásu, hogy a tőkés körök, a kereskedelem és az ipar vagyonosabb elemei a koronavaluta romlására való tekintettel szabadulni igyekeznek a papirpénztől.
A tezaurálás ekként valóságos nemzeti szerencsétlenséggé nőtte ki magát, amelyen segiteni a jelenlegi viszonyok között sziszifuszi feladat. A pénzügyi kormánynak ez okozza a legnagyobb gondot és a nemzetgyülés egyik legsürgősebb teendője lesz az orvoslás módját megtalálni.
