Szegény Magyarország! Tépik, szabdalják testét. Most vannak igazán háboruink. A lelkünk izzó háborgása nem ül el, nem ülhet el…Mi marad meg ebből az ezeréves gyönyörű országból. Egy halvány folt a térképen csak?!
És jönnek százával, ezrével a menekültek. Be Budapest falai közé, ahol még biztos a négy fal, magyar a szó. Vajjon, ha ez évi bűnstatisztikát valaki össze tudná állítani, meg tudná-e csinálni?! Beleférnének-e a sok rovatba azok a rémségesen felelevenedett számok. Fosztogatnak, rabolnak és ölnek a határszéleken, a nemzetiségek lakta földeken. Menekültek, a szomorúság és hontalanság szomorú kisérletei bágyadt, már fáradt panaszai zokognak tenger rémségekről. Soh’se hittük volna, hogy a béke virradó napja ilyen fontán és vörösen kel föl.
Honnan az a sok martalóc?! Miért van épp most annyi rossz ember, vagy azelőtt is megvolt, csak hallgattak és csendben voltak?! A legfurcsább mezt öltik fel, hogy szerezhessenek, lophassanak. Menekülők mesélték:
Lent a fegyverszüneti  demarkácionális vonalon egy faluban egy nap mintegy nyolc-tiz marcona férfi és vonult fel. A falu népe már messziről felismerte őket. Szerbek voltak. Rongyosak, fázósak, de a szemük csupa élet és mohóság.
Mindenekelőtt bevették magukat néhány parasztgazda jómodu házaiba.
- Itt szállásoljuk el magunkat! Ennivalót és innivalót ide!
Remegve hozták a sok jót. Ettek és ittak nagyban. Aztán megint csak rendelkeztek:
- Ami pedig a faluban van. Szarvasmarha és disznó azt mind összeterelni. Meg jöjjön a jegyző és biró.
Jött mind a kettő busan és sápadtan.
- A szerb hadsereg kiküldöttjei vagyunk. Élelmezési biztosok. Az állatok kellenek a hadseregnek, azokat visszük. Majd fizetünk is ne busuljatok. De hogy legyen miből, a szerb állam nevében hadisarcot rovunk rátok. Százezer koronát estére elő fogtok teremteni. Megértettétek?!
Nehezen ment. Különösen a jegyző nem akarta megérteni, ki titokban elsurrant a faluból. El a városba, hol tudta, hogy van valami szerb parancsnokság. Majd megappellálja a határozatot, vagy kér, könyörög….
Ott azután nem tudtak semmiről semmit. Bizonyosságért kiküldtek katonaságot, vajjon miféle komitácsik garázdálkodnak.
El is fogták őket. Akkor derült ki, hogy a szerb élelmibiztosok – magyar katonaszökevények, akik szerbeknek öltöztek fel, s igy vetettek ki furfangos hadisarcot a honbeliekre…
Nem sikerült nekik. De azután igaz komitácsik jöttek. És igy van annyi helyen. Fent csehek, lent szerbek, másutt mócok s a magyar mégis csak menekül. Nem kellene tenni, ne hagyja el azt a rögöt, ne engedje át önként azt a földet még ezer veszedelem mellett sem, melyhez neki is joga van. Az önként menekülésével feladja jogát és szentesíti az olcsó hóditást.