Rettentő világharczunkban napról napra számos hajó sülyed le a tenger fenekére magával vive számos emberéletet, tömérdek kincset és az emberi tudás alkotásainak legjavát. Sokan kérdezik, mi fog történni az alámerült hajókkal és a bennük lévő értékes dolgokkal, ott maradnak-e örökké a tenger iszapjába temetve vagy pedig van mód arra, hogy a béke idején a felszínre kerüljenek. El fogjuk mondani, hogy a műszaki tudományok mai állása mellett e téren micsoda lehetőségek vannak.
A tenger fenekére sülyedt hajókra vonatkozó minden művelet feltételezi, hogy oda búvárok szálljanak le. A kérdés tehát az, mekkora mélységbe szállhatnak le a búvárok. A határt a víz nyomása szabja meg. A föld felszínén a légköri nyomás hat ránk minden oldalról, nemcsak felülről lefelé, hanem jobbról-balról, elölről hátulról, alulról felfelé, sőt belülről kifelé is. Ez súlyban kifejezve négyzetczentiméterenként 1 kilogrammot négyzetdecziméterenként pedig 1 métermázsát tesz ki.

Nem érezzük ezt az igen nagy erőt, mert rendes körülmények között teljesen ki van egyensúlyozva a belső nyomással, a mely természetszerűleg ugyanakkora. A hús, a bőr, a vér részei ugyanis szintén tartalmaznak levegőt és ez ugyanakkora nyomás alatt van és ugyanekkora nyomást is fejt ki a szilárdrostok falaira minden oldalról. Nincs tehát egyoldalú nyomás vagy feszülés, egyetlen rost sincs arra kényszerítve, hogy egy másik rosthoz közeledjék, vagy attól távolodjék.

A búvár tehát sűrített levegőjű légkörben él, a melynek sűrűsége annyiszor nagyobb a közönséges légköri levegőnél, a hányszor 10 m az a mélység, a melyben tartózkodik. Ez a sűrített levegő átdiffundálódik testének porusaiba, úgy hogy a belső és külső nyomás mindig ki van egyenlítve, tehát nem lépnek fel egyoldalú feszülések. Az átdiffundáláshoz mindig bizonyos idő kell, azért a mélységben való leereszkedés nem történhetik túlságosan gyorsan. Megjegyezzük még, hogy arról is kell gondoskodni, hogy a búvárnak mindig friss levegő is álljon rendelkezésre, a mely a kileheltet pótolja. Ezt úgy érik el, hogy a búváröltönyben lévő levegőt folyton czirkuláltatják.

Újjabban olyan búváröltönyöket is készítenek, a melyek függetlenek a szivattyúktól. Ez esetben a búvár a szükséges levegő- és oxygénszükségletet kis aczélpalaczkokban hátára csatolva viszi magával. A kilehelt levegő szénsavát pedig marókalium patronok nyelil el. A búvár és a hajó között csak a telephonkabel tartja az összeköttetést és ez olyan erős, hogy felhúzásra is alkalmas (1. kép).

A felemelkedésnél az eljárás megfordított, ilyenkor az öltönyben levő levegő nyomását az emelkedésnek megfelelően csökkenteni kell. A felemelkedésnél egészen új jelenség, az úgynevezett búvárbetegség lép fel, a mely igen heves ízületi fájdalmakban jelentkezik és sokszor halállal is jár. Sokáig ismeretlen volt az ok, a mely azt a betegséget okozza.  Most már tudjuk, hogy a nitrogén idézi elő.

A nyomás csökkenésekor ugyanis a test szöveteiben és a vérben lévő nitrogén nem távozik el egyszerű elpárolgással, hanem buborékokat alkot, sőt ha a nyomáscsökkenés igen gyors, akkor a vér a buborékok folytán habzik, a mi igen komoly következményekkel jár. Régi búvárszabály tehát, hogy a felszínre csak igen lassan, apró fokozatokban szabad emelkedni.

Nagyobb mélységek elérése czéljából az amerikai Macduff aluminiumfémből búvárpánczélzatot készített, a mely a 100 m. mélységekben uralkodó nyomást is kibírja. Ennél a készüléknél tehát maga a búvárpánczél fogja fel a hydrostatiku nyomást, úgy hogy a pánczélzaton belől a levegő nyomását légköri nyomáson lehet tartani. A búvár tehát közönséges sűrűségű levegőben dolgozik, így hosszabb ideig is maradhat a mélységben és a búvárbetegségtől is mentes marad.

Miként a 4. képen látszik, a pánczél kar- és lábrészei úgy vannak megszerkesztve, hogy azokat a búvár mozgathatja, a mit hengeres ízületek tesznek lehetővé. Az esetleg beszivárgó vizet az A tartóban összesűrített levegő nyomja ki a B szelepen. Az elhasznált levegő a G csövön távozhatik el. Ugyanebben a csőben van elhelyezve a vékony C cső, a mely sűrített levegőt szállít a pánczélzatba, továbbá D áramvezeték, a mely a balkarra erősített villamos lámpát látja el árammal és végül az E telephonvezeték. A jobbkarra mesterséges kézfejmechanismus van erősítve, a melylyel a búvár a tárgyakat megfoghatja.

A Macduff-készülékkel tehát mintegy 100 m mélységig lehet leszállani. Mai segédeszközeink mellett tehát 100 m az a legnagyobb mélység, a melybe még ember lemerészkedhetik. Azok az elsülyesztett hajók, a melyek mélyebben feküsznek, tehát egyelőre hozzáférhetetlenek.
M.S.