Hogy rekvirált magának két éhes kalapos városi hölgy egy kis falusi élelmet, elmondja majd a következő körmönfont történet: Pipázva állt künt a kapuban gazda uram, lent a nagyszerű Bácskának egy kis falujában. Arra ment két elegáns dáma, egy fiatal, meg egy öregebbik és gazda uram csupa szokásból megbillentette kalapját. A Nagyságáék leereszkedően bólingattak.
- No bácsi, hol áll errefelé a termés? – kérdezte az örégebb.
- Hát csak akad valami! – felelte diplomatikusan a gazda. Csak ne szólna bele mindenbe a szolgabíró. Ehun itt is van megest egy idéző.
A két hölgy belenéz
- Magát Szebenyinek hivják? Micsoda érdekes véletlen! Ugy-e magának van egy katona fia, aki jó ideje fogságba esett Oroszországban?!
- De jól tetszik tudni! Bizony a Matyi fiam már két esztendeje ott van a muszkáknál. Aztán semmi hir. Szegény menyem már kisirta mind a két szemét az ura után. Egyre csak panaszol szegény fejemnek, mert hát magamhoz vettem a gyerekkel együtt.
- Ne busuljanak kendtek. Jó helyen van a Matyi. A férjem – mondta az öregebb dáma – ezredes. Most helyezték Pancsovára. Egyik nap egy vonat érkezett Oroszországból, tele a miénkkel, kik már tudja isten, mióta raboskodtak. A férjemnek megtetszett köztük egy fiatal legény….mindjárt meg is fogadta tisztiszolgának s azóta nálunk van. Szebenyi Mátyásnak hivják és mondta is, hogy a Bácskába való. A maga fia az!
Az öreg gazda nagyon megörült a hírnek.
- Julcsa te! – kiáltott be a házba – gyere csak ki! Hoztak hirt a Matyiról.
a menyecske mint a szélvész rohant elő, s mikor megtudta, miről van szó, örömében sirva fakadt.
- Dej szen megyek is mindjárt az én uramhoz. Jaj alig várom.
- Pakoljon föl elemózsiát a fiának ls nekünk is. Jó falusi disznóságot! – ajánlgatta az ezredesné – mert csak az a bajunk, hogy kevés az ennivaló.
A menyecske szót fogadott s hatalmas csomaggal indult utnak. Két sonkát, szalámit, ruhát, cipőt és még négyszáz koronát vitt. Hadd legyen szegény urának pénze! Együtt ültek fel a vasutra másnap az ezredesnével és a lányával. Egyik állomáson azután, ahol sok sín futott ide-oda, az ezredesné azt mondta, hogy át kell szállniok.
- Tart vagy két órát, amig a vonatunk bejön! – folytatta. – Azalatt a városba bemegyek, elintézek egy dolgot. Jöjjön velem, kisérjen el Julcsa! De a pakját hagyja itt az állomáson, majd vigyázz rá a lányom. A pénzét is odaadhatja, nehogy elvegyék vagy elveszitse.
A parasztasszony ráállott. Befelé ment az ezeredesnével a városba, de öt perc mulva meggondolta magát az ezredesné. – Menjen csak vissza! Magam megyek be mégis.
Julcsa tehát visszament. Az állomáson azonban kereshette az ezredes leányt. Eltünt csomagostól, pénzestől. Végre is rendőr világosította fel a sirdogáló menyecskét, hogy ravasz komédiásnak ült fel. Egy szó sem igaz ezredesnéről, Matyiról. Ellenben csomagjait s pénzét aligha látja viszont.