|
Kosztolányi Dezső - Egy berlini leány
(Nagy Lajos elbeszélései.)
Elvei vannak. Azzal a fiatal írói nemzedékkel szemben, melynek jórészt művészetközponti a világszemlélete és hite szerint az élet legföljebb csak ösztönzést nyújt az alkotásra, ő fontos és nagy szerepet tulajdonít az élménynek. Alakjai - érezni lehet - eleven modellekről mintázódnak.
Szellemi élete középpontjában nem is a művészet van, hanem inkább az ítélet, az erkölcs, az igazságosság. Állandóan latolgatja az emberek cselekedetét: helyes-e, vagy nem helyes? Más írók azt kérdezik: szép-e, vagy nem szép? Ellensége az ötletnek, öntudatosan. Munkáinak szerkezetét és arányos voltát nem a számítás, de az élet heves és szilaj érzése adja meg.
Azt olvassuk, hogy a német lányok szebben, emberibben, érdektelenebbül tudnak szeretni, mint a pestiek és mindezt egy forró fohász formájában, egy vallomás-szerű elbeszélésben, melyben lüktet a boldog és szegény fiatalság. Nagy Lajos jellegzetesen ennek a fiatalságnak az írója: a sóvárnak és a pénztelennek, a nő és pénz után vágyakozóknak, rajzolója a mai ifjúság szerelmi és mindenekelőtt nemi nyomorúságának. Mindebben pedig semmi hatásvadászat sincs, semmi kórtani, vagy érzék-csiklandó, inkább a felháborodott erkölcs, a megtiport életvágy sikolt ki belőle. Eszköze alig van. Festői jelzőket nem használ. Rábízza magát a megfigyelése bizonyosságára. Másik rajzában - "A szép ember és a nem szép ember"- két emberarcot rajzol le pontosan.
Ízelítőt kapunk itt a humoráról is, mely egészen sajátos, kesernyés és szomorkás - a szegénység halálos humora - s egy másik sajátosságából is, mely igen jellemző rá, a budapestiességéből. Fiatal íróink közt ő leginkább budapesti, de nem divatos értelemben, nem azzal a hetyke és trágár budapestiességgel, mely helyi színekben és népszerű szólamokban tobzódik, hanem a szenvedésnek és a fanyar közönynek azzal a mérhetetlenségével, mely külvárosaink pincelakásaira és vakudvaraira borul.
Nekem az utolsó novellája tetszik leginkább - "Az utolsó út"- az a pár soros vázlat, mely elegendő lenne arra, hogy kiemelje őt abból a bárgyú és olcsó versenyből, melyet "magyar irodalmi élet"-nek neveznek s reá irányítsa a közönyös kiadók figyelmét. Egy szegény, beteg öregasszony utolsó útját írja le, ki majd öngyilkosságot követ el. Micsoda életek vannak és micsoda halmozása az istentelen szomorúságoknak. "Nagy eltompultsággal ment, félénken és összehúzódva.
És sunyin nézdelődött... Szegény asszony volt, nagyon szegény. Falun, rozoga viskóban született, tizennégy éves koráig a falujában lézengett, játszadozott, sok hideget és meleget szenvedett, gyakran unatkozott és apjától, anyjától gyakori verést, még több szidást kapott. Akkor feljött Pestre. Kis cseléd lett. Két évre már gyereke született.
Ez meghalt, aztán mástól másik született. Ezt nevelte. Másoknak mosott, takarított, főzött, ő maga piszkos volt és koplalt. Finom ételt sohase evett. Csak a fia születésének évfordulóján vett három darab cukrászsüteményt 18 krajcárért. Kettőt a fiú evett meg, egyet ő.
Így ünnepelte meg évenként a nyomorúságának megszületését.Az a rideg tárgyilagosság ez, mely a jó írókat megkülönbözteti a csalóktól. De tovább kell jellemeznem az elbeszélést magával az elbeszélés szavaival: "A fiú most 23 éves, szabómunkás. "
Sápadt, vizenyős szemű, a ballábára biceg... Most együtt él egy leánnyal, aki előbb olcsó utcai leány volt... Ő sokszor megsiratta ezért a fiát... Egy újságáruló suhanc lakott ott, ahová (az öregasszony) ágyra járt. Ez udvarolgatott neki és szombat esténként pálinkával traktálta... Így esett meg a dolog, hogy öregedésére viszony lett közöttük.
De csúnya betegséget kapott, kórházba került... Hosszú időre reá nagy seb keletkezett a jobb kezén. Munkaképtelen lett. A fia megsajnálta, egy-egy koronát adott neki néha... Sápadt volt nagyon, a feje fájt, szótlan, szomorú és nagyon feledékeny lett.
Feledékenységét a szálláson gyakran kinevették... És most ment. Valahonnan zene hallatszott. Izgatott, gyors zene... Beteg kezében egy kis üveget szorongatott... Otthon is elvégezhette volna valahogy a dolgot, de csak úgy eszébe jutott, hogy elmegy, kimegy a városból, egy elhagyott helyre." |