Az eketypusú gépek nem a legideálisabb talajmívelő gépek, mert a talajt nem morzsolják szét apró darabokra, hanem nagy göröngyöket hagynak. Pedig a növények növekedésére legkedvezőbb az egészen apró részecskékre szétosztott talaj; ilyenből a gyökerek legkönnyebben szívhatják fel a táplálékot, ez vehet föl a legtöbb nedvességet és ez szellőződik a legjobban.
Régi idők óta sokan próbálkoztak oly új talajmívelő gépek szerkesztésével, a melyek az említett kívánalomnak eleget tegyenek. Ezek között volt olyan, a mely a talajfúrógép működési módját utánozta. Egy feltaláló dobra sok kis ekét szerelt. Egy másik talajfűrészszerű gépezetet szerkesztett. Mindezek azonban a gyakorlatban nem váltak be.
Az a gép, melyet a svájczi Konrad v. Meyenburg talált fel 1901-ben, úgylátszik életképes, mert már több helyen használatba vétetett és gyakorlatilag sokszorosan, mindenféle talajnemen kipróbáltatott. A gép lényegében egy hengerből áll, melyben vízszintes tengelyre hajlékony aczél karmok vannak aczélrugók segítségével megerősítve.
A tengely percenként mintegy 150 fordulatot tesz, miközben a karmok a talajt kaparják. Ez a henger motorhoz van hozzácsatolva, a mely az egészet a talajon végig húzza és a karmokkal ellátott tengelyt forgatja. A különböző szilárdságú talajok szerint a sebességet négy fokozatban lehet változtatni. Az eddigi tapasztalatok szerint 30 lóerős gép 10 óra alatt négy magyar hold nagyságú területet tud 32 cm mélységig megmívelni. Kisebb mélységeknél a gép teljesítménye megfelelően nagyobb.