Bender Pál. A müncheni operaház egyik erőssége. Köznapi emberek felett álló hősök, a mithos isteneinek, félisteneinek megszemélyesítője. Ha színpadra lép, reng alatta minden, egy fejjel magasabb társainál, hangja túlharsogja az instrumentumok, a kórus körülötte sistergő zengését. Neve hallatára fantáziánk valószerűtlen heroikus tájakat, titánok seregét festi alakja mögé, mozdulása, hangjának hömpölygő zúgása nyomán a ködös múlt céltalanul nagy tettei, dekoratív emlékei derengenek fel.
Két estén át dalokat énekelt. Elvetette a színjátszás külső eszközeit, lehántotta magáról a hősi jelmezt és egy polgári kor, a múlt század líráját tolmácsolta. Német dalköltők, Schubert, Brahms, Loewe, Wolf, Strauss dalaiból állította össze műsorát. A színpadi hős stílusa természetesen átömlött a koncert dobogón álló dalénekes produkciójába. Azonban hajszálfinom árnyalatokká nemesedtek a színpadi ének széles színfoltjai, a színpadi ábrázolás távoli hatásokra épülő erős gesztusai, a nagy kontrasztok lesimultak, halk rezdülések szivárványszínei sziporkáztak e százváltozatú deklamáló éneklésben.
Átható, hatalmas orgánuma egyik pillanatról a másikra színt, erőt, tempót változtatott, a harsogás, a hangok dörgő folyama elhalkult, alig hallható susogásba fulladt, az öröm szikrázó ujjongását sötét elborulás torpantotta meg.
A dalok melódiája és szövege előadásában egymásba ömlött. Arcán, keze mozdulásán végig vibrált a zárt sorokba forrasztott történés, a minden formán, esetlegességen felülkerekedő élet lüktetett természetadta hangszerén.
A daléneknek drámai deklamációnak, egyaránt kimagasló nagy mestere Bender. Pasztózus meleg baritonja betöltötte az óriási terem minden zugát. Wolf Biterolf című dala, Brahms Feldeinsamkeitja, Schubert híres Wandererje, Alďndéje, hosszú időre emlékezetes marad mindazok előtt, kik a Vigadóban e kivételes tehetségű művész két estéjén jelen voltak.
*
Tango Egisto. Az operaház zenekarát vezényelte egy hangversenyen. A muzsikusok, kik belefásultak a folytonos játszás robotjába felfrissültek ez este. Mintha kicserélték volna a zenekar tagjait, a hangszereket és a partitúra is mintha több színt, melódiát tartalmazott volna, mint máskor. Egy nagystílű karmester bontakozott ki e hangversenyen, ki szuggerálni tudja a zenekar tagjait, pálcájának suhanására a hangok csodaerdeje zsongott-morajlott. A bűvös vadász nyitányához hasonló zenekari produkcióra, alig emlékszünk. A vonósok gyengéden ívelő melódia-vonala szinte tündökölt, a kürtszólamok tömören, tisztán zengtek, nem fulladtak el feleúton, mint annyi fáradt hangversenyestén, opera előadáson.
E sokszor hallott uvertűr újnak hangzott, a rejtett szépségek csodálatos gazdagsággal ömlöttek ki Tangó értelmezésében. Mozart G-moll szimfóniáját talán több színnel telítette, mint amennyit e zenemű épülete elbír. Liszt haláltánca, Csajkovszky IV. szimfóniája inkább megfelel temperamentumának. A Csajkovszky-szimfónia tobzódását, a szólamok féktelen viharzását, kürtök kirobbanó zengését mesteri módon fokozta, tompította. Szuverén ura, irányítója volt e sokfejű gépezetnek.
Az estnek magyar újdonsága is volt. Tango bemutatta Szántó Tivadar zongoraművész "Szimfonikus rapszódia" című négytételes kompozícióját. (Előadása megerősített zenekart, orgonát, férfikart igényel.) Nem ismerjük Szántó Tivadar korábbi műveit és így nem tudjuk, hogy e munkáját micsoda fejlődési fokok, fordulatok előzték meg. Ahogy e műve mutatja, mindenesetre nehezen megközelíthető magasságok felé törekszik. Nagy tudás, erős intelligencia nyilatkozik meg a szimfónia felépítésében. Színes invenciózus muzsika, a hangzás újszerűségében kerüli a forradalmiság közhelyeit. A "gyász" című tétel spontaneitásában megindító, mélyen emberi megnyilatkozás.
Bálint Aladár
