A pesti szinészek, nem a nagyok, sokkal inkább a kisebbek, nagy elégtétellel és mérhetetlen örömmel veszik tudomásul, hogy a berlini parlamentben végre a szinházi kritikusoknak is megmosták a fejüket. Bármily nagy az örömük, még nagyobb volna, ha ez Pesten történt volna meg és magyar honatya akadt volna, aki neki ment volna a kritikusoknak, amiért nem hajolnak meg a művésznagyságok előtt. Igaz ugyan, hogy az a német honatya sem a szinészek miatt kelt ki a kritikusok ellen, hanem amiért egy jó darabot, a „Három a kislány”-t, rossznak minősítették. Berlinben a kritikusoknak olyan nagy szavuk lehet, mint akárcsak Pesten, a sárga földig lerántott darab csak háromszáz előadást ért meg. A nagy kánikulában ez örvendezteti a kis pesti szinésznagyságot.

A héten még lesz prámier. Rekkenő meleg van, három tót napszámos elolvadt a hőségtől, mintha cukorból lett volna és mégis ujdonsággal kedveskedik a Vigszinház. A kedv4eskedés a szó igazi értelme szerint veendő, mert mi volna egyéb, mint kedveskedés, hogy még ebben a szezonban megismerkedhetünk a „Médivel”. A bájos női név egy szindarabnak, a „Három a kislánynak” a folytatása. Abban a főszereplő volt a Médi. Azóta megöregedett és a régi Médike már mama, sőt egy eladósorban levő Médinek az elragadó mamája. Ehhez a szerephez nehéz volt szereplőt találni olyan nőt, aki öreg, de mégis bájos, kedves. De végül is megtalálták Pálmay Ilka személyében, akinek évek óta első fellépése lesz.

A „Pillangó főhadnagy”-ról sok jót nem tudott mondani a kritika, de annál inkább tetszik a közönségnek. Természetes, hogy tetszik, amikor Rátkay Márton játsza benne a főszerepet. Olyan jól alakit, hogy a közönség nem tud a sok nevetéstől mihez fogni, szinte úgy tetszenek a széksorokban zsufoltan ülő emberek, mintha nevetőgörcsük volna. A függöny felgördültétől az utolsó szóig kaczagástól visszhangzik a szinház.