Máttis Teutsch János linoleum albuma
(Ma folyóirat kiadása)
Széles fekete foltok ömlenek egymásba, széjjel terpeszkednek, ráborulnak a papiros síkjára. E bodrosodó fekete tócsák kavargásából alig villan ki néhol egy-egy kis fehér sziget. A formákat, a távlatot, a színek egyenértékét e kövér feketeségből kell kihámoznunk, erre utalja a szemlélőt a művész játékos ereje, a linóleum metszés törvényszerűsége.
A linóleum nem régi anyaga a grafikus művészeknek. A fametszés reneszánsza vezette rá őket e lágyabb és könnyebben kezelhető matériára. A fa töredező, kemény, szálkás tömbje nehezen engedelmeskedik a vésőnek, míg a linóleumból könnyen kihasítható a kép negatívuma. Változatosság, széles skála úgyszólván teljesen hiányzik a linóleumból, mely körülbelül azt a rangsort foglalja el a grafikai műfajok között, mint vonós hangszerek között - a kontrabassz, vulgó nagybőgő.
Máttis Teutsch János tizenkét linóleummetszetet gyűjtött egybe. E metszetek motívumai: hegyek, erdők, néhol egy-egy figura, ház illeszkedik bele az együttesbe.
A művész látható mód küszködik anyagával. Formái nem mindig markánsak, az egybevonás gyakran elmossa, deformálja a motívumokat. Legsikerültebb lapja egy fenyőerdőt ábrázoló metszet. A nyúlánk fatörzsek erőteljes lendülettel szelik át a kép síkját, a vízszintes vonalak hullámzása havasok távlatát szuggerálja a szemlélő elé.
Másik lapja: magános asszony áll a hegytetőn, háttérben hóval fedett bércek. Az asszony elhelyezkedése, a hegyek torlódása fojtott szomorúság tragikumát árasztja a gomolygó foltok tömkelegébe. A fekete és fehér viaskodása amúgy is vigasztalanná teszi a lap hangulatát, mintha gyászzene dübörögne fel a völgyek sötét öbléből.
Bálint Aladár
