A leghiresebb cukrász halála
Budapest, november 9. 

A télelő fagyos szele gyászlobogót kerget a Gizell-téri ház fölött, a redőnyök földig ereszkedve zárják el a cukrászda bejáratát, a kétfogatu nem áll meg az ajtó előtt, a selyemharisnyában rejlő boka nem villan elő, mig a hölgy kilebben a kocsiból, s a gavallér, ki naponta ide hordja égő vágyait, szintén nem látható. Mindenkinek halk bánat járkál itt a szivében: meghalt Gerbeaud. 

Több történt Budapesten annál, mint hogy elment innen valaki, akinek hires neve támadt az iparában, több ment el, mint egy érdekes, ismert ember. Gerbeaud fogalommá lett nemcsak e városban, ez országban, de európaszerte.

Az embereknek abból a különös, nagyszerü fajtájából való volt, amelyik teremteni, alkotni épp ugy tud, mint a megvetett alapokon tovább épiteni. Cukrász volt s a családjában örökletes mesterséget a müvészetig emelte. Amikor harminchét évvel ezelőtt átvette a Kugler üzletét, senki sem ismerte franciás nevét, ma büszkék vagyunk reá, hogy a sors szeszélye a magyar fővárosba hozta és gyermekkori dadogásaink közepette már ismertük ezt a szót: Zserbó. 

Nagyszerü tulajdonságait elsősorban szaktársai ismerték fel és maguk fölé emelték. Tanulni jártak hozzá és követték az utját. A kedves Lukács cukrász, aki igen jól ismerte, meséli róla a következőket: 

– Gerbeaud ma a leghiresebb cukrász egész Európában. A hires Rumpelmayert, az előkelő világ első cukrászát is tulhaladta. És, bár a világ minden táján jártam, nem láttam annyi izlést, ötletet, szakértelmet együtt, mint Gerbeaudnál. Nála mindennek volt valami sajátos finomsága, a legcsekélyebb cukorkán is ott volt valami az ő egyéni izléséből. 

Valamikor Algirban szódagyáros volt Gerbeaud, tönkrement és azután Budapestre jött, ahol részletfizetésre vásárolta meg Kugler üzletét. Ma harminc milliót kinálnak üzleteiért, gyáraiért, telepeiért. De öregségében is dolgozott. Még volt néhány nagyszerü terve, amelyet – sajnos – már nem tudott megvalósitani.

Igy a kommün előtt azzal foglalkozott, hogy alapit egy olyan csokoládégyárat, amilyen nincs több a világon. Hatalmas ipari telep lett volna ez, modern, uj, egyetlen a maga nemében. A gyárhoz egy világitó tornyot tervezett, amelynek fénye beragyogja a fővárost. De jött a bolsevizmus, a finom öreg urat elkeseritették a garázdálkodások, az üzletbe sem járt be, hiszen nem voltak ott az ő müvészetének megértői, nemes szive belebetegedett a keserüségbe és most megállt örökre. 

Holnapután, ha majd ujra kinyitnak a Gizella-téri pompás termek, az illatos csokoládé, a csábitó sütemény mellett sokan fogják kegyelettel emlegetni Gerbeaud nevét és nem szabad haragudni, ha némely cukrászkisasszony sötét szeméből előbuggyan egy-egy könnycsepp.