Rainer Maria Rilke: A szerető
Velence napja égő aranyat rak
tüzes hajamba: szent akadémia
varázslatát. S mint íve a hidaknak
szemöldjeim oly könnyedén suhannak
a szemeimnek hangtalan, sima
veszélyén át, melyek a mély vizekkel
titokba kapcsolódnak, hogy a tenger
bennük dagad-apad. És aki ma
meglát, az úgy szeretne az öleb
helyébe lenni, melyet legfölebb
csak néha érint e kéz önfeledten,
mely gyűrűkkel virágzó, sebhetetlen.
S főúri sarj, élet, remény, nem egy,
a szájamon mint mérgen tönkre megy.
Fordította: Kosztolányi Dezső
Richard Dehmel: Tikkadt levegő
Az égbolt egyre csak sötétlett,
szobánkban is egész sötét lett,
jöttek fakó, bő fellegek.
És súlyosan forgott a kőris,
lázongott ez a csöndes őr is
és két levélke röpkedett.
A fülleteg szobám aszú
csöndben, mint a kriptán ver a szú,
lármázott a tiktakos óra.
Ajtóm mögött halk-tétova
hangon szólt ki a zongora
a folyosóra.
Az ég szürkült, mint a pala
és sírt a zongora dala,
játszott a nőm.
A szél a kőrisfát gyötörte
s kavargón szállt a por, a pörnye
a levegőn.
Bukdácsoló, síró kezecskék
a hangot sápatag keresték
és reszketeg,
az asszony búsan azt dalolta,
mint egykor, vőlegénykoromba
s éreztem, pihegett.
A felhőkön az éj borongott át,
a hangok tompák, egyre tompák,
mint kések, tompák, élesek,
a régi nászi dalra csend ült
s belőle két gyermekhang csendült -
akkor villámlott és esett.
Fordította: Kosztolányi Dezső
Richard Dehmel: Ének a fiamhoz
Házunk vihar vigyázza fönt,
szívem az éjszakába döng
vadul, így zúgott a farönk,
hogy felriadtam, mint gyerek.
Én kisfiam, figyelj ide:
bölcsőd pihéibe
apád szavát sóhajtják a szelek.
Én is kacagtam könnyedén
egykor és föl se keltem én
viharra, ám jött egy kemény
éj, mint a mai.
Morajlik az erdő vajúdva hajh,
mint akkor, hogy a tompa zaj
úgy mennydörgött, akár apámnak szavai.
Halld, borzad a bimbós rengeteg,
a fák ma körökbe rengenek,
fiam, az álmaid felett
az orkán tombol és kacag.
Az sem hajolt meg senkinek,
a lombon át feléd liheg:
ne hagyd magad!
S ha akaratját köti rád,
édes fiam majd agg apád,
ne értsd meg, mit kiált a vád:
Halld a tavaszt, gerjedve szabadul!
Halld, házunk orkán söpri fönt,
szivem az éjszakába döng
vadul...
Fordította: Kosztolányi Dezső
