Vaszary János új képei

Ezerkilencszáztizenkettő márciusában, szóval kerek hét évvel ezelőtt rendezte utolsó önálló kiállítását Vaszary János. Régi és új művészetének határmezsgyéjét jelentette a művész e kiállítása. Ott láttuk fiatalkori naturalizmusának termékeit, a lágy, omlós formákból felépített figurákat, de ugyanakkor már ott voltak újabb képei is, melyek az átalakulás folyamatának voltak hordozói.

Zavarosak voltak e képek, úgy hatott az egész, mint a vízbe dobott kő nyomán felborzolódott hullámgyűrűk riadt vonaglása; a nyugalom eltűnt és bizonytalanság, zavar lépett a nyomába. Vaszary új stílusa ekkor még egészen kezdetlegesen jelentkezett és a monumentalitás felé való közeledés akarását igazán nem lehetett kiolvasni ez időben festett képeiből.

E tendenciák csak később bontakoztak ki alkotásaiban. A bizánci és primitív olasz mesterek nagyvonalúsága megtermékenyítette Vaszaryt és 1913. Után festett képei és vázlatai - e zord, kemény munkák - megrázó erővel vetítették ki a művész harcát; szinte éreztük ina feszülését, foga csikorgatását, az aszkéta lélek mélységéből feltörő energiák buzogását.

Vaszary végigjárta a háború iskoláját. Sötét palettájából kiömlő színei, energikus, férfias vonalai hatalmas erővel szuggerálták a szemlélőre a háború döbbenetét. A háborús élmények lírai mozzanatait nem élezte ki munkáiban, eszközei tisztán festőiek voltak, de szubjektivitása mégis csorbítatlanul, szuverén fölényességgel uralkodott jelenségek megrögzítésében.

Új képei, azok, amelyeket az utolsó másfél év alatt festett, nem oly monumentálisak, mint az átmenet periódusából valók, de intimebbek és színesebbek. Vaszary fejlődési vonala nem fut nyílegyenes irányban; a végső konzekvenciáktól úgy látszik, visszariadt vagy talán újabb erőgyűjtésre más terület felé kalandozott, hellyel-közzel mintha fiatalkori piktúrájának nyomai, emlékei tünedeznének fel.

Új képeiben is a fekete az uralkodó szín, de ez a fekete még tüzesebbé, még káprázatosabbá teszi zománcos, izzó színeit. E fekete szín ott bujkál a lombok zöldje, a felhők kövér szürkéi alatt, néhol kivillan és vékony csíkja átcikáz a fedőszínek felületén, majd a maga egész teljességében szétáramlik és összefogja, maga köré kapcsolja a szanaszét pattanni vágyó színek sistergő szilánkjait.

Vaszary művészete hedonista művészet. Öröm, életszeretet, optimizmus dalol ki a vásznakból. Töprengés, próbálkozás, ami a kész alkotást megelőzi, bizonyára Vaszaryt is megakasztotta nem egyszer munkájában, de kultúrája, tudása és mindenekfölött az ő nagyszerű festői érzése legyűrte az akadályokat. Vaszary több festőtársához hasonlóan, idegen hatások áramkörétől elszigetelten dolgozott az utolsó esztendők alatt.

Magára hagyatva, önön értékeire volt uralva, abból merített. A mostani kiállítása e nagy dolgokra hivatott művész erőpróbájának eredményeit foglalja magában. A viaskodásban ő maradt felül. Ez kétségtelen. Szívesebben láttuk volna, ha a megkezdett úton haladt volna tovább. De hisszük, hogy visszatér oda és ismét a magasságok felé törtet. Egyre magasabbra!

Bálint Aladár