Lánczi Jenő - Szabó Ervin

Szabó Ervint nemcsak ellenfelei tartották utópistának, hanem sokan mi tanítványai is, akik telve kétkedéssel, a napi politikusok józan és hétköznapi pillantásával néztünk fel rá.

Amikor örök búcsút vettünk tőle a farkasréti temetőben, szerettem volna így szólni hozzá: "Bocsáss meg nemes és nagy lélek, hogy utópistának mertelek tartani Téged, akinek most minden hite valósággá vált, mert szelíd álmodozásában több igazság volt, mint a titkos diplomaták és benső tanácsosok összes számvetésében. Mi vagyunk az igazi utópisták, akik az utópiákban nem hittünk. Tetszelegtünk magunknak, hogy reálpolitikát csinálunk, mert rövidlátó politikát csináltunk, és íme, a történelem most feldöntötte figuráinkat, mint gyermek a sakkbábukat.

Hadd vegyem le könyvespolcomról Bismarckot, Macaulayt, de Bernsteint és Jaurest is, a józanokat, és hadd tegyem helyükre Marxot, Tolsztojt és Kropotkint, a te lelked barátait, mert nincs már többé utópia, csak az, amit eddig gyakorlati politikának neveztek. Nem tudtam, hogy olyan idők is jönnek, amikor - hitemre mondom - realista lesz a nemes la manche-i lovag, aki így szokott megszólalni ama derék és bölcsességben és szelídségben hozzád hasonlatos Bonnard Sylvester ezüstfogantyús botján: Gondolj szilárdan nagy dolgokra, és tudd meg, a gondolat az egyetlen valóság a világon."

Néhány hónappal ezelőtt szabadságra jöttem haza és összetalálkoztam vele a fővárosi könyvtárban, életének e nagyszerű művében. Első kérdése az volt, hogy van ellátva a közlegénység. Mindig a nép, a munkás, a paraszt körül forgott gondolata. Apostoli természet volt, melyet talán a sok testi szenvedés formált oly gyengéddé és megértővé. És ebben a törékeny testben és gyengéd lélekben a legizzóbb forradalmi láz dolgozott.

Azt olvasom róla, hogy ortodox marxista és forradalmi szindikalista volt, és hogy azon dolgozott, hogy megtörje a szocializmusban a német szellem monopóliumát. Csupa fél igazság. Kautsky is ortodox marxista, meg Sorel is, mégis ellentétes irányzatok képviselői. Szabó éppen úgy nem volt híve a német parlamenti taktikának, mint a francia Jaures taktikájának. De nem azért, mert a parlamenti taktikát elvetette - hiszen sokszor síkra szállott az általános választójog mellett -, hanem mert nem tartotta elegendőnek a parlamenti taktikát.

Szabó meg volt győződve, hogy a mai társadalmi rend mélyreható átalakítását parlamentáris úton elérni nem lehet. A parlamentáris szocialista pártok törekvése az, hogy minél több szavazatot nyerjenek és e végből kénytelenek a kispolgárságnak is kielégítő omnibus programot adni. Megerősítette Szabót ebben a hitében a világháború is, melyben az egyes országok szocialista pártjai feladva az internacionalizmust, a háborús pártokhoz szegődtek.

De ezzel a kérdés lényegét még nem érintettük. A parlamentáris és forradalmi irányzatok közötti ellentét nem pusztán taktikai, hanem tudományos, világnézeti. Bernstein és Jaurés nem azért mondják, hogy ne csináljon a szocializmus forradalmat, mert a mai rend, a "Mehrwert", az osztályuralom parlamentáris úton is megszüntethető. Hanem mert szerintük az új társadalmi rendnek olyan gazdasági előfeltételei vannak, amelyek nélkül - bár forradalmat lehet csinálni - az uralomra jutott forradalmi kormány ugyanazt a politikát lesz kénytelen csinálni, amit a megdöntött kormány. Maga a történelmi materializmus is egy forradalomellenes álláspont.

A két irányzat közötti különbséget megvilágítja Jauresnek a L'Ecole szocialista megnyitásán a forradalmi szindikalisták ellen mondott beszéde. Egyike azoknak a vonásoknak - mondja Jaures -, mely legjobban meglep a forradalomban, melynek eljöveteléről beszélnek - a végrehajtás valószínűtlen könnyűsége.

A kormány eltűnik mint egy fantom, a parlamentarizmus eloszlik mint a füst, a hadsereg a néphez pártol. De - íme! - alighogy a szindikalisták a társadalom berendezéséhez fognak, olyan opportunus intézkedésekkel találkozunk, hogy a legmérsékeltebb parlamentáris párt is leckéket vehetne tőlük. A paraszt megtartja a földjét, a boltos a boltját. A forradalom hatalmába veszi a bankokat, de - nini! - új csekk-könyveket ad át a letevőknek... Körösztülugrottuk a barikádokat, de az összes nehézségek elénk merednek a túlsó oldalon.

Látnivaló, hogy a kérdés nem olyan egyszerű, amilyet holmi deákos hevülettel egy-kettőre el lehetne intézni. Forradalmat lehet csinálni, szocialista forradalmat is lehet, csak az a kérdés szocializmust is lehet-e forradalom útján. Ez a társadalmi kérdés nagy misztériuma.

A nehézségeket Szabó tisztán látja. Ő történelmi materialista, aki a gazdasági erők mellett a többieknek, főleg az erőszaknak az osztályharcban mind nagyobb és nagyobb szerepet juttat, hogy evvel együtt az emberi akarat lendületének, a forradalmi lehetőségnek minél több és több szerepet juttasson. Utolsó tanulmányában már meglehetősen elvagdalja a szálakat, melyek őt a történelmi determinizmushoz kötik.

Minél inkább érezte végső óráit közeledni, annál inkább vetkőzött le minden testiséget. Utoljára könyvében az "Imperializmus és tartós béké"-ről már vakító fehérségben, az emberi érzés és akarat mindenhatóságát hirdetve jelenik meg tanítványai előtt. "Elsősorban emberek kellenek, más jobb, tökéletesebb emberek. A szellem a fontos."

Miután apostoli lélek volt, a tudomány nem volt nála öncél. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy párttudományt csinált, vagy hogy nem a színtiszta igazságot kereste. Ellenkezőleg. Bátran merem állítani, nem csak azt, hogy szigorú mértékkel mérve az egyetlen nagy magyar szocialista író, hanem azt is, hogy soha senki tisztább igazságkeresési szándékkal nem közeledett tudományos problémákhoz.

Mégis azt hiszem, az ő apostoli szelleme és a hidegen elemző, az igazságot nemcsak kereső, de az igazságon kívül mást nem látó és annak eredményével szemben teljesen közömbös szellem: két mélységesen ellentétes kategória. Innét van, hogy bár az igazságot kereste tudományos írásaiban, és hitte, hogy csak az igazságot keresi, tudományos munkái egyúttal propagandista iratok. Minden munkája csak egy fegyver, nagy és nemesen vívott harcában, az elnyomott, kizsákmányolt rétegek felszabadításában, melyért - ugyan hány pártvezérről lehetne ezt elmondani - egész bizonyosan képes lett volna életét is feláldozni.

Mindez nem jelenti azt, hogy meg ne őrizte volna felsőbbséges szellemekkel szemben is saját szellemi függetlenségét. Az "ortodox marxista" Szabó ugyancsak éles bonckés alá fogja a mester nem egy tanítását a "Marx és Engels művei"-nek magyar kiadásában.

Így például a szláv kérdésben szembehelyezkedve Marxszal, ki a szlávságban a bécsi reakció fegyverhordozóját látta, Szabó már tizenöt évvel ezelőtt így írt: "Ami 1848 előtt állott az olasz, a magyar, német stb. munkásságra, ugyanez áll ma a horvát, a szerb, a román, a cseh, a szász proletárságra. A nemzeti ellentétek érzése az országaikban uralkodó néppel szemben annál erősebben fokozódik, minél hosszabb és minél mélyebb nemzeti elnyomásuk. A kérdés megoldása itt sem lehet más, mint az olasz, a magyar, a német nemzeti függetlenségi harcok tekintetében: a horvát, a szerb, a román, a cseh nemzet helyreállított autonómiája és egysége."

A Marx és Engels válogatott tanulmányaihoz írott bevezető tanulmányai valóságos apró kis remekművek. Ugyanez mondható a Szocializmusról tartott egy előadásáról is, mely az európai szocialista irodalom közkincsévé vált. Könyvet és tanulmányt írt meg a Tőke és Munka harcáról, a Taylor-rendszerről, "Imperializmus és tartós béké"-ről. Utóbbiban álláspontja: hogy a világháború a kartellkapitalizmus forradalma a régi gazdasági keretek ellen. Mindannyit páratlanul bő tudás és finom elemzés jellemzik. A magyar forradalom társadalmi mozgalmairól írott műve legnagyobb részében készen van.

Kevés szocialista apostolt kísért annyi megértő szeretet utolsó útjára, mint őt. Milyen kár, hogy éppen most, az Új magyarország előestéjén, kellett oly fiatalon - 41 éves volt - tőlünk megválnia. Senki sem lett volna nála hivatottabb a vezetésre. Mert a demokrácia legnehezebb problémája nem az, hogyan lehet a hatalmat a nép kezére adni, hanem hogyan lehet azt a réteget kiválasztani, mely a vezetésre hivatott. Mert demokráciákban nemcsak az a veszély fenyeget, hogy generálisok ragadják magukhoz a hatalmat, hanem az a veszély is, hogy szélhámosok és véresszájúak előtt kell térdet hajtani az értéknek és komolyságnak.