Nézek reájuk, ők némák, ők némák.
Ajkuk csöndjén fagyott-komoran ül a béke.
Megnyúlt arcaikon arat egykedvűen a vénség.
Egyformák, öregek, örök életük: egy, sohse mások.

Halk öregek, ketyegő szívű, lomha nagy árnyak,
Tizenkét Sysyphus, az idő köveit hiába gurítók,
Ön lábuk nyomait tapossa szünetlen a lábuk.

Tépett, bús lobogóm: sóhajom leng csak utánuk.