A bukaresti béke

Ausztria-Magyarország, Németország, Törökország és Bulgária külügyi képviselői egyrészt, Románia meghatalmazott miniszterelnöke másrészt május 7-én délután aláírták a bukaresti végleges békeszerződést, a mely a háborús állapotot a négyesszövetség és Románia között megszünteti.

Az Oroszországgal és Ukrajnával kötött a harmadik béke után keleti harczvonalunk nincsen többé. A rendcsináló munka és a szerződési feltételek teljesítéséig tartó katonai megszállás ugyan még igénybe veszi haderőnk némi részeit, de háborúnk többé keleten nem folyik és nyugati ellenségeink arra, hogy ebből az irányból hátbatámadhassanak bennünket, nem számíthatnak és nem építhetnek.

A bukaresti béke nagy történelmi esemény. Nekünk magyaroknak különösen az, mert hiszen tudjuk, hogy egy mellettünk folyt régi bujtogatás sorsának illetve végzetének betelését jelenti. Románia 1916 augusztus 27-én abban a biztos reményben rohant meg bennünket, hogy könnyű szerrel megszállja Erdélyt és előrenyomúl egész a Tisza völgyéig. Abban a gőgös tudatban volt, hogy ő adja meg a halálos döfést a monarchiának és ő kezdi meg Magyarország földarabolását. És íme: két esztendő se lett az alattomos betörés első napja óta és Románia megverten és reménytelenül kénytelen volt olyan békét kötni, a melynek feltételei új biztosítékokat szereznek Magyarországnak egy újabb betörés ellenében, megfosztják azoktól a területektől, a melyeket a balkáni háborúk folyamán minden véráldozat nélkül kaparinthatott meg magának és lehetetlenné teszik, hogy a jövőben ránk nézve veszedelmessé válhasson.

A súlyos vereség, a melyet Románia már a háborúba avatkozása első félesztendeje alatt szenvedett, méltó megtorlása volt annak az álnok politikának, a melyet a Bratianu-kormány a háború kitörésének első napja óta velünk szemben folytatott. Szövetségi szerződése és semlegességi nyilatkozata ellenére szakadatlanul a legnagyobb nehézségeket gördítette utunkba és a legképtelenebb kifogásokkal igyekezet megakadályozni a központi hatalmaknak a szövetséges Törökországgal való érintkezését. Mikor diplomácziánk gyanusnak tartotta a viselkedését, a Bratianu-kormány a legvakmerőbb szemérmetlenséggel fogadkozott a semlegesség becsületes megtartására és Ferdinánd király huszonnégy órával az áruló megrohanás előtt, mikor már a hadüzenet alá volt írva, mikor már a hadüzenet alá volt írva, ünnepélyesen jelentette ki, hogy a semlegességet fent tudja, fent akarja és fent is fogja tartani.

Ez bizony a legnemtelenebb politika volt, de a mi azóta történt, megmutatta, hogy a becsület nélkül való politika – rossz és végzetes politika. Mint gőgös és kegyetlen hódítók törtek át a román hadak 1916 augusztusában védtelen határainkon és tartottak diadalmi torokat a előlük elmenekült békés polgárság portáin, de gőgös álmuk hamarább elolvadt lehulló hónál. A nagyszebeni, a fogarasi, a terful-giuli katasztrofális vereségek sírba tették a nagyromán ábrándot, behegesztették a magyar sziveket a galád orvtámadás által ütött sebet és megszerezték Magyarországnak azt az elégtételt, hogy az áruló megkapja méltó büntetését. Ez az elégtételünk hamarosan teljessé vált, 1916, deczember 6-án elfoglaltuk az árulás fészkét, Bukarestet, Románia fővárosát és ezzel egész Románia sorsa megpecsételtetett.

A bukaresti békekötéssel Románia mintegy hatezer négyzetkilométert veszít régi területéből, a monarchia ebből ötezernél többet Magyarország és mintegy 600 négyzetkilométert Ausztria javára. A Vaskapu fontos átjárója egészen a magyar állam határaiba jut. A központi hatalmak gazdasági és hadi érdekei a Dunán messzemenő és tökéletes biztosítékokat nyernek. A leszerelt román hadsereg fegyverzetét mi veszsszük őrizetbe. Ez bizonyára nem az, a miről Bratianu és társai álmodoztak és mégis joggal el lehet mondani, hogy Románia jobb békét kapott, mint a milyet eljárása megérdemelt.

Se boszuállók, se a helyzet kihasználásában mohók nem voltunk. Csak a fogait tompítottuk meg és a karmait nyestük le a hűtlen szomszédnak, a ki nehéz időben velünk szemben ragadozó módjára viselkedett. Se életereiben meg nem bénítottuk, se jövő fejlődését és boldogulását lehetetlenné nem tettük. De megérttettük vele, mi az, a mit nem szabad tennie, ha saját magának ellensége és érdekeinek sirásója lenne nem akart. A leczke nem volt olyan súlyos, a milyenre rászolgált, de elég keserves ahhoz, hogy, ha tud okulni, tanulhasson belőle.