Valamennyi emberszabásu majom közt legelőkelőbb a gorilla. Mintha csak magával hozta volna nemeslevelét a világra. Leginkább a fiatal gorillán látható ez. Testét selyemfinom, deres-szürke, a fejét vörhenyes szőr borítja. Vaskos, zömök testalkata, izmos karjai, sima és fekete ábrázata, rendes alkatu fülei, valamint nagy, okos, ingerkedő szemei meglepően emberi hasonlatosságot kölcsönöznek neki.
Ezt a benyomást még inkább fokozza egész lényének félszegsége. Minden mozdulata inkább valamilyen esetlen suhancot, semmint majmot sejtet benne. Egészben véve serdülő négerfiuhoz hasonlít. Az a leírás a berlini akvárium hires gorillájáról szól, mely éppen 40 évvel ezelőtt halt meg (1877-ben) és az első volt, mely élve került Európába. A Loango-folyam partvidékről származott és megérkezése olyan „esemény” volt, hogy még Darwin is táviratban gratulált hozzá.
„Amidőn, mint valami hindu bálvány trónol előttünk – írta róla Hermes, a berlini akvárium igazgatója, - ahogy tekintetét végigjártatja a szemét rajtafeledő közönségen s aztán bolingatva hirtelen a tenyerébe tapsol; egyszeriben megnyerte mindenkinek rokonszenvét. Szivesen időzik nagyobb társaságban, külömbséget tesz ifju és öreg, férfi és nő között. Két-három éves gyermekek iránt szeretetre méltó, örömest csókolja őket és minden csinyjüket eltüri, anélkül, hogy ereje hatalmát éreztetné velük. Idősebb gyermekekkel már nem bánik oly könnyedén.
Ha örömest játszik és versenyt is fut velük az asztalok és székek körül, dévajkodva meglegyinti egyiket-másikkal a tenyerével, sőt játék közben néha meg is harapja némelyiket. A lába talpán jár s kezének külső oldalán támaszkodik, azonban a lábait inkább kifelé rakja, a fejét pedig büszkén magasra tartja. Valamint egész lénye, ugy életmódja is emberéhez hasonló. Reggelenként nyolc óra tájban ébred, fölül, ásít, vakarózik és álmosan, egykedvűen bámul maga elé, míg csak pohár tejét meg nem itta.