|
Romain Rolland - Michelangelo
Rolland írói művészetének titka egy szó, abban benne van minden magyarázata, értelme, elgondolása s azon át melegen és elevenen ömlik belénk minden érzése. Ez az egy szó: szeretni. Ezzel látta meg Beethovent, a kilencedik szimfónia titáni munkájában, amint erőt vesz a bécsi muzsika léhaságán s művészetével küzd az eljövendő emberiségért, ezzel közelít Tolsztojhoz , az elöregedett, halvány szláv Krisztushoz, kinek szemeiben isteni téboly volt, de aki mintegy százhúsz kilóméter távol szülőfalujától és házától, az asztopowói állomás kis várótermében hunyta le szemét s ugyanezzel a nagy szeretettel írta meg Michelangelo életét is, aki napokon át éhezett, csízmában aludt, de gyermekkorában Torrigianónak, aki társa volt Ghirlandaio műhelyében, egy darab márvánnyal nyomorította el orrát.
Az előző két alakban Rolland főképp szellemi erejükre összpontosította mindent átfogó szeretetét, lehetőleg plasztikusan próbálta belőlük kihozni mindazt, ami emberfelettiségükben is emberi, közvetlenül gyújtó, perzselő, alkotó energia volt, de Michelangeloban mintha túlmenne ezen az inkább sejtető és szimbolikus plasztikán, mert a capresei polgármester második gyermekének féktelen, tépett életéből ez a plasztikai módszer kinő, semmi általánosítást nem tűr s míg igénytelen semmiségek, történetek, kínlódáson oldódnak fel ebben a zaklatott nyolcvankilenc évben, addig az életrajzíró elcsuklik, itt is, ott is egy-egy szó kapja el, ami feltolódik a torokig és fojtogat, szeretni...
és ez a szeretet csendesen, mélyen, sötéten hullámzik Michelangelo minden árva napján keresztül, amikor II. Gyula pápa üldözi Leonardo de Vinchivel összetűz, szomorú meghasonlással, vonaglással dolgozik a sixtusi kápolna freskóin, testvérei kifosztják s amikor beleszakad a kétségbeesésbe, az egyedüllétbe. S éppen ezek a szenvedések vonzzák Rolland gondolatait, ezek hajolnak szeretetének végtelen útjára, követik, nyugtalankodnak körülötte addig, amíg meglátja Beethoven lázát, Tolsztoj két fénylő szemét és Michelangelónak életbe roskadó, egyik napból a másikba átszédülő vonaglását.
Mert Rolland a múltba látók legkülönösebbje, és úgy látszik, mintha közelebb volna ahhoz, mint a többi múltba kutatók, akik csak gyanítanak, tapogatóznak s alig van valami bizonyosság bennük. Michelangelo keveset mond önmagáról, leveleinek csak töredékes része jelenhetett meg és Vasari biográfiai munkájánál is többet jelentettek versei, melyek élete legnagyobb részére, nagyobb eseményeire rávilágítanak. S a versek vezethették Rolland munkáját, azok a csodálatos kincsek, melyek, mint áttörhetetlen fénylő misztériumok visszaadják a költőt, a művészt, az embert, aki így ír önmagáról:
Igen sokan foglalkoztak már Michelangelo életével, így De Quincy, Charles Blanc, Mezieres, John Addington, Symmomds - kortársai közül: Vasari, Francisco da Hollanda és Benvenuto Cellini, - de egyedül Symmomdst kivéve, senki sem vette észre, hogy verseiben mennyire benne van egész élete, egész lelke.
A Davidból, a Mózesból és az Éjjelből a valószerű megfigyelő-képesség segítségével Rollandnak sikerült Michelangelo művészi hatása minden képzelhető lehetőségéig eljutni, művészi fejlődését a legszembetűnőbben kidomborítani, de a versek, a levelek feltárták előtte a kort, melyet a Ravennában pihenő Dante tudott volna csak Michelangelohoz méltóan megénekelni s amely kor Ghibertit adta, Luca della Robbiának pedig az igazi krisztianizmus szellemét, Donatello előtt feltárta az anatómiát, Brunellesconak az architektúrát, fra Angeliconak a Szűz ihletéből fakadó művészetet és Savanarolának a mártíromságot.
R o l l a n d fényes művészetének sugarai éppen a milieurajzban éri el a francia irodalom azon gyökereit, amelyekből a modern kritika kinőtt, ami annál is jelentősebb, mert a francia kritika és művészettörténet a XIX. század folyamán Staelné és Sainte-Beuve módszerein át Taineig fejlődött és Teinetől Rollandig az utat csak Faguet és Barres jelezhetik.
S minden őt megelőző és aktív kritikustól, esztétikustól éppen abban különbözik Rolland, hogy ő maga keresi ki a reá legnagyobb hatást gyakorló szellemet, csak olyannak munkái át keresi az élet és emberábrázolás, aki nagyszerű értékei mellett is erős, biztos, drámai perspektívában állítható életű.
Valamennyi Michelangeloról írott könyv közül egyedül a római Rollandét illeti meg Omár dícsérete a Koránra: "égessetek el minden könyvtárat, mert értékük ebben az egyben van." Valóban, a Michelangelo irodalom nagy nyeresége ez a nemes, nagy munka.
Kázmér Ernő |