Egyenlőség a halál előtt

Erdély Jenő: A front lelke
Magyar tábori újságok nyomán


Az egyenlő veszedelem bizonyos lelki egyenlőséget teremtett a fronton. A harci tapasztalat megmutatta viszont, hogy a veszedelemben minden rendű és rangú katona egymásra van utalva. Sréter István 19-es honvédezredes - akinek fényképét dandárparancsnokká történt kinevezésekor a patriarkális viszonyt eláruló "Sréter papa" aláírással közli a Fokos 1917 októberi száma - ugyanoda írt cikkében ezt úgy fejezi ki, hogy "az intelligensebb elemek és a nép fiai közt ki kellett fejlődnie az összetartozandóság, az egymásrautaltság érzésének. ......

Ezen egymásra való utaltságból, az egyenlő életmódból, az egyforma nélkülözésekből viszont a tisztikar és a legénység között bajtársias érintkezésnek kell kifejődnie. Ahol 37 hónapos háború a bizalomteljes, szeretettel telt hadiéletet még létre nem hozta... ahol az egyszerű kötelességtudó parasztfiú csak eszköz a nagyra törő tervek megvalósítására... - ott lehet részletsikerre kilátás, de állandóan sohasem: a fegyelem el fog tűnni, ha a vaskéz kidől és elhullott."

A tábori élet legérdekesebb és legkényesebb pontját érintik Sréter ezredes-brigadéros e sorai. Tisztek és legénység viszonya: erről még dokumentumok birtokában sem ildomos másképpen beszélni, mint azt a szolgálati szabályzat első része előírja. Minden okunk meg van arra, hogy csak egy nagy egyenlőtlenségi érzést tételezzünk föl a fronton: az otthonmaradottak és a kint lévők helyzeti egyenlőtlenségének érzését.

S ez alighanem így is van. A haderőbe sorozott magyarországi embertömeg demokratikus fejlődése, egyenlőségérzete, emberül-tekintődésének igénye nem egyforma. A baranyai s egyéb dunántúli elemekből álló 19. honvédgyalogezred, a városias lüktetésű szatmári, zempléni 65-ös Ludwig bakák e téren kétségtelenül előbbre vannak, mint a legerősebb gentry-hazájabeli bihari négyes honvédek. Érdemes e tekintetben összehasonítást tenni a Ludwig-bakában megnyilvánuló szellem és a bihari honvédek újságjának hangja közt.

A Ludwig-bakáknál - mint az ezred lapjának 1917 október 15-i száma írja - a legénység jó élelmezésének biztosítására az ezredparancsnokság életre hívta a békeidőben rendszeresített élelmezési bizottságot, melynek intézménye a háború kitörése óta a harctéren nem igen volt meg. Minden századnak van egy ilyen bizottsága, amely egy tisztből, egy altisztből és két gyalogosból áll. A kéthetenként váltakozó bizottság állapítja meg az étrendet, ellenőrzi a szakácsok működését és az étel kiosztását.

---

A "gyomor-demokrácia" e régi katonai intézményének fölélesztése alkalmából túlzás volna ugyan párhuzamot vonni az orosz hadsereg forradalmi katonabizottságaival, de minden esetre érdemes összehasonlítást tenni a Ludwig-baka e tudósításában megnyilvánuló szellem és a bihari honvédek háborús lapjának hangja közt. Az utóbbi olvastán az az érzése az embernek, hogy egy lelkesen összetartó, rendkívül élénk vidéki úrikaszinóban van, melynek kényelmesre ült lágy bőrbútorai ölén, sűrű szivarfüstben, talán "bor és kártya" közt, az idegen számára érthetetlen szólamokból összetevődött vidámságok keringnek.

A tisztikar tagjai csupa becézőnéven szerepelnek, a lapban csupa olyan anekdota, rajz lát napvilágot, amelyet e vidám gentry-kaszinó boldog tagjain kívül más nem ért meg. Esetleg talán még az a 4-es "bakuci" sem "a népből", aki számára, "hogy még jobban elfeledhesse a harctér ridegségét, a családi élet hiányát... s hogy a lélek, a kedély is megkaphassa a táplálékát, egyre-másra rendeződnek a különféle kabarék, színielőadások." (II. évf. 7. sz. 13. old.).

Kétségtelen, hogy a frontszínház és kabaré nívós és jótékony intézmény, de ki kételkedik a katonalélek igaz ismerői közül, hogy a Ludwig-bakák októberben megnyílt front-kolbászgyára a "nép" általánosabb rokonszenvével találkozott? Mert a világ minden bölcsességének útja a fronton is, vagy talán főleg a fronton, a gyomron át vezet, ne vétessék zokon, ha ezt itt így kimondjuk. Aki esős őszön, elhagyott hegyek sarában kászmálódva élt már három napig kizárólag penészes kétszersültből, el fogja ezt hinni nekünk.

Nem rossz szándék, nem az idealizmus sárba tiprásának vandál vágya vezérel, amikor igenis kereken kimondjuk, hogy a táplálkozás kérdése nem az utolsó helyet foglalja el a katona gondolatvilágában! Sőt! A menázsi nemcsak azt a cigánybakát foglalkoztatja, aki József főherceg kérdésére azt válaszolja, hogy nem vitézségi érmet szeretne, hanem "hrer" lenni, mert akkor ő osztaná el a menázsit és mindig maradna valami a számára külön a fazék alján (Népfelkelő, I. évf. 1. sz. 12. old.), hanem az ezredparancsnokot is, aki életrehívja a harctéren az élelmezési bizottságot.

Azoknak a magyarországi vidékeknek a fiai, melyek évszámra nem látnak húst, a háborúban, a táborban, ahol főtáplálék a hús, vegetáriánus igénytelenségükből a háború révén alighanem örökre kivetkőztek. Nemcsak a húst szokják meg, hanem megismerkednek egy sereg olyan ételneművel, melyet sohasem láttak azelőtt és így az sem csoda, ha a gyomor válogatottabb élvezeteinek megismerése közben a felvidéki baka borotválószappant fogyaszt krumplicukor helyett, mint ezt a Kilences Honvédek 3. számában komolyan meg van írva.