|
Szocializmus és proletariátus
A proletariátus küzdelme: a negyedik rend küzdelme az előjogokért, a szocializmus: a társadalomnak egy általános reformterve. Kik és hogyan kapcsolták össze a negyedik rendet a társadalom leggyökeresebb reformjával? Azt hiszem, ezt a kapcsolatot Marx teremtette meg s Jaurés is azt állította, hogy társadalmunk történetében Marx számos érdeme közül ez a legkiválóbb.
1789-ben a proletariátus mozgalma még határozatlan volt s a célokat, melyekért később fegyvert gyűjtött, még nem tudta világos kifejtéssel a zászlójára írni. Ez a mozgalom akkor kezdett öntudatra ébredni, mikor a diadalmas polgári rend meghamisította azokat az "emberi jogokat", melyek a még akkor kevéssé hangsúlyozott gazdasági rabszolgaság helyett e mozgalmak élesztő jelszavai voltak.
Meghamisította, kisajátította, osztályának előjogává tette az emberi jogokat, az igazságokat, az élethez és vagyonhoz való általános jogot a maga kiváltságává lopta, e jogok magyarázatába saját érdekeit csempészte be, e jogok szellemét osztályszellemmé alakította át. Citoyenek vagyunk mindannyian, mondta, helyes, csak polgárok vannak, nincsenek többé királyok, nemesek és nemesi kiváltságok, de lassanként mindezt úgy értette, hogy a polgárok feloszlanak első- és másodrendű polgárokra s e másodrendűeket az jellemzi, hogy nincs választójoguk s nincs tulajdonjoguk.
A XIX. század első harmadában megmozdult ugyan a proletariátus, felismerte elnyomóját, a tőkét és harcolt ellene, rabszolgaságára eszmélt és fegyverbe szállt jogtalan és igazságtalan zsarnoka ellen. A proletariátus és a szocializmus ekkor még nem léptek szövetségre, a proletariátus még nem tudta, hogy a tulajdon kommunizálása az ő végső célja és küzdelme eredménye, a szocializmus még nem tudta, hogy a proletariátusban találhatja meg azt a történelmi erőt, mellyel terveit megvalósíthatja.
Marx desztillálta meg a szocialista tanokat és párologtatta el belőlük az utópiákat, ő kapcsolta ki az empirizmust a munkásmozgalmakból, az ő terveiben egyesült a proletariátus és szocializmus, az ő hatása alatt mondja a proletariátus, hogy a szocializmus csak a proletariátus győzelmén át válhat életté s a szocializmus, hogy a proletariátust csak a szocializmus segítheti fel az élet jogaiba.
A kommunista társadalomban a felhalmozott munka csak eszköz, mely a munkás életfolyamatát szélesbíti, gazdagítja, elősegíti." A másik "A polgári társadalomban a múlt uralkodik a jelen fölött, a kommunistában a jelen a múlt fölött. A polgári társadalomban a tőke önálló és személyes, míg a dolgozó ember függő és személytelen".
Mit jelent ez a két mondat? Az életet. Az élet szeretetét, tiszteletét, értékelését mindenek felett. Igazságra tanít és az emberiség és minden tagjának tiszteletére. Azt állítja, hogy ezt a tiszteletet az egyesnek az emberiséghez való kapcsolata érdemli ki s kötelességgé teszi, hogy minden individuumban, életében, nevelésében, megítélésében és értékelésében az egész emberiséget kell kidomborítani.
Méltóságra tanít és függetlenséget követel s azt érti ez alatt, hogy az egyes szabad akaratból kapcsolódjék az egészhez, s tevékeny akarattal munkálkodjék közre annak életében. Azt állítja, hogy a rabszolga csak jelentéktelen munkát végezhet s méltóság nélkül, a szabadság hite nélkül nem láthatja a napot, nem hihet a fejlődésben és nem remélhet boldogabb jövőt, ilyen rabszolga az, aki más kegyelmétől függ s akit mások hatalma kényszerít az együttmunkálkodásra.
Marx és Engelsnek e két tétele nem csak az egyéni tőke pusztulását és a szocializmus megvalósítását követeli, hanem reméli, hogy ezzel az emberi életet is visszaállítják veleszületett jogaiba. Mert a tulajdonjog nem csak a termelési eszközökhöz való jogot jelenti, a tulajdonjog első sorban az én életemhez való elvitathatatlan jogot jelenti Ez a jog velemszületett! Vannak-e apriori fogalmak?
Ezt nem tudom annyira, mint amily parancsoló követeléssel érzem: az életem az enyém!, mint amily szenvedéllyel érzem, hogy vannak apriori jogok. L'etat c'est moi, - mondta a napkirály s ha egyszer majd ezt a büszke mondatot mindenki elmondhatja az államról, melyben él, a szocializmus befejezte hivatását.
A polgári társadalomban azonban tömegek vannak, akik véreznek a hazáért s közben hamis adóbevallásokat készít a családjuk, e társadalomban tömegek vannak, akik hősei a hazának és rabjai az államnak, előállt az a tragikomédia, hogy az emberek hajlandóknak mutatkoznak mindent feláldozni a hazáért s mindent eldugni az államuk elől...
A polgárság megszűkítette az emberi jogok értelmét, a szocializmus a leghatalmasabbra tágította. A szocializmus nem csak föld- és vagyonfelosztás, hanem nap, levegő, boldogság és életfelosztás is, az élet diadala, igenlése, egy remény a megnyugvásra, nem csak gazdasági terveket ad, melyekben kidolgozza a termelési eszközök kisajátításának technikáját, hanem egy pedagógiai programot is: mint kell az emberi tehetséget az élet jogaira felnevelni.
A szocializmus lehúzza az igazságot a metafizika felhőiből s életünk kincses birtokává akarja tenni. Ez a kincs az egyes számára az emberiség megértése, az emberiség számára az emberiség tisztelete és kitermelése az egyénben. A szocializmus új egységet jelent, gyakorlati filozófiai rendszert, a leglelkesebb és legigazabb világszemléletet: egyesülést az élet egységében.
Feladatának tartotta, hogy elszakítja múltjától az emberiséget, holott csak azt kellett akarnia, hogy e múlt ne legyen akadályozó zsarnoka a jelennek, hogy a kiváltságosak veszítsék el azt a jogukat, hogy a múltban végzett kétségtelen szolgálatokért adót vessenek ki a jelenre s a hagyományt szembeállítsák a fejlődéssel.
A szocializmus nem tagadja meg a múltat s birtokába veszi a múlt fennmaradt erőit a múlt bilincsei nélkül. A polgárság felhalmozott, többek közt, rengeteg termelő erőt, az emberiség felszabadításánál a szocializmus ezt a tőkét is birtokába fogja venni.
De ez a tőke csak egy kis rész a felszabadulásban, a szocializmus pedig az életjogok általános és teljes kiterjesztéséért küzd. Ebben a keretben a proletariátus épp úgy nem fér el, mint ahogy az emberjogokaz meghamisító, mert megszűkítő polgárság nem töltötte ki ezt a keretet.
A szocializmus hatalmas folyamában a proletariátus is csak egy gyenge patak árama, mint ahogy a polgárság nem tudta elfoglalni e folyam egész medrét s hiú munkát végez, donkisotti harcba bocsátkozik, ha, mint az orosz forradalom, egyedül akar terpeszkedni ebben a mederben.
Az emberiség fejlődésében a proletariátus harca nyilván egy lépcső, de nem az utolsó emelet, erre az emeletre akkor fogunk lépni, ha valamennyi rétege a társadalomnak, királyok és nemesek, kiváltságosak és rabszolgák, egyaránt és lelkük legmélyéig átalakulnak, megváltoznak, mai fejletlen barbárságukból kifejlődnek, megérnek a szocializmus tanaira és kezet fognak az élet jogainak kölcsönös terjesztésében.
A szocializmus folyamának medre akkor fog megtelni, akkor ha a királyság épp úgy ebben az árban hömpölyög, mint a pápaság, a gróf, mint a polgár, a polgár, mint a proletár. Ez a folyó az, mely egyedül öntözheti és táplálhatja jóságos kikeletre, örök virágzásra az emberiség földjét és áraszthat olyan levegőt, melyben nyugalom száll az emberi arcokra.
A proletariátus nem az a Lassalle sziklája, melyen a jövő temploma épül, ahhoz gyenge és keskeny. A proletariátus a történelmi erőnek egy éles szikrája, mely örök életre akkor gyújthatja a jobb jövő tüzét, ha erejének és hivatásának túlbecsülése által önmagát nem emészti fel s gyarapodni tud erőben, hitben és lelkesedésben az egyetemes életbe való belekapcsolódás által.
Földi Mihály |