Az ember ott tanul, ahol arra érdemes anyagot talál. A jó katona pedig legelső sorban az ellenségétől tanul el mindent, amit az ellenség tud. Ebben a háboruban a legnagyobb sikereket éppen azzal aratta a mi hadseregünk, hogy órák alatt sajátította el az ellenség haditudományát. Csak néhány példát mondunk.

A mi huszárságunkat, az évszázados, vagy talán évezredese lovas nemzet legvitézebb, legvakmerőbb katonaságát ugyszólván máról-holnapra átalakítottuk és megtanítottuk gyalogos módra lövészárokban harcolni, ahogyan ezt az ellenség csinálta japán módra, s hogy a tanítás mit jelentett, arra örökkön élő csodás példa maradt a limanova-lapanovi gyaloghuszár győzelem.

A franciák azzal lepték meg a világot, hogy a repülőgépeikről acélnyilak tengerét zudították alá. Megtanultuk, utánoztuk, s ez a fegyver a mi kezünkben, a mi fölényesen jobb aviatikánk révén sokszorosan gyilkosabb, eredményesebb fegyverré vált, mint az ellenségünk kezében. Nem utolsó dolog az sem, hogy a németek is, mi is ráírtuk a nyilakra:"Francia találmány, osztrák-magyar – vagy német gyártmány."

Se vége, se hossza azoknak az apró trükköknek, amelyekkel a hadseregeink adott helyzetben az ellenség praktikáit ellensulyozták, az általuk alkalmazott módok után nyomban ötletesebb, hatékonyabb eszközökkel feletek. Az itt bemutatott két kép is azt mutatja, hogy nem szégyen, sőt okos bölcsesség az ellenségtől tanulni.

A kép ábrázolása szerint ez a hadieszköz nem egyéb, mint egy egyszerű tábori gyorsfőző. Nem is találmány, nincsen rajta semmi bonyolult gépi szerkezet, csak az benne a találmány, hogy az angol katonák mindegyikénél találtak ebből a gyorsfőzőből egyet.

Mikor a flandriai harctéren az első angol fogolycsapat bevonult a főhadiszállásra, a kihallgatás, megmotozás, a fölszerelés átvizsgálása alkalmával vettek tudomást arról a németek, hogy az angol katona hátizsákjában ott van az a parányi gyorsfőző, amelyhez még egy kis doboz is tartozik, amelyben szilárd állapotu borszesz van meglehetős mennyiségben.

A foglyok készséggel mondták el, hiszen ez nem is hadititok, hogy ezzel a kis szerszámmal néhány perc alatt forró, tehát belsőleg melegítő teát főznek. Ezen a gépen néhány perc alatt megfőzik a konzervet, s ez a ki szerszám télen kályha is. Nem lángol a tüze, nem ad áruló fényt, könnyen kezelhető, kicsi a súlya, apró a mérete, olcsó az előállítása, belefér a zubbonyzsebbe, a katona mindig magával viheti.

Hát ez nem ördöngősség, ezt nem nehéz elsajátítani. A "gép", a kép szerint is két részből áll. A tűzszerkény és a kazán részből. A kazánrész széthuzható, s ekkor alul lyukacsos rostélyhenger látszik. Ebbe helyezik bele a tüzszekrényt, amelynek födele is van, hogy a tűzre csapva, azt nyomban eloltsa.

A tűzszekrény alja zárt doboz, amelyben belül van elhelyezve a tartalék szilárd borszesz. A tetején látható kis mélyedésre helyezik a borszeszkockát, az egészet betólják a lyukacsos hengerbe, meggyujtják a borszeszt, s a lyukacsos henger fölötti viztartó főzi a vizet a teához, főzi a levest, melegíti a konzerv részére a folyadékot, s ha tél van, tartja a meleget magában, hogy a kéz átmelegedhessék a fegyverkezelés céljaira.

Ha nem használják, összetólják, mint egy redőnyt, s az egész olyan külsejű, mintha egy nagyobb konzervdoboz lenne, amilyent minden katona ugyis csipel a bornyujában. A katona téli fölszereléséhez tehát egy ilyen tábori gyorsfőző ugyszólván elengedhetetlen. Jól tudja ezt a hadvezetőség, s főleg azt tudja jól, hogy a lövészárokharcban milyen fontos az, hogy a katona ujjai állandóan mozgékony állapotban legyenek.

A fegyver kezelése, elsütése, valami zavar megszüntetése el sem képzelhető dermedt ujjakkal, s nagy szénnel, fával, vagy rőzsével fűthető jó kályhát már a füst miatt sem lehet minden katonának a teste mellé állítani, de zsebben hordozható kályhája minden katonának lehet. Ez pedig olyan. Igy tanulunk mi ellenségeinktől is.