Kokoschka

Külföldi folyóiratokból

Berlinben, Paul Cassirernél volt nemrég egy Kokoschka-kiállítás, erről ír beszámolót Lisbeth Stern s néhány mondatát ismertetjük itt. Kokoschka képein, a cikkíró szerint, világosan megérzik az a mindenfelé észlelhető változás, melyet új, a régivel sok tekintetben ellenkező felfogású nemzedéknek a fellépése idéz elő irodalomban, egész kultúránkban. Gyakran láthatnak mostanában "ügyetlen" rajzokat, túlságosan nagy fejeket s egyéb ehhez hasonló, tudatosan alkalmazott eszközt, mellyel erős és primitív hatást igyekeznek elérni.

Ebből a tudatosságból Kokoschkában semmi sincs. Művei teljesen naivak, oly naivak, mint annakidején Manetéi voltak, ki szintén nem sejtette, hogy érzékei másképp látnak és éreznek, mint általában kora érzékei. Kokoschka műveiben az új nem valamely új tartalmat jelent, a szimbolizmustól, úgyszólván, mindig távoltartja magát. Ami újat hozott, érzékei hozták.

Ezek az érzékek jelzik a kort, amelyben más, az eddigiektől különböző nemzedékek, kezdenek vezetni, nemzedékek, melyeknek érzékei még egészen másképp mozognak, - proletárosan, nehézkesen, ügyetlenül. Az érzékek eddig szinte mindig szabadon, könnyedén elérték céljukat a művészetben, mint növények, melyek fényben állottak s szabadon nőhettek. Most mások jönnek, más növények és más képek, nehézkesen növekvők, akadályozott beszédűek, mintha az életnek beléjük zuhant s meg nem emészthető nagy tömege nyomná őket.

Ezt a proletáros erőt, mely tuskókezeivel úgy áll az élet, mint valami nagy csoda előtt, ezt az erőt látni Kokoschkában. Hasonlít kissé van Goghoz, ki épp ily ügyetlenül látott munkához. Mindkettőjüknél gyakran oly rosszul vannak az emberi tagok összefűzve, hogy izületükben rögtön szétesni látszanak. De élő erejük van, mégis, a dolgaiknak, hatalmas, mely megköti a képzeletet s nem engedi, hogy régi irányban tapogatózzon, régi dolgokhoz tapadjon.

Csak a vérmérsékletük ellentétes. Vincent van Gogh érzékien tiszta és egyszerű a színek használatában, mint a szabadban élő ember. Oskar Kokoschkánál, ki nagyvárosi lakos, minden tömött és súlyosan kevert. Újabban néha már sikerül a tiszta szépség felé szabadítani érzékeit, ilyen "A szerelmespár és a fehérmacska" című képe, mely színezésével remekmű, de Kokoschkától általában távol áll.

Legjobb munkája, bizonyára a "Kivándorlók", három emberből álló portré, a három belül összetört, befelé elvérzett és elverítékezett embert oly telin látta meg a művész, mint Dosztojevszkij az ő embereit s jellemezte őket - nem egyes tulajdonságaik hangsúlyozásával, hanem az élet anyaméhéből oly hirtelen szenvedéllyel ragadva ki őket, hogy tagozódásuk megmutatására is már alig volt alkalom.