Az autogénnel való hegesztés, vagy az autogénnel való vágás ujabb technikai berendezését olvasóink e rovatból is jól ismerik.
Az elv az, hogy egy vékony csőből kiáradó kis láng. Ha tiszta oxigént vezetünk hozzá, akkora hőfokot fejleszt, hogy abban a hőben a fém nyomban megolvad. Ennek a szerszámnak a használata a gépiparban, általában a fém ipari megmunkálásában ma már elengedhetetlen. Nincs is semmi akadálya annak, hogy műhelyben, vagy az alkotás helyén hidaknál vagy vasszerkezetek szerelésénél alkalmazásba vétessék.

Más dolog azonban az, mikor az autogén vágószerszámot a vízalatti munkánál kell alkalmazni. A kikötőben elsüllyedt egy hajó, vagy a folyamon lévő híd leszakadt és a vasszerkezet belezuhant a vízbe és a fenekén hever. Vagy az történik, hogy az ilyen szerkezet utjában van a hajózásnak, vagy pedig ami szintén nem lehetetlen, olyan értékes az anyag, hogy érdemes a kiemeléssel foglalkozni. Egy tömegben alig lehet az ilyen hatalmas méretű szerkezeteket a fölszinre hozni, vagy ha lehet is, a költségek, az e célra szolgáló technikai berendezések alapos meggondolást igényelnek, tehát gondoskodni kell olyan berendezésről, amely lehetővé teszi, hogy kisebb erővel is ugyanaz a végső eredmény legyen elérhető. Itt jön segítségül az autogén, amelyet a vizalatti munkánál is föl lehet használni.

Az eljárás itt a következő.
A buvár ruháján elhelyezik az autogénlánghoz szolgáló oxigéntartályt, s a teljes üzemű készüléket, amely arra szolgál, hogy a lángvágó üzembe legyen helyezhető. A buvár leszáll a víz alá került vasszerkezethez, kikeresi azt a helyet, amely a végzendő munkájához a legalkalmasabb s megindítja a gépét. Az első láng, amely a lángvágója végén égő állapotban kell hogy legyen, üvegcsővel van védve a víz ellen. Ez olyan parányi láng, hogy órák hosszat is elél a zárt üvegcsőben. Abban a pillanatban, mikor a vágót üzembe kell helyezni, a lánghoz érő oxigén leolvasztja a záróüvegburkolatot, s az olvasztó hő megtámadja a fémet.

A munka arra szolgál, hogy a hatalmas méretű és kiterjedésű vasszerkezetet egy vagy több helyen átvágják, azáltal módot nyujtanak a kis költséggel is fölszerelhető emelő szerkezeteknek, hogy a fölaprózott vasszerkezetet kiemeljék a vízből. Ehhez a munkához a buvárnak a mellén villanylámpát is alkalmaznak, amely nappali fényt ad a víz alatt vakító sötétségben. A buvár levegőszükségletét az oxigén állítja elő, amelyet éppen az autogén szerszáma számára már ugyis magánál hord. A buvár munka határa a vízalatt legfeljebb negyven méter. Ez nem azt jelenti, hogy a buvárnak okvetlenül a folyam, vagy tengeri kikötő fenekére kell leszállania.

A buvár a testére erősített emelő szerkezeten függve is dolgozhatik, ez esetben azonban csak a negyven méterig érő vasszerkezetek részeit vághatja át. Ha az nem volna elég nagy, az autogénvágás helyett robbantó szerkezet elhelyezése segít, amely aprólékosság helyett sommásan végez a vasszerkezetekkel. A kiemelés lehetősége ez esetben megszűnik. Ha a szabad hajózás volt a cél, ezt mindenesetre el lehet érni a robbantással is, melynek ereje a hajózási akadályozó vasrészeket szétvetvén, az akadályok megszűnnek és mi sem gátolja a hajójáratot.

Ha értékes anyag felszínre emeléséről van szó, az autogént alkalmazzák. között. A gőzök eltávolítása pedig a vacuum fentartása miatt múlhatatlanul szükséges. A legújabb időben a gőzök eltávolítása, tehát a vacuum fentartása, a gőzsugár szivattyúk alkalmazásával technikailag megoldást nyert. A gőzsugár-légszivattyúk elve a következő: Ha a magasnyomású gőzt elég vékony kúpos csöveken, az ú. n. fúvókon valamely zárt térbe fúvatjuk, úgy a nagy sebességgel kiáramló gőz a térből magával ragadja a levegőt is, a melyet útjában talál. A levegő és gőzkeverék hűtőbe kerül, itt lecsapódik és a zárt térben a levegő kiragadása után vacuum keletkezik. A gőzsugár légszivattyúk alkalmazását a Westinghouse-Leblance-féle hűtőberendezésen látjuk először. (2. rajz.)

A rajzon megjelölt helyen lép be a magas nyomású gőz és a fúvókat nagy sebességgel hagyja el, E-ből és a vele összekötött C refrigatorból a levegőt magával ragadja. A gőz és levegő keveréke a condensatorba kerül; E-ben és C refrigatorban légritkított tér keletkezik. A külső légnyomás A edényből a sósvizet C refrigatorba nyomja. A refrigator tetején szitaszövet van és a sóoldat ezen keresztül cseppekben hull alá C refrigator fenekére. A szitaszövet által létesített cseppképződés a párolgó feülletet nagyobbítja meg, s így ezáltal is bőségesebb párolgás érhető el.

A refrigatorban az uralkodó alacsony nyomás miatt a sósvíz erősen párolog, lehűl, és a refrigator alján alkalmazott F szivattyú segítségével a hűtőhelyiségekbe kerül, itt rendeltetését elvégezve, zárt csőrendszeren keresztül A edénybe jut vissza. A sósvízből felszálló gőzök a munkásgőzzel egyidejűleg a condensatorba jutnak és ott lecsapódnak. A condensatorban lecsapódott termékeket G forgó szivattyú távolítja el. A G szivattyú a gőzsugár-szivattyúval egyenlő elv szerint dolgozik. A lecsapódott gőzöket nagy sebességgel távolítja el úgy, hogy a benne foglalt levegőt is magával ragadja. H szivattyú a hideg vizet szállítja a kondenzátor részére. A lecsapódott gőzöket a condensatorból G szivattyú O hűtőbe viszi. A hűtőben kígyózó csőben hideg víz kering, a meleg condensatios víz itt lehűl, s újból felhasználható.

A gőzhűtőkészülékek a régebbi berendezésekkel szemben haladást mutatnak. A hűtés itt direkt történik. A refrigatorban foglalt sóoldat condensatiója az ott végbemenő erős párolgás miatt folyton nagyobb lesz. A sóoldatot tehát folyton hígítani kell, hogy condezatioja állandóan ugyanaz maradjon. Az elpárolgott víz pótlása a lehűtött condensatiós vízből történik (3. rajz.)

A gőzhűtőberendezésük szerkezetük egyszerűségével és kezelésük könnyűségével tűnnek ki; a gőz jelenléte miatt az összes segédgépek szivattyúk mozgatása gőzerővel történhetik. A szivattyúk nagy fordulatszámmal dolgoznak, miért is ezen segédgépek mozgatására a gőzturbinák alkalmazása előnyös. Az egész berendezés technikai kivitelét a 3. rajz mutatja. A Westinghouse-Leblance-féle elrendezés mellett ugyanezen elv szerint még más hűtőberendezések is vannak. A felmerülő különbségek a gőzfúvók elrendezésében mutatkoznak. A Joffe-Geusecke-féle berendezésnél a gőz mellett még levegőt is fúvatnak a ritkítandó térbe, miáltal különösen erős vacuumot állítanak elő.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a gőzzel dolgozó hűtőberendezések a régi eljárásokkal szemben haladást jelentenek, s nagyon erős az a meggyőződés, hogy alkalmazásuk mindig szélesebb körű lesz, és hogy a régi hűtési eljárásoknak méltó versenytársai.