Népkönyvtárak

1. Az utcán megjelentek a felszólítások: könyvet a proletárnak! Akinek felesleges könyve van, aki nem tudja megőrizni, gondját viselni könyveinek, adja át a könyvtáraknak, a proletár olvasni akar. Nem hiszem, hogy sok könyvregruta fog jelentkezni e toborzásra, akinek egyetlen kincse és vigasza, minden nyugalma eddig is a könyv volt, nehezen válik meg hallgatag gyóntatóitól, naponta új életet adó szülőitől, akinek pedig nem volt szívügye a könyv, eddig se tartotta birtokában, ha csak nem selejtes portékák alakjában.

A nagy magánkönyvtárakat amúgy is átteszik a közösség birtokába, ezekre nem vonatkozhatott a felhívás. A könyv szaporításának egyetlen, egyszerű módja a könyvnyomtatás marad: a hadügyi kiadásoktól megszabadult jövendő kommunista államnak lesz erre pénze és hajlandósága.

Nem valószínű, hogy ily felhívások segítségével lehessen nagy népkönyvtárakat felállítani, bár nem mindig volt eredménytelen az ilyen vagy ehhez hasonló igyekezet. Benjamin Franklin megírja az önéletrajzában, hogyan szervezte meg az ő híres subscriptions library-ját: kocsmája törzsvendégei elhozták könyveiket, felajánlották a közösségnek s ott a kocsmában megegyeztek a későbbi könyvtár olvasási szabályaiban. Ebből fejlődött ki a nevezetes, ma már idestova kétszáz esztendős philadelphiai népkönyvtár s hasonló, municipális áldozattal jött létre a többi, kiváló intézmény. Massachusettsben és Rhode Islandben.

Miért van azonban ezekben az Egyesült Államokban s majd minden községében több ezer kötetet tartalmazó könyvtár, - miért hiányoznak ezek még ma is nálunk? Kultúránk eddigi vezetőit e tekintetben is sok bűn terheli, tudom, nem törődtek lelkiismeretesen a nép olvasmányaival s ha foglalkoztak is néhanapján a már meglevő könyvtárak gyarapításával, ha megőrizték és gondozták is néhány becses gyűjteményt, elhanyagolták a nép olvasókedvének ébrentartását.

2. Az olvasókedv: erről van szól. Az amerikai népkönyvtárakat nem csak egy Franklin lelkiismerete teremtette meg, hanem a nép könyvéhsége is. A Duna-Tisza táján még mindig nem kapós falat a könyv, ha tűnődésre, elmélyedésre indít. A magyar kultúrának van szélesen hömpölygő epikája, van lírája, mely kiállja a próbát, ha bármely nép lírájával hasonlítod össze, van becses festészete s fejlődésre hívatott zenéje: a gondolati elem azonban szinte teljesen hiányzik ebből a kultúrából.

Nem problematikus lélek a magyar? Nem indítja ellenállhatatlan kényszer a szemlélődésre, az elmélyedésre? Nem szabad elhamarkodott ítéletet mondani egy nép lelkéről, különösen nem ezekben a napokban, mikor oly határozott éleslátással ismerte fel a történelem jövendő irányát s szinte órák alatt, szenvedélyesen csatlakozott ehhez az irányzathoz.

Főképpen pedig: mielőtt ítéletet mondanánk, kövessünk el mindent, hogy a magyar lélek végre kifejlődhessék, hogy ha van, eddig szótlan, gondolkodó mag a magyar népben, az erőre kaphasson, kövessünk el mindent, hogy a magyar kultúrának mai düledező és hevenyészett épülete végül megállhasson a népek földjében, tető alá jusson a nép erejéből a nép erejére.

Kövessünk el mindent: először is nyomassuk a könyveket, állítsuk fel a gigászi méretű könyvtárakat, s ezzel egyidejűleg csalogassuk a Duna-Tisza közönyös népét a könyvhöz, vigyük kezéhez a könyvet, csábítsuk rá az olvasásra, az elmélyedésre.

3. Csalogassuk: erről van szó. Aki könyvtárainkban forgolódott, eleget szenvedett ez intézmények barbár vezetése, használhatatlan berendezése, uraskodó bürokráciája miatt. Talán egyetlen kivétel a Szabó Ervin-könyvtár: csak itt találtuk meg azt a műveltséget és okos szolgálatkészséget, mely szinte otthonossá tette az ott tartózkodást. Szolgálatkészség, udvariasság, lelkiismeretes hivatalnoki kar: ez sem elég.

Oda kell csalogatni az embereket a könyves polcokhoz. Fel kell kelteni az érdeklődésüket, ígérnünk kell hasznosat és gyönyörködtetőt s gondunk legyen rá, hogy ne csalódjék s első látogatása után egész életére eljegyezze magát a könyvek lelkével. Szívvel, szeretettel, ötlettel kell berendezni készülő könyvtárainkat. Vannak ilyen ötletek, melyek külföldön már beváltak, de nálunk még ismeretlenek.

Az amerikai könyvtárak, például, állandóan számítanak a városi munkásság érdeklődésére: a technikai szakkönyvek tömérdek mennyiségét halmozzák az olvasó elé, de ezenkívül szakonként összeállított katalógusaikat kinyomatják, azokat az új könyvet megjelenésével állandóan bővítik s elküldik a gyárakba, a munkatelepekre, a műhelyekbe, a szakszervezetekbe, hogy a munkások állandóan és kényelmesen tájékozódhassanak szakmájuk felől.

Az amerikai könyvtárak általában nem ismerik a tagsági díjat s az olvasótermek használata, a kölcsönzés is sokkal egyszerűbb: elég, ha egy-két ottani "polgár" igazolja a névazonosságot s a könyvtár már házhoz küldi, házhoz szállítja a számos példányban rendelkezésre álló könyveket.

A szakirodalom fontos része a könyvtáraknak, ám épp oly fontos figyelemmel kísérni és felvirágoztatni a laikusok, tehát az egész nép számára készült, népszerűsítő irodalmat: a könyvtáraknak lesz leginkább módjukban, számon tartani a nép érdeklődését és szükségleteit, javaslatokat kell tennie a népműveltség tanácsának, melynek viszont kötelessége ezt a népszerűsítő irodalmat bővíteni, mesterségesen fejleszteni. Különösen az angol népkönyvtárak értik a módját, falaik közé csalogatni az olvasókat. Nem a könyvek ezer és ezer kötetével érik ezt el: a komoran egymás fölé vonultatott könyvsorok eleinte elbágyasztják, elriasztják a betévedőt.

Az angol népkönyvtárak főcsalogatója: az ujságszoba, az újságszobák végtelen sora. Kényelmes, világos, otthonos helyiségek ezek, amelyekben minden nagy napilap friss száma, minden szépirodalmi és tudományos folyóirat számos példányban várja az olvasót: az angol munkás, ha még annyi is a dolga, be-benéz egy-egy félórára, hogy átfussa az ő fiction és sport közleményeit.

Ezeknek a helyiségeknek otthonosságát ezer fogással lehet emelni, meg kellene pl. szüntetni a dohányzási tilalmat, illetve be kellene rendezni olyan helyiségeket is, melyekben megengedett a dohányzás. A könyvtárakban forgó ember mily könnyen nyújtja ki aztán kezét egy könyv után, melyről beszélni hallott, melyet emlegetnek körülötte, mely bárhol, bármiképp felkeltette a figyelmét!

Persze, az újságasztaltól csak néhány lépés a könyvespolc, de azt a néhány lépést, érdeklődés nélkül, eleinte nehezen teszik meg az emberek. Angliában van egy intézmény, melynek hivatása megkönnyíteni ezt a néhány lépést: A "National home reading Society" intézménye. Ennek a szervezetnek egyenesen az a feladata, hogy az embereket minden módon, még az erkölcsi kényszer erejével is, rászoktassák a könyvekre, ez a szervezet átöleli az egész birodalmat s ötleteivel, embereivel, rábeszéléseivel falvaiban, községeiben, otthonukban keresi fel az embereket.

4. A népkönyvtárakat megszervezni, a könyvet minden ember kezéhez, szívéhez eljuttatni: új tanítóknak, új papoknak termett feladat. Szívvel és lélekkel dolgozó, az emberi közösség nagy céljaitól áthatott embereket kell erre a munkára kiválasztani.