1914. junius 20. – Kevesen vannak bizonyára közöttünk, akik még emlékeznek e dátumra, 1914 junius 20-án ítélte oda a Párisban ülésezendő nemzetközi olimpiai kongresszus hazájának az 1920-as olimpiász megrendezésének jogát.

1914 – 1918:
Hosszu szenvedésektől terhes négy és fél esztendő telt ez azóta, a halál szörnyű aratása mély rendeket vágott sorainkban, s ma mikor végre elült a harci zaj a csatatereken, szinte elemi erővel tör elő lelkünk mélyéből a szó, olimpiász, s vele együtt mind az a magasztos gondolat, amit magába foglal.

A boldog béke napjaiban a sport volt az összekötő kapocs, mely a nemzetek barátságos érintkezésének utját egyengette s különösen mi magyarok lehetünk hálásak érte, mért a sport volt az egyedüli faktor, mely a nyugati népeknek faji önállóságunkról, létezésünkről egyáltalán jelentést tett.

A megboldogult monarchiában mi magyarok mindenkor a mostoha gyermek keserű kenyerét ettük, s ha ifjaink nagyszerű sporteredménye, nem gondoskodtak volna róla, a monarchia „elfogulatlan” diplomáciájának jóvoltából örök feledésbe borult volna nemzetünkre. Így, ha a sport nem is mutatkozott elég erősnek, hogy a diplomácia évtizedes mulasztásait teljesen pótolja, megragadott minden módot és alkalmat, hogy önállóságunkat, szabadságunkat dokumentálja.

A magyar sport hatalmas őserejét s a szimpátiát, amellyel a magyar nemzet a művelt világ népeinél találkozott, a legjobban dokumentálta az 1914. évi párisi kongresszus, a melynek harminckét résztvevő nemzete közül huszonnégy méltónak talált rá, hogy az 1920-as olimpiászt mi rendezzük meg.

Amily általános öröm fogata az olimpiai kongresszus mandátumát, oly lehangoltság, szomoruság vett erőt rajtunk az idők folyamán, látva a világháborunak nevezett szörnyű világégés rettentő elfajulását, amely már-már örök pusztítással fenyegette a népek családját egybegyűjtő olimpiász gondolatát is.

De amily szörnyen és elementáris erővel tört ki a rettenetes világháboru, oly váratlanul és magasztosan imponálóan ért is véget. Örökké áldjuk majd a Sorsot, mely a fegyverek elpihenésének óráját a mezejünkre engedte, s nem szűnő tisztelettel fogjuk örökké ajkunkra venni e dátumot: 1818. november 11 délelőtt 11 óra.

Hat év előtt rendezték az utolsó olimpiászt, Stockholmban, s két év előtt kellett volna megrendezni az ujabbat Berlinben. Nem lehet kétség az irány, hogy az olimpiászt, mihelyt az állapotok valamelyest konszolidálódnak, meg kell rendezni, kérdés csupán, hol rendeztessék meg?

Berlint illetné jog szerint a legközelebbi olimpiász, s a sorrendben bennünket illet a következő hely. E sorrendtől azonban el kell tekintenünk, mert lehetetlennek tartjuk, hogy alig másfél évvel a legrettenetesebb, leggyűlöletesebb világháboru lezajlása után éppen a háboru főfészkének Berlinben adjanak egymásnak találkozót a világ népei.

A legközelebbi olimpiászt csakis a semleges országok valamelyikében szabad megrendezni, a semleges országot említve a legfejlettebb sporttal rendelkező Svédország neve lép előtérbe, mely 1912-ben egybegyűjtötte már a világ legkiválóbb sportembereit és ez garantálja az olimpiász sikerességét.

Az ellenségként szembenállott nemzetek ifjai között semleges országban kétségtelenül csökkenne a surlódás, s a jelenlegi békülékeny szellem garancia rá, hogy azok, akik nem is oly rég még fegyverrel a kezükben ellenségként állottak szemben, most mint nemes ellenfelek fogják megbecsülni egymást.

Törjünk tehát lándzsát a legközelebbi olimpiásznak semleges országban való megrendezése mellett, de azért ne hagyjuk elaludni saját igényeinket se az azt követő világversenyre. 1920-ban bennünket illetett a jog és igazság szerint az olimpiász megrendezése. Mi az eredmények után a józan ész által diktálva pillanatig sem vindikáljuk magunknak most is e jogot.

Mi most visszalépünk, de fenntartjuk igényünket, s kérjük a legközelebb összeülő nemzetközi kongresszustól, hogy ítélje nekünk az 1924-es olimpiászt. Ha ezt megteszik – s reményünk lehet rá, hogy kérésünk elől nem fognak elzárkózni – ugy mi is ígéretet tehetünk, hogy a bizalmat minden tehetségünkkel meg fogjuk hálálni, s a rendelkezésre álló esztendők során komoly munkával fogunk felkészülni a budapesti olimpiászra, hogy azt a testedző sport minél hatalmasabb, nagyszerűbb és fenségesebb ünnepévé avassuk.

(F. L.)