Huszadik század - történelem jelenidőben

Az ellenséges megszállás erdei kitermelésünket majdnem egészében megbénitotta.
Ezen átmeneti időszakon csak az igények leszoritása, a legmesszebb menő takarékosság segithet át. Takarékosság nemcsak a fellépő szükséglet rendüségének megválogatásában, hanem a meglevő anyagkészlet jókarban való megőrzésének mikéntjében is áll.

A fa külső és belső bomlási tényezőknek van kitéve.
Az élőfa védelméről erdei törvényünk intézkedik, mig a fa döntési pillanatától kezdve a szabadkereskedelem értékesitési profitmérlege szerint igazodott.

Innen van az, hogy sok helyen elsőrangu és kiváló minőségü müfa tüzifának használtatott fel, faszegényebb vidékek rovására.

Szövetkezeteinket elsősorban a most oly nehezen pótolható u. n. mezőgazdasági fának: szőlőkarók, komlópózna, gyümölcskaró, támasztórudak, keritésfák jókarban való megőrzésének mikéntje érdekli.

Ezen fatermékek közös tulajdonsága az, hogy rendeltetésüknél fogva állaguk egy részével a földben helyeztetvén el, a talaj nedvessége a fatestben vegyi bomlásokat idéz elő, mely annál rapidabb lefolyásu, minél nagyobb a légkör és a talajréteg közötti különbség, minél meszesebb a talaj s minél inkább van a trágyázott föld korhadékonyságának kitéve.

A fát ezen vegyi bomlástól lehetőleg megkimélni és ilymódon a tartósságát megtöbbszörözni sürgős szükségként a vasuti talpfánál, bányafánál és a táviróoszlopoknál lépett fel, mert a hazai nagy fogyasztás mellett a tölgynél kevésbé tartós és lényegesen olcsóbb fanemeket e rendeltetésre kellett képessé tenni és a nagy befektetésü folytonos üzemköltségeket csökkenteni.

A fa korhadékonyságát meggátló ezen eljárást beitatásnak vagy impregnálásnak nevezik. Ez nem más, mint a fatestnek antiszeptikus vegyi anyagokkal való telitése oly célból, hogy a fa protein anyagát (fehérnye vegy) lekösse és azt vizben oldhatatlan vegyek kiváltására kényszeritse.

Ezt a vegyi tudomány mai álláspontja mellett elérhetjük: a) áztatás, b) főzés, c) hidrosztatikai, d) gőz-, f) gáznyomás által. Ezen telitési módok közül csakis az áztatás az, melyet a mezőgazda házilag elvégezhet, mert a többi eljárási mód oly müszaki és vegyi tudást, oly felszerelési komplexumot és oly széleskörü körültekintést kiván, mely a kisbirtok mérsékelt mezőgazdasági faszükségletének méreteit messze felülmulja.

Áztatás utján beitatásra bevált anyagok:

1. Kettős klórhigany vagy higanyklorid (köznyelven szublimát). Angolhoni alkalmazás után ezen higanysóval nálunk is kisérleteztek kedvező eredménnyel. Feltalálója után kayanálásnak nevezik. Előnyei: könnyü oldhatóság, gyors és nagymértékü felszivódás és vegyanyagi olcsósága. Kétharmad % oldat szükséges.

2. Konyhasó. Ezen anyag antiszeptikus erejére a sóbányákban jöttek rá, ahol a bányanedvességnek kitett fák természetes impregnálódása folytán hihetetlen sokáig tartották meg rostszerkezetük épségét. Mezőgazdaságban azért nem nyerhet ezen telitési mód nagyobb gyakorlati alkalmazást, mert nedvességben az impregnálódott só könnyen kiázik és folytonos utótelitést kiván.

3. A kettős bórsavas nátron (köznyelven bórax) Amerikában használatos, jól bevált. Koncentralt oldatban alkalmaztatik.

4. A rézsók közül a kénsavas rézoxid (köznyelven kékgálic), olcsó és mérsékelt vegyanyag, igen ajánlatos.

5. Használatos még a kátrány (fa-, szén- és turfadestillációjának nyert sürü fekete folyadék), mely éppen sürüségénél fogva impregnálásra nem alkalmas, de a fa pórusait oly zománcszerü réteggel vonja be, mely minden külső behatás ellen immunizálja. Szükséges, hogy a kátrányozott fa egészséges és száraz legyen, mert a pórusok zárásával elrekesztett belső nedvesség és belső bomlási folyamat annál hatékonyabban rombol.

6. A kátránylepárlásnál felfogott nehéz olajok gázszerü kicsapódásának termékei: a kreozot és a karbolsav, két oly termék, melyeknek telitési célra való alkalmazása nálunk is elég általános.

Ezek a vegyi anyagok azok, melyekkel a fa korhadását minden különlegesebb berendezést feleslegessé tevő házi eljárással meg tudjuk akasztani. Hideg állapotban, mérsékelten koncentrált oldatban kerülnek beitatódásra vagy ugy, hogy az egész fatest vagy a szőlőkarók stb. csak az a része, mely a földbe kerül, hozzászámitva még körülbelül 20 centimétert.

Tisztátalan (pl. sár) alkatrészektől az impregnálandó fatestrész megtisztitandó, nedves fa előzőleg kiszáritandó, mert a fatest akár életnedüvel, akár csapadékkal van telitve, uj nedvet egyáltalában nem vagy oly kismértékben képes absorbeálni, hogy ezzel célt nem érünk. Mert az antisepszis csak akkor komplett, ha átjárja teljesen a faszövetet, azaz a fa egész tömegébe beitatódik. Korhadt vagy álgesztes fák nem impregnálhatók.

Hogy a telitési eljárás meddig tartson, arra általános szabályt felállitani nem lehet, az a fák telithetési képessége szerint igen változó, pl. pompásan szivja magába a gyertyánfa, nehezebben hatol át a fenyőféléken és itt is a szerint, hogy mennyire gyantadusak.

Leghelyesebb az impregnálandó anyagokkal együtt egy hasonló minőségü és méretü próbafát elhelyezni a folyadékban és azon esetről-esetre lefürészelés vagy levágás által ellenőrizni, hogy az átitatódás mikor lesz teljes.

A teljes átszivódással a telitési eljárás befejeződött, jön a konzerválás, azaz a fa testébe felvett vegyi anyagok megülepedése és a felesleges vizmennyiségnek a fa pórusain való elpárolgása. Ez a beitatott fának légen száritásával történik.

A jól impregnált és légen teljesen kiszáritott mezőgazdasági fa oly tartósságra fokoztatott, hogy használhatóságának élettartama több mint biztos, hogy megkétszereződött.

A belterjes gazdálkodásnak ezzel a tényezővel is számolnia kell.
(Az O. K. H. Értesitőből)