A fronton nincs frázis

Erdély Jenő: A front lelke
Magyar tábori újságok nyomán


Hogy állunk a fronton - hogy az ellenkező végletbe csapjunk át - a magasabb, elvont eszmékkel?

A hazafiasság, a magyar föld szeretete, a tántoríthatatlan hűség és tisztesség olyan tartozéka a magyar katonának, amelyhez a kétségnek még árnyéka sem fér.

Mindezeknek a nagyszerű jellemvonásoknak dübörgő és hangzatos megnyilvánulásával azonban a fronton nem találkozunk. A fronton nincs frázis, a heroizmus, amelynek csodálatával annyira tele vannak a front alkalmi vendégei, itt a legjobb esetben nem egyéb, mint kötelességteljesítés, melyet szakszerűen méltányolnak. A front nem gyakorolja a heroizmust.

Von Möller Károly alezredes, a Ludwig-bakák parancsnoka, írja a lap 1917. november 1-én megjelent ünnepi számában - az általa oly melegen támogatott és vezetett tábori újság tulajdonságairól szólván, - hogy sehol sem fogták fel a harcok leírását oly szakértelemmel, mint a 65-ösök tábori újságjában, mert az illető dolgot valóban szakértők írták és nem műkedvelők, a lövészárok emberei és nem irodalmárok, akik egy évben csak egyszer jönnek 20 kilométer közelségbe a harctérhez és épp ezért színesen írják le az ő életveszélyes pillanataikat 20 kilométerre a tűzvonaltól s vagy tudatlanságból, vagy önzésből oly embereket magasztalnak hősök gyanánt, akik szolgálati teendőik folytán egyáltalán nem lehetnek hősök és így a magasztalás által az írók magukat teszik nevetségessé.

Ami a Ludwig-bakában a háborúról megjelent, azt mindig olyan ember írta, aki a pillanatnyi pihenés alatt a fegyvert tollal cserélte fel: magából a harci életből keletkezett és pedig azokon a helyeken, hol éjjel-nappal láthatatlanul jelen van az a Halál, mely a nyugodt pillanatban is kiütheti az író kezéből a tollat. Természetesen a lövészárok embere tegezőtestvére a Halálnak és épp ezért, mikor az újság számára ír, nem csinál nagy dolgot a gránátokból és golyókból."

Nem, a fronton nem ismerik és nem kultiválják a heroizmust olyan értelemben, mint azt a békés polgár hiszi. A tábori újságokban csak nagyon gyéren jelentkezik a nyoma annak a mellet verő majd megmutatjuk nekik" - szellemnek, amely oly élénk az otthonmaradottak közt.

---

Ha nagyritkán mégis a nyomára bukkanunk, a versek és tirádák alatt rangnélküli gyalogosok és népfölkelők nevét találjuk, de például altisztekét már nem. A Népfelkelő megemlékezik egy fehérmegyei földművesről, aki soha azelőtt tollat a kezébe nem vett, de akit a háború, a társadalomnak ez a megrázkódtatása megmozdított, télen a beállott csendben írogatni kezdett és eddig több mint 70 verse gyűlt össze."

Oláország hegycsúcsain van most a mi lakásunk
Az ellentől reterálni sohase lesz szokásunk

írja ez a derék 17-es népfölkelő, Holcz György nevezetű. Minden elismerésünk neki, bár a szívünkhöz közelebb áll az az igazi marcona harctéri alak"-nak leírt Szabó Gyula 4-es honvéd szakaszvezető, akinek esetét ezrede lapja nyomán meg kell említeni. Míg Szabó a harctéren küzdött, a felesége odahaza megbetegedett és hetek múlva meg is halt anélkül, hogy a fronton levő urát láthatta volna. Olyan nagy nyomorban élt Szabó családja, hogy még keresztfára sem jutott az elhunyt asszonynak.

Szabó szakaszvezető tehát a lövészárokban csinált keresztet és a szerető, a gyengédlelkű férj a harctérről, a halál torkából visz keresztfát meghalt asszonyának". A hátán viszi, még kocsira sem engedi tétetni. Vagy, - hogy másik esetet említsünk - sokkal gyakoribb a fronton az a Szabó káplár, aki járőrben elfog egy tagbaszakadt román katonát és mikor főhadnagya parancsot ad, hogy a renitenskedő foglyot lője le, így szól:

- Főhadnagy uram alázatosan kérem, ne tessen ezt a parancsot velem végrehajtatni.

- Miért?

- Akkor agyon tudtam volna ütni (az ütközetben), mint a kutyát, de most már és ilyen állapotban, egy megkötözött embert, egy fegyvertelent... Főhadnagy úr, én magyar ember vagyok, de... de ilyen bosszúra - Uram Jézus segíts - én nem... azaz hogy főhadnagy úr, alázatosan kérem, ne tessen ezt a parancsot velem végrehajtatni. (Népfölkelő I. évf. 8. sz.).