Huszadik század - történelem jelenidőben

Néhány hét előtt még a magyar lateiner-intelligencia túlnyomó része a Wekerle-féle, ugyancsak megférfiatlanított választójogi reformot is sokkalta, a Károlyi-féle reformot pedig közveszélyesnek tartotta. Olyan konzervatív levegővel vette magát körül, mintha a háború előtti állapotok megdönthetetlenek volnának s a magyar intézmények gyökeres módosítására nem volna semmi szükség.

Legfeljebb egyes részletkérdéseket érintő apró-cseprő foltozgatásokra. Szociális kérdések iránt majdnem teljes volt a fogékonyság hiánya, ami kevés és ki nem elégítő szociális reform létesült, azok közül egyet sem a polgári rend közvéleményének a kormányokra gyakorolt nyomása hívott életre, hanem inkább csak egyes miniszterek egyéni buzgalma és alkotás-vágya, néha az alulról, a munkásság rétegeiből felfelé ható nyomás.

A nemzetiségi kérdésben terrorisztikus sovinizmus, amely elhallgattatott minden ellenkező vélemény-nyilvánítást, állami tisztviselő a karrierjével játszott volna, sőt társadalmi üldözésnek is lett volna kitéve, ha kimeri mondani a nemzetiségekkel való bánásmód dolgában bármi csekély ellenvéleményét. A napisajtó sem mert, publikumának nyomása alatt, szembeszegülni ezzel a soviniszta közhangulattal, sőt még szította is a Világ radikális publicistáinak vészkiáltásait teljesen merev visszautasítás, dühös üldözés, vagy ami a legkényelmesebb volt, az egyszerű meg nem hallgatás fogadta.

Az agráriusoknak a nagybirtokos-érdekekre beigazított élelmiszer-drágító politikáját a magyar lateiner-osztály mint egyedül üdvözítő politikát támogatta, saját érdekei ellenére, mert hiszen neki is olyan gazdasági politika lett volna kedvező, amely megakadályozza a legszükségesebb elemi szükségleti cikkek folytonos drágítását. Az osztály-öntudat s a politikai belátás hiányának, a gondolkodásbeli önállótlanságnak s a tényleges viszonyok felőli tudatlanságnak olyan képét nyújtja ez az állítólag legintelligensebb eleme társadalmunknak, amely a mai események világításánál egyenesen elképesztő.

S még ma is bizonyára kevesen vannak benne, akik felismerték, hogy annak a katasztrófának felidézésében, amely ma Magyarországot immanensen fenyegeti, osztályuknak döntő szerepe van, nemcsak azért, mert ő belőle került ki az utolsó két generáció vezető politikusainak túlnyomó része, hanem még inkább azért, mert ő teremtette és tette kötelező érvényűvé azt a politikai ideológiát és hatalmi szervezetet, amelyre Magyarország egész élete fel volt építve s amely most az idők viharának első szélfúvására oly kataklizmatikusan összeomlott.

Ez a lateiner középosztály nem alakult ki a magyar élet követelményeiből organikusan és természetesen. Mesterséges tenyésztése volt a Tisza Kálmán-féle szabadelvű párti koncepciónak. Tisza Kálmán az állami élet mindenféle szerveiben, a folyton sokasodó hivatalokban kenyeret adott a régi földbirtokos osztály azon részének, amely a modern állam gazdasági rendjében tönkre jutott s ebbe a hivatalnoki rendbe készséggel felvette a polgári osztályoknak azokat az elemeit is, amelyekben nem volt vállalkozási kedv és munkaerő arra, hogy a szabad polgári pályákon keressék boldogulásukat s amelyeknek hiúságát kielégítette az, hogy elhagyva polgári sorsukat az uralkodó nemesi renddel vegyülhetnek össze hivatali állásaik révén. Cserébe az így adott szűkös kenyérért a mindenkori kormányok megkövetelték a politikájukhoz való szolgai alkalmazkodást, az önálló politikai gondolkodásról való lemondást.

A lateiner-osztály, amelynek zömét és hangadó rétegét a hivatalnoki rend adta, ezzel a politikai és szociális öntudatlanság mélységes letargiájába jutott, elszokott minden erkölcsi és szellemi önállóságról, keskeny szellemi határok közé szorult, mereven elzárkózott minden az uralkodó ideológiától eltérő szellemi áramlat elől s legfeljebb ha egy-egy fizetésrendezési mozgalom erejéig tudta összeszedni magát. Az iskola összes tagozataiban főcéljának az uralkodó ideológia terjesztését és meggyökereztetését tekintette, ebben támogatta az egyetemi tanszékekről és az Akadémiából hirdetett tudomány is.

Hogy példákat említsek: a modern irodalom elleni ellenállás az iskola és a hivatalos kritika részéről azért volt olyan éles, mert ez a modern irodalom pártot ütött az uralkodó ideológia ellen, a szociológiai tudomány, amelynek modern eredményei gondolkodóba ejtették volna a tanuló ifjúságot ez ideológia föltétlen érvényét illetőleg, ki volt zárva az egyetemi tanításból s még tévedésből sem juthatott egyetemi vagy másféle magasabb tanítói stallumba olyasvalaki, aki a progresszív eszmékért exponálta magát. (A Huszadik Század aktív munkatársának lenni, körülbelül örök lemondást jelentett még a magántanári habilitáltatás lehetőségéről is.)

A magyar lateinerség zöme vagy meg se hallhatta, vagy nem akarta meghallani a modern progresszív politikai eszméket s az a kis tudós és publicista csoport, amely ezeket hirdette, teljesen elszigetelődött. Az eszmék súrlódásának hiánya, az egyetlen ideológiában való dogmatikus elvakultság s az anyagiakban való szegénység sivárrá és egyoldalúvá tette a lateinerség szellemi életét, elsorvasztotta benne a fogékonyságot a szellemi gyönyörködés iránt. Gyakori tapasztalatom szerint a magyar lateinerség átlaga a legkevesebbet olvasó rétege volt közönségünknek, legkevésbé hálás publikuma a tudománynak, irodalomnak és művészetnek.

És ebből magyarázható nagy részben a híres magyar politikai tehetség rettenetes dekadenciája is a mai generációban, az a keserves tény, hogy most az ország legválságosabb idejében aki kiválóbb egyéniség akadt parlamentünkben, az mind a mágnás és nagybirtokos osztályból való s valamennyi a hirtelen aktuálissá vált új eszmék befogadására és gondolkodásának hozzá való alkalmazására már alig fogékony régibb nemzedékből való, a mögöttük sorakozó, túlnyomó részben a lateiner-osztályból rekrutálódott fiatalabb nemzedék a középszerűség vagy ennél is alacsonyabb színvonal kétségbeejtő képét adja.

Az elegáns tudatlanság és az úri léhaság az uralkodó nóta abban a parlamentben, amely a világ legnagyobb háborújában kellett volna hogy kormányozza a magyar politika veszendő gályáját. Tisza István tragikus alakja a görög tragédia emberfölöttivé nagyított hőseként áll abban a szellemi és erkölcsi sivatagban, amelyet magyar parlamentnek nevezünk.

A magyar középosztálynak a hivatalokba özönlése még egy más igen nevezetes következménnyel jár. Mivel a tanult magyar emberek túlnyomó részét s a magyarrá lett régi városi polgárság aránytalanul nagy részét is felszívták a hivatalok, a többi társadalmi funkciókra, az iparra és kereskedelemre szükséges intelligens munkaerő már nem telt ki a tradicionális osztályokból. A parasztságból pedig a kultur-eszközök fogyatékossága s a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem fejlődhetett megfelelő iparos és kereskedő réteg.

Valakinek pedig el kellett végezni ezt a munkát, a társadalomban épp úgy érvényes a horror vacui törvénye, mint a természetben: azon a téren, amely a magyar társadalmi szerkezeten megnyílott, beözönlött a folyton szaporodó zsidóság, amely a maga intelligenciájával, munkakedvével és az üzleti érvényesülésre berendezkedett idegrendszerével hamarosan elfoglalta társadalmunkban azt a helyet, amelyet más népek életében a testükből organikusan kifejlődött tulajdonképpeni városi polgárság tölt be. Ez az új elem nyelvben és érzületben hamar megmagyarosodott, kiváló alkalmazkodó érzékével azonnal felismerte, hogy boldogulása a magyarság boldogulásához van kapcsolódva.

Az uralkodó ideológiába azonban nem tudott teljesen belekapcsolódni, sőt amint számban és befolyásban gyarapodott, mindinkább függetlenítette magát tőle, mert ez az ideológia ellenkezett mentalitásával, tradícióival és agrárius-hivatalnoki ideológia lévén, kereskedő és iparűző voltával is. A lateiner középosztály ezért mindinkább idegennek érezte magától ezt az újonnan alakult zsidó középosztályt, melynek gazdasági gyarapodása s ezzel velejáró társadalmi és politikai érvényesülésre felkeltette féltékenységét és irigységét is. Így keletkezett egy zsebre dugott öklű, konkrét célok nélküli és merőben érzelmi antiszemitizmus, amely a mai magyar társadalom egyik legkülönösebb jellemvonása.

Mint a falun, ahol kereskedő és zsidó egyet jelent (emlékszem, diákkoromban jártam egy pozsony megyei magyar faluban, ahol az egyik boltost, mert keresztény volt, úgy hívták, hogy magyar zsidó), azok a jellemvonások, melyek mindenütt másutt egyszerűen a kereskedő és iparos polgárok jellemvonásai, a magyar lateiner-tudatban egyszerűen zsidó jellemvonások színében tűntek fel.

Azok az eszmék, amelyeket mindenütt másutt a városi polgárság szokott felkarolni, nálunk speciálisan zsidó bélyeget kaptak, mert az a polgári osztály, amely felkarolta és hirdette őket, túlnyomó részben zsidókból áll. Az antiszemitizmustól gyanakvóvá lett lateinerség e miatt végleg elzárkózott a progresszív eszmék elől és pedig annál inkább, mennél türelmetlenebbül hangoztatták őket hirdetőik. Az antiszemitizmus egy igen kényelmes, minden lelkiismeretes kritika, sőt a gondolkodás alól is felmentő formulát adott a lateiner-középosztály számára minden politikai és társadalmi kontroverz kérdésben.

Amire rá lehetett sütni a zsidó bélyeget, azzal szemben magától adva volt az állásfoglalás, s hogy e bélyeget mindenre, ami a progresszió nevében hangzott fel, rásüssék, arról szívesen gondoskodtak azok, akiknek érdekében állott hogy a progresszív eszmék terjedése megakasztassék. Hány ezer magyar iskolavégzett ember nyugodott meg abban, hogy a szociáldemokrácia egyszerűen zsidóügy azért, mert vezérei közt sok a zsidó! Hányszor emelték ellenem máskülönben derék és nem is ostoba magyarok magánkörben a zsidókkal cimborálás vádját azért, mert a radikális eszmeáramlatokba kapcsoltam bele észjárásomat és írói munkámat!

A progresszív eszméktől hermetikusan elzárkózott magyar lateiner-osztályt aztán teljesen készületlenül találták a háború politikai eszmeáramlatai. A demokrácia, az önrendelkezési jog s a többi gondolatok, amelyeket az angol, francia és amerikai politika oly példátlan zsenialitással dobott bele a háborús diskusszióba s amelyek a győzelem elérésében az ágyúk és tankok tömegénél is jobb eszközei voltak, ami intelligenciánk zömének teljesen idegenül hangzottak.

Tisza István a magyar intelligencia általános közvéleményét fejezte ki, mikor azt mondta, hogy ez mind humbug, amit az entente a mi megrontásunkra talált ki. Hogy a mi megrontásunkra propagálta, az lehet igaz, de hogy nem humbug, hanem ellenállhatatlan elemi erejű eszmék, azt most saját bőrükön tapasztalhatják, akik sírva ülnek a dualisztikus monarchia romjain.

S ezek az eszmék nem most keletkeztek, ad hoc, háborús használatra, hanem megvoltak már előbb is, az irodalomban, a nálunknál haladottabb társadalmi népek köztudatában, megvoltak nálunk is egy elszigetelt tudományos és publicisztikai iskola tanításában, s ha a magyar intelligencia nem zárkózik el előlük olyan mereven, ha egy kis politikai belátással é lelkiismeretességgel foglalkozik velük, ha korábban felismeri Magyarország legsúlyosabb létkérdéseivel való kapcsolatukat, akkor nem lett volna szükség a forradalomra, sőt talán arra sem, hogy a háborúban elvérezzünk s nem volna piros mindenfelé az falusi ég alja a fellázadt köznép dühétől. Akkor lett volna mód és készség égető politikai, társadalmi és nemzeti kérdéseink idehaza, a magunk jószántából, erőszakos idegen beavatkozás nélkül és a nyugodt, logikus fejlődés folyamán elintézni.

Most aztán elintézi az entente és elintézi a forradalom. A dolgok mai felkavart állapotában csak egy bizonyos: akármi történik is velünk, a forradalmat visszacsinálni nem lehet. A radikális eszmék érvényesülése bármily hirtelen volt s bármennyire nem felel meg annak a lelki és elmebeli állapotnak, amelyben a magyar intelligencia még csak néhány hét előtt is bele volt gyökerezve, többé fel nem tartóztatható, mert az eszméknek megvan a maguk immanens ereje, amely ellenáll minden emberi mesterkedésnek és ha egy társadalom szellemi és erkölcsi frontja egyszer át van törve, akkor nincs többé megállás.

Ma egy ellenforradalom sem tehetne mást, mint hogy a forradalom programját érvényesíti s ezért nem kell tartanunk a felülről jövő ellenforradalom lehetőségétől. Egy nagy baj azonban fenyeget: intelligenciánk készületlensége folytán a forradalom nem talál elegendő számú és megfelelő kapacitású s e mellett a forradalom eszmei tartalmától áthatott munkást. Az új eszmék régi hirdetői kevesen vannak és maroknyi köztük azok száma, akikben megvan a szellemi és erkölcsi kvalifikáció az egyelőre elvben kész program részleteinek gyakorlati megvalósítására. Ez már most is sajnosan látszik a vezető hivatali állások betöltésénél.

Bizonyára sokan lesznek olyanok, akik most fedezik fel eddig önmaguk előtt is titkolt radikális és szocialista meggyőződésüket, ezeknek nem lesz könnyű ellenállni, hogy ne inficiálhassák erkölcsükkel a forradalom eredményeit.

Az intelligencia zöme pedig - hiszen önállótlanságra és a mindenkori hatalomhoz való igazodásra van trainirozva - készséggel meghajol a forradalom ténye előtt, de tanácstalanul és tájékozatlanul áll a forradalom eszmei tartalmával szemben, pedig belőle kell kikelni azoknak a végrehajtó szerveknek, amelyek a forradalmi programot átfogják vinni a gyakorlati életbe. ezeknek meggyőzése, az új eszmékkel való átitatása és az új intézményekkel való összeforrasztása lesz a legnagyobb és legnehezebb feladatok egyike, tetemes részben ezen fordul meg, hogy csakugyan beváltódik-e a forradalom ígérete. S hogy a feladat sikerülni fog, arra egyelőre két biztató momentum van. az egyik az, hogy a magyar lateinerségben, ezt mindenki tapasztalhatta, aki érintkezett vele, rendkívül sok eddig lekötött tehetség és intellektuális energia van, amely a szabadság levegőjében szárnyat kaphat és nagy dolgokat művelhet.

A másik pedig az, hogy a háború utolsó két évének rettentő szociális és gazdasági bajai a lateiner-osztályt és különösen fiatalabb elemeit is gondolkodóba ejtették saját sorsukról, felkeltették benne a szociális érzéket és lelki talaját fogékonnyá tették új eszmék befogadására. tisztviselő-gyűléseken az utóbbi évben már nem egyszer hallottunk olyan hangokat, amelyek ha nem is tudatosan és világnézeti meggyőződésből, de tényleg erősen közeledtek a radikális és szociális eszmejáráshoz. Ezen a nyomon kell fejleszteni a jövő magyar lateiner-osztályát, hogy egyáltalán legyen jövője.

Schöpflin Aladár