Új Magyarország

A Nyugat e száma, két hónap előtt megállapított terv szerint, arra a kérdésre készült volna felelni, hogy egy államszomszédok közt egyedül magára utalt, s területre remélhetőleg nem csökkenő független Magyarország számára mily politika volna természetes és ajánlatos?

Október végére, mikorra e számnak már kinyomtatva kellett állania, becses tanulmányok érkeztek feleletül kérdésünkre, de mindössze az a négy, melyet itt meg is talál az olvasó. A többi írót, politikust, publicistát és egyéb szakembert, kit feleletre felkértünk, már akkor is elfordította az elmélkedő munkától a cselekvés, kit abban, hogy a régi Magyarországot zökkenés nélkül próbálja átsegíteni az újba, kit abban, hogy ezt az új Magyarországot mindenesetre kierőltesse a réginek óvatosságával vagy ellenállásával szembe. A következő napokban aztán úgy fordult, hogy ez az új Magyarország néhány éjszakai óra alatt megszületett - ennek most, mikor e sorok leíratnak, alig több egy heténél, s már azt lehet mondani, hogy ez az új ország a maga lábán áll és megáll a lábán.

A csoda, ami ebben foglaltatik, a világtörténelmi s a belső történelmi eseményeknek az a száguldása, melyet igazán csak az autón, repülőgépen és mozgóképen nevelkedett mai szem tud követni -, a forradalom aránylagos vértelensége, s ez ország páratlan konzervatívságának az a gyönyörű diadala, hogy nyolc nap múltán ma már józanul el lehet gondolni, hogy e világgá robbantott új ország meg is marad ilyen újnak s eleven országnak: mindez szédületbe fogja az agyakat, izgalomba a szíveket és kezeket, s ugyancsak nem alkalmas arra, hogy ez új hazának polgárai s köztük kiküzdői és megteremtői leüljenek és elmélkedjenek. A Nyugat e száma tehát csonka lesz eredeti tervéhez képest, s tükrözni sem igen fogja, ami íratása közben történt s amely események között megjelenik.

Nem kérünk emiatt sem elnézést, sem bocsánatot. Ha valaki, úgy az irodalom, s épp az a független és szabad magyar irodalom, melyet tíz éven át a Nyugat jelképezett, megengedheti magának, hogy a művészet titokzatos törvénye szerint akkor találja meg szavát legkevésbé, mikor szíve legforróbban van érdekelve.

Mert a harc, mely az október 30-i dicsőséges forradalomnak a teremtés diadaláig jutott el, a magyar művészetben s kivált a magyar irodalomban már jóval elébb végbemenet volt és győzött. A Nyugat emberei közül nem egy személy szerint is munkása és győztese volt a most diadalra jutott politikai forradalomnak. De ezenfelül a Nyugat egész ténye, munkája és izgatása, minden megértő, türelmes és egyeztető formái között s a vásáriság s a rosszhiszemű kiáltozás távoltartásában maga is forradalom volt...

Van a Nyugat ugyanezen számában Dóczy Jenőnek egy tanulmánya arról, hogy az újabb magyar irodalomban, mely nem lehet letagadni, főképp a Nyugat körül alakult volt, a magyar nemzeti törekvés mint találta meg új tartamát a demokrata és radikális gondolatokban. Ez forradalmi újdonság úgy a magyar nemzeti eszmének hagyománya, mint a radikalizmusnak magyar változata tekintetében.

Az új magyar irodalomban ezek az eddig ellentétek természetesen olvadtak össze, s a magyar író egyszerre - nem egymás mellett, hanem egyben - tudott mai világpolgár lenni és egész magyar hazafi. A Nyugat évek óta abban foglalta össze törekvését, hogy az: művelt, szociális Magyarország s szabad nemzeti irodalom. Politikába átírva ez művelt, szabad, szociális nemzeti Magyarországot jelent, minden magyarországi nemzetek számára. Vagyis azt, amely október 30-án éjjel született meg.

Az irodalmi új Magyarország ma éretten, életképesen, a fejlődés tiszteletreméltó magas fokán, nagykorú nyugodt biztonsággal áll meg a világban. Így fog megállni a politikai új Magyarország is. Kierőszakolói hűvös bátorsággal kényszerítették ki a tovább nem folytatható fegyveres háborúnak gyökeres végét. Mire e felszámolásnak óhatatlan fájdalmai, megaláztatásai, veszteségei és mindenféle megpróbáltatásai most ránk szakadnak, máris olyan országot találnak, melynek rögtönzött szervezete megbírhat még ilyen rázkódtatásokat is.

Az új Magyarország emberei ne vegyék képmutatásnak vagy opportunizmusnak, ha nemcsak régi bajtársaik s gondolataiknak még régebbi hirdetői gyönyörködnek ifjú alkotásukban, hanem régi ellenfeleik is s akik kétségbeesve nézték igyekvéseiket, sorra meghódolnak bevégzett tényük előtt. Elvesztett világháború ugyan épp úgy nem igazol vagy cáfol semmit, mint győztes háború. A testi mérkőzés mindig csak képzelt istenítélet, legyen az párbaj két ember között, vagy párbaj, mint most volt, a két részre szakadt földteke között. De az a Magyarország, mit a nemzeti radikál-szocializmus nyolc nap alatt megteremtett: az bizonyság.

Bizonyság visszamenően a múltra, hogy mennyi nemzeti erő foglaltatott volt a magyartalannak s hazafiatlannak szidott felforgató törekvésekben. S bizonyság előre nézve a jövőbe, hogy a magyarság, a történelmi Magyarország többi nemzeteivel együtt, mennyire ugyanazon törvények szerint tud élni, állni és fejlődni, mint a világ minden művelt nemzetei. Az új Magyarország zászlajára fel lehetne írni: Nil humani a me alienum puto.

S mint az irodalmat, a művészetet s a tudományt: a nyolcnapos új Magyarország igazolja a szocializmust is. Nem éppen egyik vagy másik fogalmazását, hanem azt az azonos lelket, mely benne lüktet a konzervatív angol szakszervezetben épp úgy, mint az ultramarxista bolsevizmusban. Legyünk vele tisztában, hogy ez a ma nyolcnapos Magyarország, mely befelé új világot teremtett s kifelé vesztett háború után is el fog helyezkedni a világban tulajdonképp kétszázezer szervezett ipari munkásnak e szervezettsége két szemén áll.

Ez a kétszázezer ember ma az igazi magyar nemzeti hadsereg. Ez a kétszázezer ember ma a magyar rend, a magyar fegyelem, a magyar komolyság, a magyar forradalmi konzervatívság. Jelenti ma a műveltséget s az erkölcsöt, az önzetlenséget s az önfeláldozást. Jelenti a hozzáértést s a kötelességtudást, a nyugodt biztosságot s a szerény hallgatást. Egy gyönyörű új Magyarországot jelent.

Úgy ez az új ország, mint az irtózatos helyzet, amelybe beleszületett, annyi új munkát fog minden emberétől megkövetelni, hogy ma még elképzelni sem lehet. S talán nem is jó elképzelni - a hegyre se jó felnézni, mikor felmennek rá, s a felkapaszkodó út minden egyes fokát olyan összefogott erővel kell nézni, mintha csakis ez az egy volna hátra.

Ám ország, melynél megveretése után az lett volna természetes, hogy e pár óra alatt zuhanjon és törjön össze ezer évet, s ehelyett pár óra alatt szervezkedett neki újabb ezer évnek: ilyen ország bízhatik magában. Még akkor is, ha senki másban nem bízhatik. E sorok írójának a Nyugat ezen száma terve szerint arra kellett volna felelnie, hogy az új Magyarország számára milyen külpolitika volna ajánlatos. Meg fog rá felelni gondos mérlegeléssel, majd ha a napok és órák a gondos mérlegelést megengedik.

De végső felelete megvan s nem a maga eszéből, hanem az események parancsából, s abból, ami erőt ez események közben Magyarország megmutat. Magyarország külpolitikája magyar politika lesz, vagyis nem lesz semmiféle nyugati vagy keleti, ilyen vagy olyan nagyhatalmi tájékozódású. Ország számára olyan lesz, aminő a tisztes, dolgos és önérzetes egyes ember számára: ki minden szomszédjával jóban van, mert senkitől sem akar olyat, amiért meg ne fizetne, s nyugodtan áll meg felebarátai között, mert senki másra nem számít, mint önmagára.

Mint ahogy a jó sors virrasztott vértelen éjszakai megszületése felett, ragyogjon rá továbbra és mindenkorra az élet legmelegebb napja. Legyen ez az új Magyarország mindnyájunknak országa, minden jóságé, tisztességé és becsületé, minden igazságé, fejlődésé és kibontakozásé. Legyen jó benne élni, s hozzá ragaszkodni jelentse az emberiséghez való ragaszkodást. S a rettentő rázkódtatás után, melyet eredményei mutatnak elkerülhetetlennek, most már továbbra és mindenkorra azoknak lehessen felőle igazuk, kik a békés fejlődés hazáját szeretik benne.

Ignotus